A legendás Arnold Schwarzenegger fia, Patrick Schwarzenegger is szerepet kapott A Fehér Lótusz című sorozat harmadik évadában. Róla már tudni lehet, hogy nemcsak modellként, hanem színészként is képes bizonyítani. Korábban láthattuk őt többek között az Éjjeli napfényben és a Nagyfiúk 2.-ben is, de ezúttal egy nagysikerű produkcióban mutatta meg teh
A magyar szerző rekordgyorsasággal írta meg elemzését arról, mi várható a májusban megválasztott Xiv. Leó pápasága alatt. Milyen egyház- és világpolitikai álláspontot képvisel a legérzékenyebb kérdésekben? Olvass bele Rónay Tamás A remény pápája című kötetébe.
Talán túlságosan is hű az eredetihez, mégis van saját lelke. Kedves Disney-fejesek: ha már mindenképp adaptálni kell korábbi rajzfilmeket, akkor azt legalább így, ha kérhetnénk.
A családtörténet olyan műfaj, ami mindig személyessé, átélhetővé és közelivé teszi a múltat. Így van ez Bán Zsófia Alétheia él című regényében, ahol egy nagymama és egy unoka szólamán keresztül követhetjük végig egy család történetét a 20. század Magyarországán. Itt nincs hiány érdekes fordulatokban, lírai leírásokban vagy éppen évtizedeken átívelő
Björn Ulvaeus, a svéd ABBA együttes egykori sztárja és dalszövegírója bejelentette, hogy egy új musicalen dolgozik, amelyhez mesterséges intelligencia segítségét is igénybe veszi - számolt be róla a The Hollywood Reporter.
Andrés Roca Rey, a bikaviadalok első számú sztárja maga sem tudja, hogyan nem halt még bele abba, amit művel. Szokatlan dokumentumfilm készült róla, és arról a kegyetlen szokásról, amivel a hírnevét szerezte.
Pünkösd hétfője 22 éve szabadnap az országban, a vallásgyakorló hívő keresztények számára azonban mindig is az egyik legfontosabb ünnep volt. A karácsonyt és a húsvétot követi a sorban, a pünkösd a keresztény egyház születésnapja. De miért? És mit jelent az, hogy ekkor áradt ki a Szentlélek? A pünkösd szó a görög "pentékoszté", azaz "ötvenedik" szó
Ez csak az egyik része az ügyben folyó jogi eljárásoknak, Lively még tavaly év végén perelte be Baldonit, akivel együtt játszottak a Velünk véget ér filmben.
Máté és Anna a "Filmplakátok" témakörében mérték össze tudásukat. Star Wars, Dűne vagy éppen a Titanic? A híres alkotásokat a plakátjaik alapján kellett megnevezniük. Nézd vissza a The Floor legújabb részeit az RTL+ kínálatában!
Álmos és Bálint az "Állatkerti útmutató" témakörében csaptak össze, azonban a párbajuk menete teljesen más volt, mint az eddig megszokott. Asszociációs, nyomozós feladat várt rájuk, ahol négy nyom alapján kellett megtippelniük az adott állatot. Nézd vissza a The Floor legújabb részeit az RTL+ kínálatában!
Taylor Jenkins Reid könyveiért rajong a TikTok könyves közössége. Ha te is szereted a regényeit, nem árt tudnod, hogy ő maga miket olvas szívesen. Mutatjuk!
Képzelj el egy világot, ahol John F. Kennedyt nem éri merénylet, a fordítók varázserejű hatalommal bírnak vagy éppen senki nem írja alá a trianoni békeszerződést. Mi lett volna, ha…? 5 könyvet ajánlunk!
Egy hétköznapi egyetemi tanár, összezárva Magyarország krémjével, azaz oligarchákkal, politikusokkal, újságírókkal, krimirajongókkal és egyéb furcsa szerzetekkel, egy nyomozás közepén találja magát. Egy fiatal színésznő eltűnt, és két filmrajongóra hárul, hogy megmentse.
Orbán Viktor testvérére hivatkozva próbált a munkaerő-kölcsönző piacon érvényesülni egy olyan kör, amely tényleg maga mögött tudta a kormányfő öccsét. Embercsempészek, strómanok, titokban készült hangfelvételek, feljelentések, fenyegetések, hamis papírok. És egy bizonyítékokat rejtő adathordozó, aminek a gazdája váratlanul meghalt.
A Romantic egy fesztiválon lépett fel, ahol egyszer csak poharakat kezdtek rájuk hajigálni a közönségből, amire Völgyi Zsuzsi, a trió egyik tagja ki is akadt.
A nyár tele van fesztiválokkal, de azok ritkán szólnak a könyvolvasóknak. Viszont idén újra lesz Nyári Margó Irodalmi Fesztivál, ahol nemcsak a kortárs irodalom színe-javával találkozhatsz beszélgetések és felolvasások formájában, hanem számos koncert, filmvetítés, workshop és sport is vár rád augusztus 7. és 9. között.
Kiderült, akkoriban luxuscikknek számított a szarvasmarha és a bor, amelyet nemcsak szőlőből, hanem fügéből, datolyából és gránátalmából is készítettek.
Kiderült, akkoriban luxuscikknek számított a szarvasmarha és a bor, amelyet nemcsak szőlőből, hanem fügéből, datolyából és gránátalmából is készítettek.
87. életévében, rövid betegség után elhunyt Frederick Forsyth brit szerző és haditudósító, aki önéletrajzi könyvében vallotta be, hogy már sikeres szerzőként is vállalt küldetéseket.
Úgy tűnik, maguk a zenészek is nyomon követik, amikor egy-egy pályatársuk a rá irányuló figyelmet kihasználva a színpadon szólal fel a társadalmi megosztottság, illetve a gyűlölködés ellen. Lukács László a hétvégén a Tankcsapda bajai koncertjén beszélt arról, hogy ők összehozni akarják az embereket.
Visszautasította a bíróság Justin Baldoni 400 millió dolláros rágalmazási keresetét, amit a hollywoodi pár, Blake Lively és Ryan Reynolds ellen nyújtott be. A 2024-ben bemutatott It ends with us - Velünk véget ér című film színész-rendezője azután tett jogi lépéseket, hogy Blake Lively szexuális zaklatással vádolta meg.
Kaláka, Maszkabál, megannyi szakmai és közönségsiker – a Gryllus család megmutatja, hogy a tehetség önmagában nem elég, kell hozzá elszántság, kitartás, alázat és mindenekelőtt szeretet. Olvass bele Berka Attila Gryllusok kötetébe!
1895 óta a soproni sörgyár átvészelt két világháborút és számos tulajdonosváltást is. A 19. századig a városban a bornak lejtett a pálya, de egy csehekkel összefogó élelmes vállalkozónak sikerült az áttörés. Ki emlékszik már a Bástyára, az Alpesi sörre vagy éppen a Deákra?