Egyre kevésbé bíznak abban, hogy hazájukban jobb jövő vár rájuk, és sokan közülük a kivándorlást is fontolgatják – derül ki egy közvélemény-kutatásból. A felmérés egyik legfigyelemreméltóbb eredménye, hogy a 18 és 24 év közötti szlovákiai fiatalok közül tízből akár nyolcan is elképzelhetőnek tartják, hogy külföldön keresnek jobb lehetőségeket.
Az amerikai elnök vasárnap azt javasolta, hogy Új-Mexikót "Új-Amerikának" kellene hívni, és megosztott egy fotót az államról az új névvel. Donald Trump pár napja írta alá azt az elnöki rendeletet, amely az Ontario-tavat Amerika-tóra változtatta.
Katonai tiszteletadás mellett eltemették hétfőn Belgrádban Ratko Mladicot, a boszniai szerb hadsereg egykori főparancsnokát, akit a hágai törvényszék népirtás, háborús és emberiesség elleni bűncselekmények miatt jogerősen életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt, és augusztus 27-én, 84 éves korában halt meg a hágai börtönben.
A szélsőjobboldali Alternatíva Németországért (AfD) párt történelmi győzelmet aratott a szász-anhalti tartományi választáson. Donald Trump, Elon Musk, Donald Tusk, Orbán Viktor és Pedro Sanchez is kommentálta már.
Donald Trump hétfőre tervezett egy beszélgetést Putyin orosz és Zelenszkij ukrán elnökkel azután, hogy megbízottai Moszkvában és Kijevben jártak. Steve Witkoff és Jared Kushner szívélyes hangnemben tárgyalt Putyinnal, miközben Kijevben ölelgette Zelenszkijt. Utóbbi azt mondta: a háború valószínűleg nem ér véget.
Az orosz Szabad Európa friss oknyomozása szerint Vlagyimir Putyin családja évente több százezer dollárt költött nyugati nevelőkre, hogy a fiai "művelt európaivá" váljanak. A nevelőknek rendkívül szigorú titoktartási szabályokat kellett betartaniuk, és a szerződésükben megtiltották nekik, hogy LMBTQ-témákról beszéljenek a gyerekekkel.
A miniszterelnök közölte, hogy az Ukrajnával kötött megállapodásnak pontos menetrendje van. Magyar Péter az illegális migrációról és a közbiztonságról is beszélt viszonválaszában.
A Buckingham-palotából küldött körlevél tisztázza a sussexi hercegi pár helyzetét a kormányzati és katonai szervek felé. A dokumentum megerősíti, hogy "magánszemélyek", és nem használhatják az "Ő Királyi Fensége" megszólítást.
Folytatódik Donald Trump ámokfutása: most éppen Új-Mexikó átnevezését javasolja az amerikai elnök. Az elképzelést Új-Mexikó demokrata kormányzója és egy demokrata párti szenátor is bírálta. Egy biztos: ha Trump elképzelése megvalósulna, az Egyesült Államok térképe alaposan megváltozna.
Az ENSZ Közgyűlése elfogadott egy határozatot egy arányhűbb világtérkép használatáról. Kijev szerint a politikai térkép Krímet semleges szürke színnel ábrázolja, amit "teljességgel elfogadhatatlannak" tart.
A külügyminiszter szerint az ukrán oktatási tárca már dolgozik a kárpátaljai magyarok jogait biztosító törvényeken. Szerinte már megtörtént az első kézzelfogható lépés is.
Kim Dzsongün üdvözölte az ország újabb ötezer tonnás rombolójának hadrendbe állását, egyben kijelentette, hogy a hajónak az állami nukleáris ellencsapási rendszer részeként kell szolgálnia, és képesnek kell lennie megtorló csapás végrehajtására.
Az abszolút többségtől végül elmaradt Szász-Anhaltban a szélsőjobboldal, de a többi pártnak nehéz dolga lesz, ha meg akarják akadályozni a kormányalakításukat. Az eredmény a német kancellárt is megdöbbentette, de a lemondása szerinte nem opció. Pártja összezárt mögötte, de már megjelentek a kritikus hangok is. Európa egyik fele sokkban, a másik ünn
A CDU történelmi vereséget szenvedett, a fiatalok között nyolcszor annyian szavaztak az AfD-re, mint Merz pártjára. Az orosz szankciókat ellenző baloldal döntheti el, hogy a német szélsőjobb áttöri-e a karantént.
Bosznia-Hercegovina a nagyköveten és a konzulon kívül minden külképviseleti dolgozót hazahívott Szerbiából, miután Belgrádban ünnepélyes temetést rendeztek a bosnyák népirtást vezénylő parancsnoknak.
A két ország közötti viszony az elmúlt hetekben mérgesedett el, miután a német kormány bejelentette, Oroszországot tartja felelősnek az augusztusi lipcsei drónincidensért.
Több ezren tüntettek hétfőn Berlinben a Brandenburgi kapunál a szélsőjobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) ellen, a párt Szász-Anhalt tartományban aratott választási sikerét követően.
Ismét megdrágulhatnak az olcsónak hitt kínai webáruházakból érkező rendeléseink, ugyanis a nemrég bevezetett vámok mellett novembertől kezelési költséget is felszámolhatnak a Temu- és a Shein-csomagok esetében.
Célkeresztbe került, de nem tört meg! Nemrégiben választották meg a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökének Unger Anna politológust, akinek a kinevezése hatalmas vihart kavart.
Azonnali hatállyal lezárták a látogatók előtt Párizs leghíresebb jelképét, az Eiffel-tornyot, miután az építmény személyzete sztrájkba lépett. A felháborodást az váltotta ki, hogy a vezetőség egy hindu vallási küldöttség kérésére arra utasította a női alkalmazottakat, hogy hagyják el a munkahelyüket, és adják át a helyüket a férfi dolgozóknak. Az ü
Újabb drágulási hullámmal indult a hét a hazai benzinkutakon: a 95-ös benzin ára átlagosan 7, a gázolajé pedig 9 forinttal emelkedett. Holoda Attila energetikai szakértő az ATV Egyenes Beszédben arról beszélt, hogy a dízelpiacon különösen feszült a helyzet, és a következő időszakban is hullámzó üzemanyagárakra kell készülni.
Leállítaná a kanadai Bombardier által gyártott repülőgépek amerikai importját Donald Trump elnök az Egyesült Államok és Kanada közötti kereskedelmi vita újabb fejezeteként.
Augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 1,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Júliushoz képest az árak 0,2 százalékkal emelkedtek – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Júliusban 1,2 százalék volt az éves infláció.