2021. szeptember 16. csütörtök

szept. 16
0:06
Meghalt Póka Egon (Blikk)
69 éves korában meghalt Póka Egon, a magyar blues legendás alakja - tudta meg a Magyar Zene. A portál úgy tudja a zenész súlyos beteg volt.
szept. 16
0:10
Megindító: így búcsúzik Póka Egontól jó barátja, Földes László Hobo (Blikk)
A magyar rockzene egy emberként gyászolja a legendás basszusgitárost. Hobo azonban talán mindenkinél közelebb állt Póka Egonhoz.
szept. 16
0:14
„Nehezen találok szavakat” – Megszólalt Deák Bill Gyula Póka Egon halála után – A zenészlegenda már hónapok óta kórházban volt (Blikk)
Amint azt a Blikk is megírta meghalt Póka Egon, a magyar blues legendás alakja, a Hobo Blues Band és a P. Mobil egykori tagja, alig egy hónappal a 68. születésnapja után ment el, írta meg a szomorú hírt a Magyar Zene nevű portál.
szept. 16
7:27
„Soha nem akarok igazságot tenni” (Demokrata)
A Miskolci Nemzeti Színház igazgatójával a Woody Allen-i idézőjelekről, a miskolci közönségről és a Kabaré örök érvényű történetéről beszélgettünk.
szept. 16
9:27
Don DeLillo Underworldjéből készül film a Netflixre (Könyves Magazin)
Don DeLillo Underworldjéből készül film a Netflixre
szept. 16
9:29
Itt az új West Side Story előzetese! (Könyves Magazin)
Megérkezett a Steven Spielberg által rendezett új West Side Story-film első hivatalos előzetese. A világhírű musicalt feldolgozó filmet december 10-én mutatják be az amerikai mozikban.
szept. 16
9:33
Balettest, Természetes fény, Esterházy-Dunafeszt (Könyves Magazin)
Könyvbemutató, balettest, online és élő fesztivál is került az e heti programajánlónkba. Nézzétek meg, milyen lehetőségek várnak rátok a következő napokban!
szept. 16
10:45
Miért pusztítjuk el azt, akit szeretünk? (Könyves Magazin)
Fiala Borcsa legújabb könyvének egypercesei mérgező szülői és házastársi kapcsolatokról, problémás viszonyokról, sorsdöntő helyzetekről és emberi hibákról mesélnek. Olvass bele!
szept. 16
10:51
Jászberényi Sándor könyve tananyag lett egy volt osztálytársa számára (Könyves Magazin)
Kedves történetet posztolt Jászberényi Sándor a Facebook-oldalán. Egy egykori általános iskolai osztálytársa esti iskolában készül az érettségire és a magyar órán A lélek legszebb éjszakáját adták fel neki ajánlott olvasmánynak. Jászberényi egy dedikációval gondoskodott róla, hogy biztosan jó jegyet kapjon.
szept. 16
11:36
Feltűnik Gyurcsány Ferenc, itt az első komolyabb részlet az Elk*rtukból – A premierig nem derül ki, ki ez az ember (Blikk)
Elk*rtuk – sokan várják a nagy Gyurcsány-filmet, ami már akkor ellentmondásos érzéseket váltott ki az emberekről, amikor még csak szó volt róla, hogy egyáltalán lesz ilyen.
szept. 16
12:06
Újabb titkokról rántja le a leplet az Elk*rtuk friss trailere (Infostart)
Motoros futárral érkezett az őszödi beszéd utáni zavargásokat feldolgozó politikai krimi, az Elk*rtuk hosszú előzetese.
szept. 16
12:09
Anyák és felnőtt gyermekek a közelmúlt legizgalmasabb európai regényeiben (Könyves Magazin)
Kreatív Európa címmel útnak indítjuk új sorozatunkat, amelyben a kortárs európai irodalomból ajánlunk és értékelünk könyveket. Valljuk, hogy a kortárs világirodalom kiapadhatatlan forrás, hangok hihetetlen sokfélesége, folyamatosan egymásra ható szólamok izgalmas egyvelege. Ezen belül az európai irodalom is rendkívül érdekes, ráadásul kiváló fordít
szept. 16
13:45
Az Alice Csodaországban-szindróma egy valóságban is létező betegség (Könyves Magazin)
Lewis Carroll világhírű története, az Alice Csodaországban nemcsak egy sokak által kedvelt gyerekkönyv, hanem egy betegség tünetegyüttesének lenyomata is. A szindróma egy olyan idegrendszeri állapotot eredményez, amely során megváltozik az ember észlelése és érzékelése.
szept. 16
15:03
Klippremier: Zséda újra valami váratlannal rukkolt elő (SzMo)
A Kócos című számhoz különleges hangulatú, egzotikus állatokkal zsúfolt, animációs kisfilm készült.
szept. 16
15:45
Nem a házasság kudarcáról, hanem az elválás pokláról szól a Jelenetek egy házasságból modernizált változata (Könyves Magazin)
Két éve a Netflix Házassági története mutatta be rendkívül szemléletesen, hogy milyen egy se veled, se nélküled kapcsolat, amelyet elér a válás, most az Hbo elevenítette fel a témában Ignmar Bergman feledhetetlen klasszikusát. A Jelenetek egy házasságból modernizált változatát a Terápia, A viszony és A mi fiaink alkotója, Hagai Levi adaptálta. Az ú
szept. 16
16:51
„Mocskos egy feladat ez” – kibeszéletlen magyar sorsról forgatott filmet Nagy Dénes (SzMo)
A mozikban a Berlinálén Ezüst Medve-díjat nyert Természetes fény, ami akkor üt igazán, ha úgy ülünk be rá, hogy félretesszük a klasszikus háborús filmekkel kapcsolatos elvárásainkat.
szept. 16
17:21
Jankovics Marcell utolsó animációs filmjének hírét a felmatricázott Toldi mozdony viszi (hirado.hu)
A mozdony havonta 25 ezer kilométert tesz meg, és Erdélyben is megfordul majd.
szept. 16
18:12
Komoly műtét vár Sir Elton Johnra: le kell mondania idei koncertturnéját (Blikk)
Ez a turnéja eredetileg már 2020-ban elindult volna, de a zenész úgy véli, az egészsége a legfontosabb, ezért a lehető leghamarabb túl akar esni a műtéten, hogy minél gyorsabban újra koncertezhessen.
szept. 16
20:06
Meg kell műteni Elton Johnt (Infostart)
Elhalasztja világturnéja európai koncertjeit az énekes.
szept. 16
21:12
TEK-esektől rettegett a szerző, miközben a könyvét írta (Metropol)
Amikor egy zenész könyvet ír, akkor mindenre fel kell készülni, akár még arra is, hogy egy szép nap becsenget a Terrorelhárítási Központ (TEK) és számonkéri, hogy mit csinál.
szept. 16
21:33
Óriási pályázati lehetőségek nyílnak a zenészek előtt (hirado.hu)
Kiírta zenei pályázatait szerdán a Petőfi Kulturális Ügynökség.
szept. 16
22:00
Több mint egy film készül a "Több mint testőrből" (Infostart)
Az 1992-es romantikus thriller készítésében részt vesz az eredeti film író-producere is.

Keresés