Balatonfüred legújabb beruházása egyszerre egy több száz éves épített örökség megőrzését és korszerű igényeket kielégítő látogatóközpont létrehozását szolgálja.
Az Európai Művészet és Kézművesség Napjaihoz csatlakozva 2018. április 6. és 8. között rendezik meg a Népi Kézműves Alkotóházak és Műhelygalériák V. Országos Hétvégéjét.
Az eredetileg egy orosz nyelvű határidőnaplóba írt harmincnyolc vers évtizedekig pihent a költő által lezárva, a testvérénél elrejtve. Ez jelent meg most új köntösben.
Szöllősi Zoltánt Ratkó József-díjjal, Arany János-díjjal, 2001-ben József Attila-díjjal ismerték el, 2014-ben Balkány alapításának 800. évfordulóján a település díszpolgárává választották.
Magyarország kormánya a tavalyi program során 2,5 milliárd forintot fordított összesen 1349, magyarországi és határon túli hagyományőrző csoport, szervezet támogatására.
Az álomgyári filmesek leghálátlanabb feladata, ha azt kapják penzumul, hogy kezdjenek valamit egy videojátékkal, és pofozzák az alapanyagot addig, amíg egy jó kis film nem készül az egészből.
Nádas Péter író kapja Világló részletek című regényéért a hárommillió forint díjazású Aegon Művészeti Díjat - jelentette be Zatykó Péter, az Aegon Magyarország Zrt. elnök-vezérigazgatója csütörtökön Budapesten.
A világ utolsó hím északi szélesszájú orrszarvúja pusztult el a hét elején, így már csak két nőstény reprezentálja az alfajt. A Sudan nevű 45 éves hím állapota a szakszerű kezelések ellenére az elmúlt hetekben folyamatosan romlott, ezért az orvosok az elaltatása mellett döntöttek.
Kovács Ákos Kossuth-díjas zeneszerző, előadóművész volt az InfoRádió Aréna című adásának a vendége. A beszélgetés első része után már a második is elérhető a YouTube-on.
Hosszan tartó súlyos betegség után csütörtökön Dunaszerdahelyen életének 69. évében elhunyt Kulcsár Ferenc felvidéki magyar költő - jelentették felvidéki magyar hírportálok.
Betelt a Budapesti Tavaszi Fesztivál naptára, több programot már nemigen bír el a rendezvény – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Káel Csaba, a fesztivál operatív testületének elnöke. A Müpa vezérigazgatója azt is elárulta, hogy az intézmény egy oktatási program elindításán dolgozik.
Áprilisban lesz 37 éves Meghan Markle a Briliáns elmék című sorozat ügyvédasszisztense. Nem készült színésznőnek. Brit hercegnének se, november óta mégis Harry herceg jegyese, aki május 19-én vezeti majd oltár elé.
Ez az erőforrás minket, polgári, keresztény, nemzeti közösséget minősít - mondta az emberi erőforrások minisztere a Szeretünk Kárpátalja című jótékonysági gálaesten.
Az adományozó Nyírpilisen született, édesanyja álmát váltotta valóra ezzel a gesztussal, aki szegénységgel sújtott szülőföldjét szerette volna segíteni.
A Lengyelország történelme magyar vonatkozásokkal című munka lengyelül és magyarul is napvilágot látott, és mindkét országban ez az első ilyen témájú történetírás.
Chris Evans a The New York Timesnak adott interjújában bejelentette, hogy a 2019-ben várható új Bosszúállók-film után többé nem játssza el a Marvel-szuperhős Amerika kapitányt.
Chris Evans a The New York Timesnak adott interjújában bejelentette, hogy a 2019-ben várható új Bosszúállók-film után többé nem játssza el a Marvel-szuperhős Amerika kapitányt.
A világon mindenki csak MacGyverként ismeri. Így, a vezetéknevén vonult be a köztudatba. Mint Kojak, Columbo vagy Poirot. Ám nagynevű kollégáival ellentétben, MacGyver nemcsak a szürke agysejtjeit mozgatja meg. A sorozatból vasárnap esténként két rész látható 19.00 órától, ismétlés a rákövetkező szombaton 16.00-tól.
Hét évvel ezelőtt adta dupla búcsúkoncertjét a legendás bluesbanda, de az oszlopos tagok közül négyen is összejönnek május 4-én a Barba Negra Track szabadtéri színpadán, hogy egy kerek jubileumról megemlékezzenek.
A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem kreatív nyílt napot tartott ma, itt adták át a fejlesztés alatt álló Zugligeti úti campus újonnan elkészült Műterem- és Médiaházát. A campus-fejlesztésről, a 19 millárd forintos beruházásról Fürjes Balázst, a budapesti nagyberuházások kormánybiztosát kérdeztük.
A MacGyver a múlt század nyolcvanas-kilencvenes éveinek legendás sorozata volt. Az új változatban Lucas Till vette át és vitte sikerre Richard Dean Anderson kultikus szerepét. A sorozatból vasárnap esténként két rész látható 19.00 órától, ismétlés a rákövetkező szombaton 16.00-tól.
Immár az interneten is elérhető a pécsi katolikus egyházmegyei levéltár iratanyagának egy része: a többi között anyakönyvek, helytörténeti dokumentumok, jegyzőkönyvek váltak online hozzáférhetővé.
Hatalmas földrengés rázza meg a hírhedt Szent András-törésvonal vidékét Kaliforniában. A mentőhelikopter pilótája és felesége Los Angelesből San Franciscóba repülnek, hogy megkeressék lányukat. A tragédia azonban csupán a kezdet. Amikor azt hiszik, túl van a legrosszabbon… kiderül, az még el sem kezdődött. A Törésvonal című katasztrófafilm vasárnap
Ray (Dwayne Johnson), a Los Angeles-i Tűzoltóság helikopteres mentőosztagának pilótája sok szörnyűséget látott már életében. Ám ez a küldetés különbözik minden mástól, személyessé válik számára. A Törésvonal című katasztrófafilm vasárnap 20.50-től látható a Film+ csatornán.
Szabadi Vilmos hegedűművész és Vajda Gergely zeneszerző, karmester kapta a 2018-as Bartók Béla-Pásztory Ditta-díjat a zeneszerző születésének 137. évfordulóján, vasárnap a Zeneakadémián.
Hetvennyolc éves korában meghalt José Abreu, a világszerte ismert venezuelai zenei program, az El Sistema megalapítója, Gustavo Dudamel világhírű karmester mestere.
Szabó Kinga keramikusművésznek, a Népművészet Mesterének, a Mezőtúrtól a Zsolnay-gyárig című életműtárlata különös pályáját mutatja be a Magyar Népi Iparművészeti Múzeumban.