A miniszterelnök a Pozsonyban megrendezett, a visegrádi országok Írország részvételével tartott csúcstalálkozóját követő sajtótájékoztatón többek között arról beszélt, hogy nincs rendben az, hogy Magyarország napi egymillió eurót fizet azért, hogy megvédje Európa közös határait.
Donald Trump egy dallasi pártgyűlésen jelentette be, hogy "Trump-osztalék" néven pénzt osztana a választóknak. Egyes szakértők szerint ez nem választási csalás, mert mindenkinek megígérte, nem csak a republikánusoknak.
A lengyel miniszterelnök, Donald Tusk a CIA vezetésétől kapott jelentés alapján figyelmeztetett az Európai Unió keleti szárnyát érintő jövőbeli fenyegetésekre, különös tekintettel az orosz tevékenységekre. Tusk a V4-ek találkozóján elmondta, hogy az éjszaka folyamán sikerült meghiúsítaniuk egy határátkelő elleni akciót, amely hasonló volt azokhoz,
Hszi Csin-ping kínai elnök Újdelhibe tart az idei BRICS-csúcstalálkozóra, alig több mint egy héttel azután, hogy részt vett a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO) csúcstalálkozóján a kirgiz fővárosban, Biskekben.
Rémisztő fordulatot vett a Cat in the Hat körül kialakult internetes őrület. A közösségi oldalakon futótűzként terjednek a mesterséges intelligenciával készült, félelmetes videók, amelyekben a legendás figura embereket követ. Kanadában azonban már egy valódi, nyugtalanító eset is történt: egy tinilányt egy Dr. Seuss legendás figurájának öltözött al
Nem akarták visszakérni a lipicai lovakat III. Károly brit uralkodótól - állítja a kormányszóvivő és az Agrárminisztérium. Köböl Anita szerint csak azt szerették volna tudni, hogy a lovak tényleg ott vannak-e, miután a vizsgálat során a dokumentációval nem volt minden rendben.
Szakértők szerint a mesterséges intelligencia és a közösségi média elterjedése jelentősen rontotta a középiskolás diákok olvasási képességeit világszerte, ami hosszú távon a gazdasági növekedést is veszélyeztetheti – írja a Wall Street Journal.
A svájci kormány el akarja törölni az elvált családi állapotot: a kabinet jelezte, hogy támogatja Nadine Gobet liberális parlamenti képviselő kezdeményezését. A politikus úgy véli, a válás egy lezárt jogi folyamat, amelynek nem kellene élethosszig tartó adminisztratív következményekkel járnia, mert ez megbélyegzi az érintetteket.
Orbán Viktor posztja után magyarázta meg az Agrárminisztérium, miért kérték vissza III. Károly brit uralkodótól az előző kormány koronázási ajándékát, két lipicai lovat. A tárca szerint pontatlanul fogalmaztak az erről szóló levelükben, de gyorsan korrigáltak, és a lovak végül maradnak az Egyesült Királyságban. Az RTL Híradónak nyilatkozó külügyi s
A svájci kormány el akarja törölni az elvált családi állapotot – közölte a kabinet, jelezve, hogy támogatja Nadine Gobet liberális parlamenti képviselő erre irányuló kezdeményezését.
Köböl Anita szerint az új tárca a papírmunka rendezése miatt vette fel a kapcsolatot a brit féllel, a félreértés pedig ebből az utánkövetésből kerekedhetett. Azt viszont határozottan kijelentette, hogy diplomáciai botrányról szó sincs.
Az ENSZ-ben 164 ország támogatta az Afrikai Unió kezdeményezését, amely a kontinensek valódi méretarányait pontosabban érzékeltető világtérképek használatára ösztönöz. A Mercator-vetületen Grönland közel akkorának látszik, mint a valójában 14-szer nagyobb Afrika, miközben Magyarországon már az 1980-as évektől egy pontosabb arányokat mutató vetülete
Mirella Gregori 1983 nyarán tűnt el, néhány héttel egy másik lány, Emanuela Orlandi előtt. Utóbbi az olasz bűnüldözés egyik leghírhedtebb megoldatlan ügye lett, ami sok figyelmet vett el Gregori eltűnésétől. A két lány esetét az olasz parlament vizsgálja, és sok év után nemrég új nyomra bukkantak.
A közép-európai országok közötti együttműködés erősítésében nagyobb potenciál rejlik, mint amennyit eddig kihasználtak - jelentette ki a magyar miniszterelnök csütörtökön Pozsonyban, a visegrádi négyeknek (V4) Írország részvételével a pozsonyi várban tartott kormányfői találkozója után.
A Fidesz-KDNP európai parlamenti (EP-) képviselőcsoport múlt héten benyújtott költségvetési módosító indítványait támogatva a Patrióták Európáért EP-frakció is a Magyarországnak járó uniós források feltétel nélküli és azonnali kifizetését követeli - közölte a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportja csütörtökön.
Az amerikaiak csaknem fele a 2001. szeptember 11-i összehangolt terrortámadás-sorozatot tartja élete legfontosabb történelmi eseményének - derül ki a 25. évforduló alkalmából az Ipsos közvélemény-kutató cég által az Egyesült Államokban készített és csütörtökön nyilvánossá tett felmérésből.
Egy kínai állami vállalat titokban 46 tonna, szénszálhoz tartozó alapanyagot szállított Oroszország egyik szankcionált hadiipari cégének, amellyel akár 1300 kamikaze drónhoz is elegendő alkatrészt gyárthattak.
Törökország számára komoly problémát jelent a migrációs hullám, ráadásul milliónyi iráni menekült érkezésével is számolnak Ankarában – mondta el az InfoRádióban Dócza Edit Krisztina, a Migrációkutató Intézet vezető elemzője.
A Google legalább mintegy 15 milliárd dollárt fektet mesterségesintelligencia-infrastruktúrába Finnországban, ami a vállalat eddigi legnagyobb európai beruházása.
2001. szeptember 11. nemcsak egy történelmi tragédia volt, hanem egy olyan fordulópont, amely hosszú időre átírta a világ működését. A repülőtéri ellenőrzésektől a terrorizmus elleni fellépésen át a médiáig ma is érezzük a hatását. A 25. évforduló ráadásul már egy új generáció kérdéseit is előhozza: mit jelent 9/11 azoknak, akiknek nincs személyes
Csökkent a sebesség, aztán amikor Cseri Józsefné lenézett a repülő ablakából, egy mocsaras-ingoványos területet látott – így idézte fel a Telexnek a gép egyik utasa, hogyan kötöttek ki a terrortámadás napján New York helyett az új-fundlandi lápos-erdős vidék közepén, és hogyan értesültek a WTC-be csapódó gépekről. A pilótákat az Atlanti-óceán felet
Van egy generáció, amelynek 9/11 már nem emlék, hanem történelem. A mai huszonévesek többsége nem tudja felidézni, hol volt 2001. szeptember 11-én, mégis egy olyan világban nőtt fel, amelyet ez a nap alapjaiban változtatott meg. A 25. évforduló ezért már nem csak az emlékezésről szól, hanem arról is, hogyan lehet továbbadni egy esemény jelentőségét
Eltussolták a New York-i azbesztszennyezést! – állítja a város polgármestere a közelgő szeptember 11-i évforduló kapcsán. A balosnak kikiáltott polgármester Zoran Mamdani többezer dokumentumot publikált, amelyek alapján azt mondja: a 2001 szeptember 11-i terrortámadások után hazudtak a lakosoknak.
A Visegrádi Négyek, vagyis Szlovákia, Csehország, Magyarország és Lengyelország miniszterelnökei szerint intenzívebbé kell tenniük az egyeztetéseket, hogy az Európai Unióban minél hatékonyabban tudják közösen képviselni érdekeiket. Erről a pozsonyi várban tartott csúcstalálkozón állapodtak meg, amelyen a V4-országok vezetői mellett Micheál Martin í
A Visegrádi Négyek (V4) pozsonyi csúcstalálkozójának vezetői Magyar Péter részvételével csütörtökön három órától tartottak sajtótájékoztatót a szlovák fővárosban. Magyar Péter szerint olyan időszak előtt állunk, amely hosszú távon meghatározhatja az Európai Unió jövőjét. A magyar kormányfő korrekt uniós költségvetést vár el, és köszönetet mondott U
Viki és Norbi tíz éve költöztek Izlandra, idén pedig már az állampolgárságot is megkapták. Hatéves fiuknak Izland az otthona, ők azonban a mai napig megtapasztalják a szigetország szélsőségeit: nyáron úgy érzik, soha nem mennének el, a hosszú, sötét és viharos télben viszont néha az is felmerül bennük, milyen lenne máshol folytatni.