Hírarchívum - Külföld - 2026 szeptember

2026. szeptember 5. szombat

szept. 5
8:39
Vucic most már tényleg napokon belül kiírja az új választásokat (444.hu)
A szerb elnök már korábban bejelentette, hogy ezúttal a miniszterelnöki tisztséget célozza meg.
szept. 5
8:45
Ez a népszerű thai étel évekkel később is halálos betegséget okozhat (rtl.hu)
Thaiföld az utazók egyik gasztronómiai paradicsoma, ahol sokan olyan helyi fogásokat is megkóstolnak, amelyekkel máshol aligha találkoznának. Egy hagyományos étellel azonban érdemes különösen óvatosnak lenni: a koi pla nyers édesvízi halból készül, amely veszélyes parazitát rejthet.
szept. 5
8:51
Napi egy pohár is sok? 2,5-szeresére növelheti a gyomorrák kockázatát ez az ital (ATV)
Egy több mint 112 ezer embert vizsgáló kutatás szerint a naponta fogyasztott cukros italok mellett 2,45-szer magasabb volt a gyomorrák kockázata.
szept. 5
9:21
Több mint 700 kilométert képes repülni a pilóta nélküli repülőgép, és ez még csak a kezdet (Infostart)
Az Elroy Air kísérleti repülője egy héten át röpködött egy amerikai kisváros felett, miközben teherszállítmányokat kézbesített.
szept. 5
9:39
Nincs több mesterséges intelligencia az általános iskolában, New Yorknak elege lett (Infostart)
Zohran Mamdani polgármester szerint a tech-szektor akarja erőszakosan elhitetni az emberekkel, hogy az AI-alapú oktatás elkerülhetetlen és ez képviseli a jövőt. Véleménye szerint viszont a gyerekeknek sokkal inkább az emberi kapcsolatokra, a tanáraikra és a kritikus gondolkodás elsajátítására van szüksége.
szept. 5
9:57
Riasztóan terjed a szúnyogok által terjesztett vírus, több mint ezren fertőződtek meg (Infostart)
A nyugat-nílusi vírus okozta megbetegedések száma idén már meghaladta az ezret Európa-szerte az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) pénteken közzétett adatai szerint.
szept. 5
10:15
Napokon belül kiírhatják az előre hozott választ, nagy tervei vannak a szerb elnök (Infostart)
Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök legkésőbb szeptember 10-én kiírja az előre hozott választásokat, és jelezte: amennyiben megkapja a kormányzó Szerb Haladó Párt (SNS) támogatását, miniszterelnök-jelöltként indul, és minden eddiginél kisebb kormányt alakít.
szept. 5
10:15
Sokkoló részletek derültek ki a franciaországi mészárlásról (Demokrata)
A két gyanúsított egy 17 éves, hajléktalan lány társaságában állított be az áldozathoz.
szept. 5
12:03
Mette-Marit norvég királyné a gyógyulásában bízik - betegsége még a botrányokat is elfedi (Blikk)
Mette-Marit norvég királynéval a norvégok együtt éreznek súlyos betegsége miatt, életét egy sikeres tüdőtranszplantációval mentették meg az orvosok. A műtétre a nyár közepén került sor, a királyné jelenleg is a gyógyulásra koncentrál. Komoly válságot tudhat maga mögött, amely a családját is érintette, betegsége azonban mindent feledtetett a közvéle
szept. 5
12:15
Döntött az Ensz: lecserélik a világtérképet, amin Afrika aránytalanul kicsi (SzMo)
Az ENSZ Közgyűlése elsöprő többséggel fogadott el egy határozatot a torzító Mercator-vetület lecseréléséről. A javasolt Equal Earth térkép a valóságnak megfelelően ábrázolja Afrikát, amely tizennégyszer nagyobb Grönlandnál.
szept. 5
12:39
Svédország a Brexit óta 458 brit állampolgár kiutasítását vagy kitoloncolását ismerte el (444.hu)
A szigorú adminisztratív döntések mögött megrázó egyéni tragédiák állnak. A kormány fogadkozik, hogy méltányosabb intézkedések jönnek.
szept. 5
12:57
Maszkos tüntetők bénították meg a kikötő forgalmát (Demokrata)
A brit rendőrség a helyszínen próbál tárgyalni a demonstrálókkal.
szept. 5
13:15
Maszkos tüntetők bénították meg a doveri kikötő forgalmát (Infostart)
Maszkot viselő, fekete ruhába öltözött tüntetők okoztak rövid ideig tartó fennakadást szombaton a délkelet-angliai Dover kikötőjének forgalmában. A néhány száz fős csoport tagjai saját elmondásuk szerint a csónakokon Franciaországból illegálisan átkelő menedékkérők tömeges érkezése ellen tiltakoztak. A kikötő forgalma délutánra helyreállt
szept. 5
13:33
Tíz nap után is találnak túlélőket a nepáli katasztrófa helyszínén (Infostart)
Két újabb túlélőt, egy nőt és egy kínai munkást sikerült a mentőcsapatoknak kimentenie Nepálban szombaton, tíz nappal a himalájai természeti katasztrófa után a helyi hatóságok közlése szerint.
szept. 5
13:51
Egyetlen esküdt miatt hiúsult meg a gyermekei meggyilkolásával vádolt nő pere (Infostart)
A büntetőeljárás megsemmisítésével és az esküdtszék feloszlatásával zárult a gyermekei meggyilkolásával vádolt Lindsay Clancy ügye Massachusetts állam bíróságán pénteken.
szept. 5
14:15
Maszkos tüntetők bénították meg a doveri kikötő forgalmát (444.hu)
A beszámolók szerint több száz fekete maszkos tüntető demonstrált az illegális bevándorlás ellen, megbénítva Nagy-Britannia legforgalmasabb komp-kikötőjét.
szept. 5
14:15
Zelenszkij szerint az oroszok szándékosan támadtak ukrajnai reptereket Trump megbízottjainak érkezése előtt (Telex)
Steve Witkoff és Jared Kushner már megérkeztek Moszkvába, vasárnap pedig most először utaznak Kijevbe.
szept. 5
14:27
Ilyen volt az első Barbie - így változott meg a világ leghíresebb babája 1959 óta (Blikk)
Ma már szinte elképzelhetetlen, hogy volt idő, amikor Barbie még egy vadonatúj, merész ötletnek számított. A Mattel 1959-ben mutatta be a különleges divatbabát, ami minden kislány álma lett. Lássuk mennyit változott az évek alatt.
szept. 5
14:27
Tíz nappal a nepáli villámárvíz után két újabb túlélőre bukkantak (Telex)
A kínai munkást egy alagútból, egy nőt a házából sikerült kiszabadítani.
szept. 5
15:03
Putyin elrendelte, hogy három napig szüneteltessék a Kijev elleni légicsapásokat (Telex)
Az orosz elnök sajtótitkára szerint ez az amerikai megbízottak kijevi látogatásának előkészítésével és lebonyolításával függ össze.
szept. 5
15:27
Rémisztő fordulat a légibemutatón: a tömeg előtt zuhant le a vadászgép (Infostart)
Lezuhant egy F–4 Phantom vadászbombázó szombaton Görögországban az Athén melletti Tanagra repülőtérnél egy légibemutatón.
szept. 5
15:33
Lezuhant egy vadászbombázó egy görögországi légibemutatón (444.hu)
A két pilóta sorsa ismeretlen.
szept. 5
15:39
Az orosz elnök elrendelte, hogy három napig szüneteltessék a Kijev elleni légicsapásokat (444.hu)
Egy amerikai delegáció miatt.
szept. 5
15:45
Lezuhant egy vadászbombázó egy görögországi légibemutatón, a két pilóta meghalt (Telex)
A baleset az Athénhoz közeli Tanagra repülőtérnél történt.
szept. 5
15:51
Putyin elrendelte, hogy három napig szüneteltessék a Kijev elleni légicsapásokat (Demokrata)
Az intézkedés szombat éjféltől lép életbe.
szept. 5
15:57
Megszavazták, hogy a világ fokozatosan áttérjen egy olyan térképre, amin Afrika már nem kicsi (Telex)
Az országoknak nem kell kizárólag az új vetületet használniuk, az eddigi használata sem lesz tilos.
szept. 5
16:21
Migránsellenes, fekete símaszkos csoport állta el a doveri kikötőhöz vezető utat, kilométeres sorok alakultak ki (Telex)
Az Egyesült Királyság legnagyobb kikötőjéhez nem lehet kijutni, sokan lemaradtak autóikkal együtt a Calais-ba tartó kompokról.
szept. 5
16:39
Putyin három napra leállítja Kijev bombázását (Infostart)
Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton elrendelte, hogy három napig szüneteltessék a Kijev elleni légicsapásokat egy amerikai delegáció Moszkvába érkezésére tekintettel – jelentette be Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője az Interfax hírügynökség közlése szerint.
szept. 5
16:45
Tízezrek tüntettek Zágrábban, mert nem viszik el az olaszok a szemetüket Horvátországból (444.hu)
Az egészségügyi és más ipari hulladék szennyezi a levegőt, talajt, vizet.
szept. 5
17:15
Lezuhant egy vadászgép egy görögországi légi bemutatón – Felvették a becsapódás pillanatát (Blikk)
Több tucat döbbent néző szeme láttára gyulladt ki a görög légierő egyik F-4 Phantom típusú vadászbombázója szombaton egy légi bemutatón. Az Athén melletti Tanagra katonai repülőtéren rendezett esemény helyszínétől nem messze sűrű, fekete füstfelhő látszott, miután lezuhant a jármű. A repülőn két pilóta tartózkodott a történtek idején, mindketten me
szept. 5
17:45
"A terror az terror" – Trump izraeli nagykövetének is sok a telepesek erőszakos fellépése a palesztinokkal szemben (Telex)
Mike Huckabee szokatlanul erős üzenetet küldött az izraeli kormánynak. Netanjahu koalíciójában szélsőséges telepeseket támogató erők vannak, amelyek több, amerikai állampolgárságú palesztin haláláért is felelősek.
szept. 5
18:33
Putyin parancsot adott: rendkívüli okból az oroszok nem lőhetik Kijevet (ATV)
Putyin háromnapos szünetet rendelt el a Kijev elleni légicsapásokban.
szept. 5
18:39
Temérdek aranyon ül Szudán – de hiába, fegyveres kiskirályok rabolják szét (Infostart)
Több mint 1,25 millió menekült tér vissza a polgárháború által sújtott Szudánba – derül ki az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának közléséből. Ennek okairól és lehetséges következményeiről Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója beszélt az InfoRádióban.
szept. 5
18:51
Üzent a német elnök az AfD várható győzelme előtt (Infostart)
Frank-Walter Steinmeier német elnök pénteken a demokrácia és jogállamiság védelmére szólított fel a Szász-Anhalt tartománybeli vasárnapi választás előtt, amely a közvélemény-kutatások szerint a szélsőjobboldali Alternatíva Németországért (AfD) párt győzelmét hozhatja.
szept. 5
18:57
Magyar Péter állami kitüntetést és pénzjutalmat adna a paksi védekezés összes résztvevőjének (SzMo)
A miniszterelnök a közösségi oldalán javasolta a paksi atomerőmű hűtését biztosító szakemberek elismerését. A javaslat az augusztusi, Duna alacsony vízállása miatt végzett védekezési munkákban résztvevőket érinti.
szept. 5
19:09
Négy rakéta csapódott egy iráni tankerbe (Infostart)
Rakétatámadás ért egy iráni olajszállító tartályhajót a Perzsa-öbölben, Harg szigetétől mintegy 11 kilométerre – közölte szombaton az iráni média.
szept. 5
19:57
"Rájuk vigyázunk, nem Oroszországra" – Zelenszkij üzent az amerikai küldöttek látogatása előtt (Infostart)
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton a Telegram üzenetküldő alkalmazásban közölte, hogy beszélt az orosz fővárosban tárgyaló Steve Witkoff és Jared Kushner amerikai küldöttekkel.
szept. 5
21:03
Kedves szavakkal simogatták egymást Putyin és Trump küldöttei, egyelőre eredmény nélkül (Telex)
Az orosz elnök üdvözölte az amerikait, Steve Witkoff megbízott pedig megköszönte a háromnapos fegyverszünetet moszkvai látogatásukon.
szept. 5
21:27
Videón, ahogy az amerikaiak kilőnek három iráni tankhajót (Telex)
Az USA szerint Irán célba vette két hadihajójukat rakétákkal, erre válaszoltak.
szept. 5
21:29
Elhódíthatja első tartományát a német szélsőjobb, és ez Merz kancellár sorsára is hatással lehet (Telex)
Nem kizárt, hogy Szász-Anhaltban vasárnap akkorát nyer az AfD, hogy akár egyedül is kormányt tudjon alakítani, így a modern Németország történetében először venné át a szélsőjobboldal egy tartomány vezetését. A többi párt és civilek ezt minden eszközzel próbálják megakadályozni, de ez a kampány is visszaüthet.
szept. 5
21:33
Tíz nappal a nepáli katasztrófa után újabb túlélőket mentettek ki (ATV)
Két újabb túlélőt, egy nőt és egy kínai munkást sikerült kimenteniük a mentőcsapatoknak Nepálban szombaton, tíz nappal a himalájai természeti katasztrófa után – közölték a helyi hatóságok.
szept. 5
21:51
Tízezrek tüntettek Zágrábban, mert a kormány késlekedik több tonna hulladék elszállításával (Telex)
Az elmúlt évek egyik legnagyobb horvátországi demonstrációját tartották szombaton.
szept. 5
22:33
Rekordot ünnepelhet Giorgia Meloni, beelőzte Silvio Berlusconit (Telex)
A Politico arról írt, az Olasz Köztársaság leghosszabb, megszakítás nélküli miniszterelnöksége lett Melonié.
szept. 5
23:03
Putyin fogadta Trump követeit, három napig nem lövik Kijevet és Moszkvát (SzMo)
Vlagyimir Putyin orosz elnök a Kremlben kezdett tárgyalásokat Jared Kushnerrel és Steve Witkoffal az ukrajnai háború lezárásáról. A megbeszélések idejére mindkét fél vállalta a fővárosok elleni csapások felfüggesztését.

2026. szeptember 6. vasárnap

szept. 6
0:09
Véres összecsapások Jemenben (444.hu)
Civilek is vannak a legalább 60 halott között.
szept. 6
0:13
Az USA megtámadott három iráni olajszállító hajót (444.hu)
Irán előtte rakétákat indított két amerikai hadihajó felé.
szept. 6
4:45
Négymilliót ér ma a világ legveszélyesebb retro gyerekjátéka - megmutatjuk, de senki nem szeretné a gyerekszobában látni (Blikk)
Az 1950-es években a játékpiacon megjelent a Gilbert U-238 Atomic Energy Lab nevű kísérleti készlet, amely a látszat ellenére nem veszélytelen utánzatokat, hanem valódi, radioaktív uránérc-mintákat tartalmazott. A gyártó Geiger–Müller-számlálót is csomagolt a szettbe, a mellékelt kézikönyv pedig a hátsó kertben végezhető uránkutatás lépéseit is rés
szept. 6
7:09
Eljöhetett a radikális jobboldal napja Németországban (Infostart)
Vasárnap tartományi parlamenti választást tartanak a mintegy 2,1 millió lakosú Szász-Anhaltban. Bár a voksolás alapesetben elsősorban a helyi és a német belpolitika követőit érdekelné, a nemzetközi figyelem most mégis erre a tartományra fókuszál. A választás tétje ugyanis túlmutat a regionális kereteken: nem az a kérdés, hogy az Alternatíva Németor
szept. 6
8:03
Pokoli élet vár az "engedetlen" nőkre szaúdi otthonokban - hogy mit jelent az engedetlenség, azt jobb nem elképzelni (Blikk)
Szaúd-Arábiában az elmúlt években sokat változott a nők megítélése, ma már vezethetnek autót, munkát vállalhatnak és nyilvános helyen mutatkozhatnak nőtársaikkal együtt. A patriarchális társadalom férfitagjai azonban továbbra is másképp gondolkodnak róluk, a családon belüli erőszak áldozataival pedig gyakran kegyetlenül bánnak. Az őket őrző "gondoz
szept. 6
8:27
Itt vanak az amerikai békeelképzelések, Moszkva biztatóan reagált rájuk (Infostart)
Egy sor elképzelést fogalmaztak meg az ukrajnai konfliktus lehetséges rendezésére vonatkozóan a Fehér Ház különmegbízottjai Vlagyimir Putyinnak Moszkvában - közölte Jurij Usakov, az orosz elnök tanácsadója vasárnap az orosz sajtóval.

Keresés