Steven Spielberg roppant magasra tette a mércét A cápa című filmjével. Egyetlen filmes sem tudta azóta fölülmúlni, pedig vállalkozó szellemű jelentkezőben nincs hiány. A cápafilmek legújabb sztárja a Meg – Az őscápa.
A kétszeres Oscar-díjas Aszgar Farhadi volt az elnöke a szarajevói zsűrinek, amely Szamosi Zsófiának ítélte a legjobb színésznő díját Szilágyi Zsófia Egy nap című filmjében nyújtott alakításáért.
A hosszú hétvégén, az államalapítás ünnepe alkalmából kézműves vásárok, koncertek, gasztronómiai különlegességek, színházi előadások és tűzijáték várja az érdeklődőket a fővárosban és vidéken egyaránt.
A Vári Bertalan Harangozó Gyula-díjas táncművész, koreográfus által vezetett együttes a magyar néptánchagyományból merítve hozza létre sajátos produkcióit.
Csaknem ezren kaptak értesítést Nagyszalontán arról, hogy Arany János leszármazottai. A családfát Balogh László nyugalmazott tanár kutatja a református egyházközség anyakönyvei alapján, és még nem ért a munka végére.
A Meg – Az őscápa ha nem is A-, de B-kategóriás látványfilm, potom 130 millió dollárból, amiből, ugye az olcsó jánosok 130 cápafilmet hoznának ki. Ehhez mérten itt apait-anyait beleadtak a filmbe, csak a vérrel takarékoskodtak, amin még a főszereplő is meglepődött.
A Bőköz–Ormánság fesztivált hagyományteremtő céllal először 2016-ban rendezték meg Magyarország gazdaságilag egyik legszegényebb, de értékeiben egyik leggazdagabb tájegységében.
Ingyenes koncertekkel, a Balázs Elemér Group fellépésével vagy Fekete-Kovács Kornél trombitaszólóival várja a közönséget idén a 4. Érdi Jazz Fesztivál szeptember 4-9. között.
Színházrendezői életem talán legfontosabb előadása valósult meg, és egyben az a régi álmom, hogy a Csíksomlyói passió csodálatos szövegei a dráma címadó helyén hangozhassanak el – mondta Vidnyánszky Attila.
A Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Csíksomlyói passió című előadás szabadtérre átalakított verzióját 25 ezer néző látta a csíksomlyói Nyeregben szombaton - közölte a Nemzeti Színház az MTI-vel vasárnap.
Az autista gyermekek fejlesztésével foglalkozó Kis Lépések Alapítvány közösségi kampányt indított, hogy állandó helyet találjanak maguknak, ebben segít most a zenekar, és ebben segíthetsz te is!
Az augusztus 31. és szeptember 8. között nyolc székelyföldi városba utazó produkció különlegessége, hogy egy kamion külön erre a célra kialakított pótkocsija szolgál színpadként.
A rendszerváltás óta ismét évről évre megtartják a Szent Jobb-körmenetet, ez évtől az ereklye új helyen a Bazilika bejáratánál lévő Mária-oltáron látható.
Augusztus 31-én temetik el Aretha Franklint Detroitban, családja sírhelyén, miután koporsóját két napra nyilvánosan felravatalozzák, hogy a rajongók elbúcsúzhassanak a soul királynőjétől.
Szinte senki nem volt kíváncsi Kevin Spacey új filmjére abban a néhány észak-amerikai moziban, ahol a hétvégén bemutatták: a Billionaire Boys Club című életrajzi drámára az első napon mindössze 126 dollárért (35 ezer forintért) váltottak jegyet a nézők.
Tízezrek élték át szombaton este a csíksomlyói pünkösdi búcsú színhelyén, a nyeregben Jézus szenvedéstörténetét. A Csíksomlyói passió egy estére hazaköltözött.
A hazai fesztiválok „korelnöke”, az idén 50 éves Szegedi Ifjúsági Napok mellé az elmúlt években három ismert arc is csatlakozott. 2006-ban Jáksó volt a „SZIN arca”, őt Badár követte, tíz évre rá Anger Zsolt fémjelezte a legrégebbi hazai fesztiválunkat. Megkérdeztük, hogyan emlékeznek ők a SZIN-re.
Minden idők egyik legsikeresebb dj-jét, az áprilisban elhunyt Aviciit most újabb elismerés érte: a Video Music Awardson ugyanis Rita Orával megosztva díjat nyert.
Nyolc kategóriában adják át ma este a Petőfi Zenei Díjakat a magyar könnyűzene legjobbjainak a Zamárdi STRAND Fesztiválon. Az életműdíjat idén Tátrai Tibor kapja.
Művészi kiállás a lengyel–magyar barátság ezer éve és a lengyel függetlenség centenáriuma mellett című kiállításon harminckét munka látható a dörgicsei Ól Galériában.
Robert De Niro Hollywood élő legendája. Alig néhány esztendő leforgása alatt jutott fel a csúcsra, és aztán ott is maradt. Fél évszázada ennek, és a helyzete azóta is megingathatatlan. A legendás színész augusztusban töltötte be a hetvenötödik életévét!
Majdnem mindent eljátszott, amit színész remélhet. Más Hamletről álmodozik, Shakespeare királydrámáiról, Robert De Niro viszont a klasszikus alakításait az életből merítette. A fél évszázadot meghaladó pályafutása alatt száztíznél is több filmben játszott, jövőre pedig három új kerül a mozikba a szereplésével. A 75 éves Robert De Niro előtt tisztel
Minden idők legsikeresebb magyar művészeti kiállítása zárult külföldön: bő három hónap alatt több mint egymillió látogatója volt a Munkácsy-tárlatnak a szentpétervári Ermitázsban.
Jövő nyárig hetente frissülő, mindig pontosan a száz évvel ezelőtti eseményekről beszámoló korabeli filmhíradókat nézhetnek az érdeklődők a Filmarchiv.hu oldalon - közölte a Magyar Nemzeti Filmalap.
Augusztus 28. és szeptember 2. között tartják meg a közelmúltban az Európai Fesztiválszövetség által díjazott BuSho nemzetközi rövidfilmfesztivált Budapesten és Sopronban.
Az épületben helyet kap egy „hangdóm”, egy koncertterem, egy előadóterem, zenepedagógiai termek és egy digitális könyvtár, mellette pedig szabadtéri színpadot is kialakítanak.
Csaba testvér szavait az egyes életállomások taglalásához kapcsolódó keretes vallomásokban olvashatjuk, szerényen meghúzódva, ám olvasmányosan, bölcs humorral, tiszta, igaz hittel.