2021. május 4. kedd

máj. 4
0:06
Művészetek Völgye 2021 – Hatalmas örömhírt közöltek a szervezők: megtartják – Íme, a fellépők és a helyszínek (Blikk)
A tavalyi év a koronavírus járvány miatt nem kedvezett a nagyobb rendezvényeknek. Több fesztivál és kulturális esemény is elmaradt, köztük a harmincadik Művészetek Völgye elnevezésű rendezvény is, Kapolcs környékén. A szervezők ígérik, hogy az ünneplés idén már nem marad el, a járványhelyzethez alkalmazkodva új helyszínekkel nyit majd meg a fesztiv
máj. 4
8:42
Elválik Melinda és Bill Gates (Könyves Magazin)
A Twitter-oldalukon, közös nyilatkozatban jelentették be, hogy 27 év házasság után elválnak. Döntésüket azzal indokolták, hogy „már nem hiszik, hogy párként képesek tovább növekedni”.
máj. 4
9:24
Visszatér Alan Moore, és mindjárt egy egész sorozattal (Könyves Magazin)
Ha valakire tényleg illik a ‘korszakalkotó élő legenda’ megnevezés, az Alan Moore. Amikor 2019-ben bejelentette a visszavonulását, generációk szisszentek fel fájdalmasan, ezért most még izgalmasabb, vajon mivel áll elő a 67 éves mester.
máj. 4
9:57
Legalább a dalok már a nyarat hozzák – ezeket hallgattuk áprilisban (SzMo)
Fluor szomorúan sétál, a Halott Pénz pár naponta ontja magából a slágereket, Szilárd pedig rajzfilmfigurává változott. Többek közt, ezeket hallgattuk a hónapban.
máj. 4
10:09
Maradandó (Demokrata)
Neil Young: Young Shakespeare, Magneoton/Warner, 2021
máj. 4
10:11
Hatásvadász (Demokrata)
A Pásztor – magyar filmdráma, 2019, megtekinthető a Filmio kínálatában
máj. 4
10:13
Hivatásos jazzrajongó (Demokrata)
Márton Attila: Hegyvidéki muzsika, Gramofon könyvek, 2020
máj. 4
11:30
Az Erő legyen ma veled - és ezek a könyvek! (Könyves Magazin)
Május negyedike a hivatalos nemzetközi Star Wars-nap. A dátum a filmekből szállóigévé váló áldás angol eredetijéből ered. A “May the Force be with you!” eleje kiejtés szerint május 4-nek is érthető. Ennek alkalmából ajánlunk három könyvet a mai napra.
máj. 4
13:06
Regényes szerda esték a Dunával (hirado.hu)
A Duna Televízió műsorára tűzte az Értelem és érzelem háromrészes tévéfilmsorozatot.
máj. 4
13:24
Jancsó Nyika: marha jó buli volt A Pál utcai fiúk forgatása (hirado.hu)
Az M5 csatorna pénteken 21 órától tűzi műsorára Fábri Zoltán filmjét digitálisan felújított változatban.
máj. 4
13:42
A marsi írója elmondta, szerinte mennyire hat a járvány a sci-fikre (Könyves Magazin)
Andy Weirt a Salon kérdezte a kedden megjelenő, Project Hail Mary című új regénye kapcsán az írói módszereiről, elveiről és a fantasztikus irodalom jövőjéről a járvány  után.
máj. 4
15:36
Lisa Genova új könyvében magyarázza el, miért keressük folyton a telefonunkat (Könyves Magazin)
A Megmaradt Alice-nek idegtudós szerzője megírta első ismeretterjesztő könyvét az emlékezet működéséről és a felejtés okairól.
máj. 4
16:30
Biztos vagy benne, hogy jól ismered a testvéredet? (Könyves Magazin)
Egy sorozatgyilkos felbukkanása a hatóságok számára mindig versenyfutás is az idővel. A madártollas gyilkosságok James Patterson és J.D. Barker első közös regénye.
máj. 4
17:54
Az idei Fezen sorsa is megpecsételődött (Infostart)
Az elmúlt hónapok kilátástalan esélylatolgatása után úgy döntöttek, hogy a 2020-as után a 2021-es fesztivált is lemondják – közölték a szervezők.
máj. 4
19:18
Jacinda Ardern – Az új korszak vezetője (Könyves Magazin)
A világ legfiatalabb női politikai vezetője, akinél valóban megfér egymás mellett a család és a karrier. Egy politikus, aki világszerte százmillióknak ad reményt a terrorizmus, a szélsőségek és a klímaváltozás elleni harcban. Olvass bele Madeleine Chapman Jacinda Ardern új-zélandi miniszterelnökről szóló könyvébe.
máj. 4
19:45
Idén is elmarad a Fezen (Demokrata)
A tavalyi évhez hasonlóan 2021-ben sem rendezik meg a székesfehérvári Fezen fesztivált.
máj. 4
20:00
Mások bőrébe bújt a Kígyó: egy sorozatgyilkos felemelkedése és bukása (Könyves Magazin)
Talán nincs is annál rosszabb, mint ha az intelligencia közönnyel párosul: az ilyen ember nemcsak a legnagyobb lelki nyugalommal képes átgázolni másokon, de a legváltozatosabb módszerekkel teremti meg hozzá a kereteket. A Bikinis Gyilkosként elhíresült Charles Sobhraj osztályrészéül egész életében az elutasítás jutott, így hát önerőből vált hontala
máj. 4
20:30
Nagy „Cipőre” kis cipőt: miniszobrot kapott Republic egykori frontembere (hirado.hu)
Az alkotást a budapesti munkáiról is híres Mihail Kolodko készítette.
máj. 4
22:00
Idén is elmarad a Fezen fesztivál (hirado.hu)
A fesztivált utoljára 2019 júliusában rendeztek meg
máj. 4
22:54
Őszre halasztották a Könyvhetet (Könyves Magazin)
Őszre halasztották a Könyvhetet

Keresés