Jeneva Rose regényei egyik napról a másikra, egy TikTok videónak köszönhetően robbantak be a könyvpiacra, miután elindított egy új trendet a közösségi oldalon. A Perfect Marriage című thrillerével a szerző olyan gyorsan szerzett hírnevet a Covid alatt, ahogy a vírus terjedt. Rövid időn belül már a New York Times bestsellerlistáján szerepelt, azóta
Az őszi Margón mutatták be a hetvenéves Parti Nagy Lajos Hadd legyek hűs című gyűjteményes kötetét, amiben a régi mellett új verseket is találunk (itt beleolvashatsz). A szerzőt Szegő János kérdezte, közreműködött Mácsai Pál és Máté Gábor. A beszélgetést most teljes egészében meghallgathatod.
Vajon a képernyőn is azt látjuk, ami a valóságban történt? Sorozatunk első részében a Netflix Jeffrey Dahmer - Szörnyeteg: a Jeffrey Dahmer-sztori minisorozatát tárjuk fel.
Az Árulók bukdácsol néha, és a szereplők még sokszor túljátsszák szerepüket, mégis több érzelem és fantázia szorult a műsorba, mint sok tévés riválisába.
November 23-án a Nemzeti Táncszínházban, teltház előtt került sor az első Budapest Ballet Grand Prix döntőjére. A fináléba a 23 országból érkező 89 fős mezőny kevesebb mint egyharmada, 30 induló jutott, összesen hét országból.
Száz éves után került elő egy ismeretlen Tihanyi Lajos kép, a Tájkép Margit híddal című festményt december 2-tól a közönség is megtekintheti, majd december 16-án árverésre kerül a Virág Judit Galéria téli aukcióján – közölte a galéria pénteken.
Húszéves a Kontroll című magyar kultfilm, amely minden idők legviccesebb bemutatóját adta a kelet-európai ellenőrlétnek. A film évfordulója alkalmából aktív budapesti metróellenőrök meséltek arról, hogyan kezelik a ma is létező előítéleteket, a közutálatot, vagy ha rollerral sóznak oda a lábukra, és élvezik-e, ha valakit 12 ezerre büntethetnek.
A rajongók már tűkön ülve várják a Stranger Things 5. évadát, ám ahogyan arról a Blikk is beszámolt, a friss epizódokra egy darabig még biztosan várni kell. A folytatás nem csak a nézőket, de a szereplőket is hatalmas izgalomban tartja: ezúttal a sorozat Hopperét alakító David Harbour árult el egy s mást.
Nagyban neki volt köszönhető, hogy a magyar klubélet ennyire szorosan követte az európai trendeket. Későbbi mellőzöttségéhez az vezethetett, hogy végig önazonos maradt – mondta róla Ágoston Dániel DJ-producer.
A nemrég megjelent Call of Duty: Modern Warfare III önmagában a kampányt leszámítva egy remek játék lehetne, de a tavalyi résszel együtt nézve gyakorlatilag lehetetlen megindokolni, hogy miért lett belőle teljes árú játék.
A nemzeti identitás kacskaringóiról, a nevetést száműző magyar kultúráról, és a 70-es évek generációjának politikai csicskává válásáról beszélgetett Veiszer Alinda a Legendahántás szerzőjével, Milbacher Róbert irodalmárral.
Három éve, a zalai Margófeszten indultak a Sántakutya tematikus beszélgetései, melyeken megismerhetjük a történet mögötti embereket. A már hagyományszámba menő, népszerű storytelling programot Budapest 150. születésnapja alkalmából a fővárosban is igyekszik meghonosítani a Margó és a Könyves Magazin, azzal a céllal, hogy nézzük meg, hol és kik közö
Decemberben új előadásokkal jelentkezik az Örkény Stream: a Örkény István Színház kínálatában a Macskajáték 2012-es felvétele, a George Orwell 1984 című regénye alapján készült '84 című előadás és az Anyám tyúkja 2. című produkció látható.
A Helikon Kiadó és a Margó Irodalmi Fesztivál közös gondozásában megjelenő Margó Könyvek sorozatából ezúttal a norvég Lars Svisdal Semmirekellők című regényét ajánljuk (itt bele is olvashatsz), mely a mai generációk között tátongó szakadék mélységét mutatja meg, miközben egy felnőtté válás története is. A könyvben, melyhez Moskát Anita írt utószót,
A Verzió egyik dokumentumfilmje, az Arsenie egy romániai ortodox szerzetes körüli kultusz kiépülését mutatja meg nekünk, egy olyan vallási univerzumot, ami megosztó érzéseket vált ki belőlünk, mégsem akarunk kiszállni belőle.
A Fortepan kiállításán a 150 éves fővárosról láthatsz korabeli, részletgazdag képeslapfotókat és izgalmas térhatású sztereoképeket a Magyar Nemzeti Galériában.
Már játsszák a mozik Tóth Barnabás új filmjét, a Mesterjátszmát Hajduk Károly, Mácsai Pál, Váradi Gergely, Péterfy Bori és Varga-Járó Sára főszereplésével. A nácik elől hajón menekülő ügyvéd ezúttal egy kommunisták elől vonaton menekülő katolikus pap. Majdnem Mindszenty József.
Hetedik alkalommal rendezi meg a DUE Médiahálózat a Nemzeti Filmintézet támogatásával a Nagy Magyar Filmteszt Diákoknak versenyét. Az edukatív játékot azzal a céllal indították, hogy a 14-20 év közötti fiataloknak szórakoztatva adjanak képet és tudást a magyar filmekről, sorozatokról, alkotókról. A 7. Filmteszt az elmúlt évek kiváló hazai alkotásai