A Hamász palesztin iszlamista szervezet 2023. október 7-i, Izrael elleni terrortámadása előtt mintegy tíz nappal Mohamed bin Zájed Ál Nahajan sejk, az Egyesült Arab Emírségek elnöke személyesen figyelmeztette Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt a veszélyre, de Netanjahu nem tájékoztatta az izraeli biztonsági vezetőket, és nem tett semmit az
Szingapúr miniszterelnöke, Lawrence Wong évi 3,6 millió szingapúri dolláros fizetést kap. A 60 százalék feletti emelést öt éven keresztül jótékony célra ajánlja fel.
Több tízezer utas rekedt a repülőtereken, miután komoly műszaki probléma bénította meg a brit légi forgalmat. Több mint 300 járatot töröltek, a fennakadás pedig a legnagyobb repülőtereket is érintette.
A szerb kormány hétfőn azt javasolta Aleksandar Vucic köztársasági elnöknek, hogy oszlassa fel a parlamentet és írjon ki előre hozott parlamenti választást. A döntés hátteréről és lehetséges következményeiről Németh Ferenc Balkán-szakértő elmondta: várhatóan október 25-én lesznek az egyáltalán nem lefutott választások, fej-fej mellett van a kormány
Helyi idő szerint hétfő este ütött rajta az amerikai haditengerészet egy újabb ecuadori hajón, amit a gyanú szerint kábítószer-kereskedelemhez használtak, és köze volt a Los Choneros bűnszervezethez.
Andrej Babis cseh és Robert Fico szlovák miniszterelnök is megszólalt az Alternatíva Németországnak, vagyis az AfD szász-anhalti választási győzelme kapcsán. Babis szerint az eredmény Csehország számára önmagában semmit sem jelent, míg Fico arra figyelmeztette a német kormánypártokat, hogy ne egy Oroszország elleni háborúval próbálják elterelni a f
Október 25-én tartják az előre hozott parlamenti választást Szerbiában – jelentette be Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök kedd este a Szerbiai Rádió és Televízióban (RTS).
Az amerikai védelmi minisztérium egy miniszteri ülésen közölte, hogy az ukrajnai háború elhúzódására számít. A kijevi vezetés legfrissebb igényeit is ismertették, ami 300 Patriot-rakétát és 2 milliárd dollárt is tartalmaz.
Kanada az amerikai lépésekre válaszul életbe léptette kedden a megemelt vámokat az Egyesült Államokból származó áruk szélesebb körére, amelyek összértéke mintegy 20 milliárd dollár.
84 tonna létfontosságú humanitárius segélyszállítmány érkezett repülőgéppel az Európai Unió támogatásával a nepáli fővárosba, Katmanduba a villámárvíz áldozatainak a megsegítésére. Az UNICEF magyarországi ügyvezető igazgatója, Mészáros Antónia az InfoRádióban elmondta, a szállítmánynak köszönhetően rengeteg gyermeknek tudnak egészségügyi ellátást n
A bosnyákokat és horvátokat nagyon felháborította az elítélt háborús bűnös, Ratko Mladić belgrádi temetése. A szerb vezetés nem állami eseményről beszél, miközben a kormány és a hadsereg is képviseltette magát a srebrenicai mészáros búcsúztatásán. Az EU első reakcióját is kemény kritikák érték, Von der Leyenék kedden próbálták menteni a helyzetet.
Tíz, az orosz nagykövetségen dolgozó diplomatát utasított ki a magyar Külügyminisztérium. Azért, mert olyan tevékenységet folytattak, amely a Bécsi Egyezmény alapján diplomatától nem elfogadható. Az RTL Híradónak nyilatkozó szakértő szerint ez diplomata nyelven azt jelenti, hogy a nagykövetségi dolgozók valójában kémek voltak. A tárcát hiába kerest
Augusztus második felében újult ki a kereskedelmi konfliktus a két ország között, miután meghiúsult az előzetesen kidolgozott kereskedelmi megállapodás véglegesítése.
Az olaj- és repülőgépüzemanyag-árak emelkedése komoly nyomás alá helyezi a légitársaságokat, ami előbb-utóbb az utasok pénztárcáján is érezhető lesz. Varga G. Gábor, "Az egek ura" blog alapítója az ATV Startban arról beszélt, hogy az üzemanyag brutálisan drágult.
A Csádba tervezett tevegazdaság és kiválósági központ számos kihívással nézett szembe a 444 birtokába jutott belsős dokumentumok szerint. Orbán Gáspár ötletei lassították a projekt előrehaladását, de olykor a Hungary Helps ügynökség is extra kéréseket és igényeket fogalmazott meg.
Az amerikai hadsereg szerint válaszcsapásként öt, az iráni hadsereghez köthető olajszállító hajót támadtak meg, miután Irán kétszer is megpróbált eltalálni egy amerikai hadihajót.
Az Iráni Forradalmi Gárda közölte: számos hajóra mértek csapást a Perzsa-öbölben, válaszul az amerikai támadásokra. Előzőleg az amerikaiak súlyos légicsapásokat mértek iráni olajlétesítményekre és tankerekre.
Az amerikai haderő öt iráni olajszállító hajót támadott meg az Ománi-öbölben és a stratégiailag kulcsfontosságú Kharg-sziget közelében. Teherán azonnal kemény válaszcsapást indított, két amerikai hadihajót és nyolc olajszállítót vett célba. A világpiacon eközben azonnal meredek emelkedésnek indult a nyersolaj ára.
Hiába a nagy visszatérés, Harry herceg és felesége, Meghan, csak "egyszerű állampolgárok" lesznek. Ez derült ki III. Károly, angol király leveléből, amelyben világossá tette, mi lesz hazatérő kisebbik fia és menye státusza. A média azonban örülhet: újabb izgalmak jöhetnek "a britek leghosszabb szappanoperájában".
Heves reakciókat váltott ki Európa-szerte, hogy az AfD nyerte a szász-anhalti tartományi választást az elmúlt hétvégén Németországban. Ennek jelentőségéről és várható következményeiről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Prőhle Gergely volt berlini nagykövet, az NKE John Lukacs Intézetének programigazgatója.
Az Egyesült Államok újrakezdte a Magyarországról és Lengyelországból amerikai bevándorlási vízumokra beadott kérvények feldolgozását sajtóhírek szerint.
Mivel foglalkozhattak a kiutasított orosz diplomaták? Milyen válaszlépések várhatóak a Kreml részéről? Hogyan érintik a történtek a magyar-orosz kapcsolatokat? Élőben beszélgetünk Rácz András Oroszország-szakértővel, a Magyar Külügyi Intézet vezérigazgató-helyettesével.
A mérések 1890-es kezdete óta nem tapasztalt, történelmi léptékű özönvíz zúdult a japán Nagoya városára, ahol egyetlen óra alatt több mint 104 milliméter csapadék hullott le. A hatóságok a legmagasabb, 5. szintű vészhelyzeti árvízriadót adták ki a régióban, miután a víz elárasztotta az utcákat, a metróvonalakat és a vasúti pályákat is. Ezrek kénysz
A Ryanair és a Wizz Air is élet kritikával illette a brit légiirányítási rendszert, hiszen nem fordulhatna elő, hogy egy kritikus fontosságú országos infrastrukturális szolgáltató miatt sorozatosan megbénul a légiközlekedés.