Választások voltak Svédországban. Bár a baloldali koalíció az egyszerű többséghez szükséges szavazatnál eggyel többet szerzett, a végeredményre valószínűleg csütörtökig várni kell. A svédországi helyzetről beszélt az InfoRádióban Németh Viktória, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány szenior kutatója, makroelemzője és külpolitikai szakértője.
Orbán Anita Johann Wadephul német szövetségi külügyminiszterrel közösen bejelentette, hogy kormányfői szintű látogatás lesz november 9–10-én Berlinben, ahol Magyar Péter miniszterelnök és Friedrich Merz német kancellár fognak tárgyalásokat folytatni.
Az ellenzők szerint a turistaadó elvenné az utazók kedvét és a nagyobb családokat büntetné. A pártolók szerint meg kell fizetni "a turizmus valódi költségeit". Londonban esetleg a tömegközlekedésbe pumpálnák a bevételt.
Az Európai Unió tagállamai nem tudtak megegyezni az Oroszország elleni szankciók meghosszabbításáról, ezért a döntést egy héttel elhalasztották. Az eredeti határidő szeptember 19-én járt volna le, de a tagállamok közötti nézeteltérések miatt szeptember 22-ig tolták ki a döntést. A szankciók mintegy háromezer magánszemélyt és vállalatot érintenek, v
Az elmúlt évtizedekben folyamatosan emelkedett a neonáci múltú Svéd Demokraták támogatottsága, de a hétvégi választáson visszaesett a párt, ami saját sikerei áldozata lett azzal, hogy a bevándorlás kérdésében jobbra tolta az egész országot. Egyelőre úgy tűnik, hogy a négy pártból álló baloldali blokk alakíthat majd kormányt, de ez még mindig változ
Kanadai és EU-s tisztviselők egy sereg területen tárgyalnak együttműködésről, és az észak-amerikai ország olyan szoros viszonyba kerülhet az Európai Unióval, amilyenről Európán kívüli ország eddig nem is álmodhatott.
Christine Lagarde azt mondta, néhány év múlva az AI fogja irányítani a vonatokat és figyelni a betegeket a kórházi osztályokon. Ezért is fontos, hogy a kontinenst ne vághassa el senki a technológiától.
Donald Trump Jr., az amerikai elnök fia és új felesége esküvőjéről újabb részletek láttak napvilágot, amelyek komoly visszhangot váltottak ki. Bettina Trump egy hétfői Instagram-posztban megerősítette, hogy a bahamai ünnepségüket részben Umar Kremlev, egy orosz oligarcha finanszírozta.
Az amerikai elnök a közösségi oldalán élesen bírálta a technológia szigorúbb szabályozását. Bejegyzései válaszul szolgáltak a techszektor vezetőinek hétvégi, fejlesztési korlátokat sürgető felhívására.
A 10 orosz hírszerző kiutasítása egyértelmű jelzés volt az oroszoknak a volt külügyi államtitkár szerint, de a kormánynak fel kellene ismernie Ukrajna jelentőségét is. Az Orbán-korszakkal kapcsolatban fontos a múltfeldolgozás, hogy ilyesmi soha többé ne történhessen meg.
Mintha hét gigantikus sziklatömböt pakoltak volna egymásra Rotterdam partján – pedig egy 20 ezer négyzetméteres épület terveit látjuk. A Rotterdam Rocks belsejébe hatalmas barlangokat, hotelt és éttermeket álmodtak, a tetejére pedig egy valódi minierdőt. A különös építménynek komoly célja is van.
Trump korábban "gyakorlatilag korlátlan" készletekről beszélt, a Pentagon szerint azonban a háborúban felhasznált lőszermennyiség hiányt okozott a stratégiai készletekben.
Az amerikai védelmi minisztérium hétfői jelentése nyilvánvalóvá tette, hogy messzebbre nyújtóztak Iránban, mint ameddig a takarójuk ért. Pedig Donald Trump szeptember elején még korlátlan készletekről írt.
A belbiztonsági minisztérium olyan "különösen gyenge" érvekkel igyekezett magyarázni, miért van szükség a tanulói és újságírói vízumok korlátozására, hogy akár hátsó indoka lehetett a módosításnak.
Újabb friss felmérések rávilágítottak arra, hogy a szlovákiai lakosság jelentős része komoly pénzügyi nehézségekkel küzd. Míg a tisztességes megélhetéshez ma már átlagosan havi 2720 euróra lenne szükség, a háztartások csaknem 40 százaléka úgy érzi, hogy ettől az életszínvonaltól nagyon messze van. Ráadásul a szlovákiai megtakarítások tízéves mélypo
Az olasz vadászgépek éles fegyverzettel semmisítettek meg egy Litvánia légterébe belépő drónt. A feltehetően Fehéroroszország felől érkező eszköz roncsait a katonaság vizsgálja.
Egy szövetségi bírósági döntés értelmében az amerikai kormány egyelőre nem korlátozhatja a külföldi diákok és újságírók vízumának időtartamát. A kormány szűkös keretek közé szorítaná mind a diákok, mind az újságírók lehetséges tartózkodási idejét az Egyesült Államokban.
Oroszországnak havi 30 ezer katonát kellene toboroznia az ukrán frontra, de erre már úgy sem képes, hogy 12 millió forintnak megfelelő összeget ígér a jelentkezőknek. Ez a magyarázata a 300 ezres mozgósításról szóló híreknek – mondta az InfoRádióban Bendarzsevszkij Anton, a posztszovjet térség szakértője, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igaz
Az élőállatok uniós exporttilalma ellen tiltakozó juh- és kecsketartók tüntetése bénította meg a közlekedést kedden Bukarest központjában, a hatóságok pedig könnygázt vetetettek be, mert egy erőszakos csoport megpróbálta átszakítani a csendőrkordont.
Az orosz-ukrán frontvonaltól mintegy 25 kilométerre, Harkivban nyitja újra kelet-ukrajnai irodáját az Ökumenikus Segélyszervezet. Dékány Bence, a segélyszervezet nemzetközi programokért felelős igazgatója nyilatkozott az InfoRádióban.
Németországban vasárnap tartanak tartományi választásokat Berlinben és Mecklenburg-Elő-Pomerániában. A voksolás elemzők szerint egyúttal felmérés is lesz a kancellár és koalíciós kormánya támogatottságának mértékéről.