Ősszel érkezik a Downton Abbey filmes lezárása, ami A nagy finálé címet kapta. Bár valójában eddig az összes filmet így harangozták be, nézzük, mivel fejezik be a közkedvelt sorozatot. Íme minden, ami kiderült a trailerből.
Csütörtöktől játsszák a magyarországi mozikban a John Wick Balerina című spin-offját, amelynek az Aréna Plázában tartott díszbemutatóján szerdán este a hazai celebritások közül is többen felvonultak. Marsi Anikó, Kiszel Tünde, PSG Ogli és Szabó András Csuti mellett Varsányi Réka is a meghívott vendégek között volt, akinek március közepén bejelentet
Breier Ádám első regényében az apaság előtt álló főszereplő egy lelki utazásra indul, amely során szembenéz saját bűneivel, lelki farkasaival, vallási és családi identitásával.
Az Ember, akit Ovénak hívtak és a Mi vagyunk a medvék szerzője, Fredrik Backman a Simon & Schuster kiadó eseményén foglalta össze 4 percben, mit jelent számára írónak lenni, mik az előnyei és a hátrányai a munkájának és milyen a mentális egészsége.
Magyarország, Ausztria, Montenegró, Szerbia és Szlovénia több száz jelentkezőből kiválasztott győztesét a műsor záróakkordjaként hirdetik ki június 6-án.
A John Wick széria az utóbbi évek során az akciófilm zsáner kedvelőinek egyik abszolút kedvencévé vált – egyrészt azért, mert egy igazán testhezálló szerepben láthattuk Keanu Reevest, másrészt pedig, mert intuitív megoldásokat alkalmazva képes volt lelket lehelni egy aránylag megfáradt filmes szcénába. A legutóbbi alkotás után két évvel most megkap
A könyveknek és az esti meséknek már a telefonokon és a táblagépeken futó színes videókkal kell versenyezniük a gyerekek körében is. Itt van néhány tipp, hogy mit tegyen a szülő, ha nem köti le a gyerek figyelmét az esti felolvasás.
A Balerina pontosan azt hozza, amit egy John Wick-filmtől elvárunk: soha véget nem érő, elképesztően látványos akció, amihez érdemes elengednünk a logikát és racionalitást.
Quentin Tarantino a The Bigger Picture podcastnak adott interjúban mesélt kedvenc könyveiről, amelyek között horror, neo-noir thriller és "utánlövés" is szerepel.
Ha mindig is kíváncsi voltál, hogy milyen egy diktátor közelébe lenni, mi motiválja, hogyan gondolkodik, akkor ezek a szépirodalmi alkotások neked szólnak! Találkozhattok a régi álomból felébredt Hitlerrel, Latin-Amerika megannyi önkényes vezetőjével, sőt még egy különösen kegyetlen orvossal is.
A pünkösdi hosszú hétvége kiváló alkalmat kínál arra, hogy egy pillanatra kiszálljunk a hétköznapok ritmusából. Három nap szabadság, napfény, rengeteg szabadtéri esemény és egyre több fesztivál csábít – akár a fővárosban marad, akár vidéki kikapcsolódást keres. Összegyűjtöttük a hétvége legizgalmasabb programjait, a kultúra, gasztronómia és életmód
A népszerű nyelvész, költő arról is beszélt, mivel járult hozzá a királynő a melegek elfogadásához, mitől más melegnek lenni Angliában, mint Magyarországon, miért nem lehet valójában LMBTQ+ közösségről beszélni. De szóba került Magyar Péter is.
Június 4-én mutatták be Röhrig Géza Semmike-dalok című verseskötetét. A szerzővel Gács Anna beszélgetett. Szó volt a készülő regényéről, hogy miért nem hisz a reményben és a jelenlegi fiatal irodalomban, de arról is, hogy milyen volt számára az irodalmi élet a ’90-es években.
A Szirének egy sötét, pszichológiai drámába hajló sorozat, amely a családi traumák, a mentális hanyatlás és a romboló kapcsolatok örökségét boncolgatja. Bár misztikus alaphanggal próbál behúzni, végül egy nyomasztó, felnőtteknek szóló lélektani utazássá válik – ahol senki sem marad sértetlen.
Krúbi bekóstolta őket, Matty Healy a The 1975-ből viszont nagyra értékelte a zenéjüket. Vitáris Iván és Simon Bálint az Ivan & The Parazol tizenöt évéről, közösen átélt traumáról és a nemzetközi áttörés nehézségeiről mesélt az Afterben.
Az Elden Rign Nightreign furcsa vadhajtása az azt inspiráló játéknak, és nem is feltétlenül azoknak készült, akik azt szerették. De ha valaki csak a harcolós részeit venné elő, és van hozzá két haverja, akkor legalább annyira fogja élvezni, ha nem jobban.
László és Patrícia a "Könyvek címmel" kategóriában mérték össze irodalmi tudásukat. A feladatuk az volt, hogy hiányos képeket látva megmondják, hogy milyen szó hiányzik a regények címeiből. A párbaj igazán feszessé vált, ugyanis alig egy másodperc döntött róla, hogy ki nyeri meg az összecsapást. A játékosok se tudták. Nézd vissza a The Floor legúja
Idén ismét új tagokkal bővült a Halhatatlanok Társulata. Egyikük az operaénekes, Érdemes és Kiváló művész, Bátori Éva, akit különleges kapcsolat fűz hazánk egyik legismertebb és legszebb hangú énekesnőjéhez. A komolyzenei művész Rúzsa Magdi énektanára, s a tanítvány szerint neki köszönheti, hogy megtanult énekelni.
Az 1800-as évek Kínájában egy tejhatalmú császár azon ténykedik, hogy miután már mindent meghódított, a fizikán kívüli térbe lépjen, és az idő felett is hatalamt gyakoroljon. Ehhez nem kell más mint Allister Cox a világ egyik leghíresebb órakészítője. De hogyan is sikerül nekik?
Az elkeserítő olvasási felmérések hatására az amerikai iskolákban próbálják kitalálni, hogyan fejlesszék hatákonyabban a diákok képességeit. A megoldás pedig elképzelhető, hogy a folyóírás újbóli bevezetése lesz.
Elindult a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz a csíksomlyói búcsúba, Erdélybe péntek hajnalban - tájékoztatta Petrus György, az utazást szervező Kárpáteurópa Utazási Iroda vezetője.
Tom Felton visszatér ahhoz a szerephez, amely egy életre híressé tette őt. A 37 éves angol színész újra Draco Malfoy bőrébe bújik, ám ezúttal New Yorkban, egy Broadway-musicalben kelti életre a varázslót. A Harry Potter és az elátkozott gyermek című előadásban immár apaként láthatjuk viszont a sokak által imádott karaktert. Felton szerint ez az új
Megérkezett a Wicked: For Good előzetese, ami talán még az előző filmnél is izgalmasabb kalandokkal kecsegtet. Itt lesz a híres Óz, a serege és természetesen a klasszikus történetből ismert Dorothy és csapata is.
Nick Jonas fogja játszani a KISS frontemberét, Paul Stanley-t a híres rockbandáról szóló életrajzi filmben. A Shout It Out Loud című projektet McG fogja rendezni, és teljes egészében az STX finanszírozza.
Egy bonyolult anya-lánya kapcsolat és a karantén időszakának feszültsége egy évtizedekkel korábbi – egyébként valós – kettős gyilkossággal találkozik Donatella Di Pietrantonio könyvében.