A filozófus, író, kutató, zongoravirtuóz 94 éves volt. Munkásságáért korábban Nobel-békedíjra jelölték, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagjává választotta.
A mindig fenyegető idegenség átélése helyett annak domesztikált, ártalmatlanított változatával, a rácsodálkozással megyünk tovább, azt emeljük be a beszámolóink homlokterébe, azzal keresünk hallgatóságot magunknak, azon keresztül közelítjük meg azt, amit nem ismerünk. Hogy, hogy nem, Japán az efféle rácsodálkozásnak a Mekkája, amennyire az online k
Bud Spencer és Terence Hill neve generációk számára lett egyenlő a szórakoztató moziélménnyel. Most újra lehetőség nyílik arra, hogy a rajongók a vásznon elevenítsék fel a legendás páros legjobb filmjeit. A Corvin mozi különleges vetítéssorozattal tiszteleg Bud Spencer (1929–2016) előtt, aki idén 10 éve hunyt el.
Az előrejelzések szerint a rendezvényt megelőző rendkívüli hőség a MOGY hétvégéjére mérséklődhet, 27-30 fokos maximumokkal. Ugyanakkor a szervezők felkészülnek a nyári melegre. A területen jól látható táblákkal jelölt hűsítőpontokat alakítanak ki, ahol lehetőség nyílik pihenésre, felfrissülésre és folyadékpótlásra. Emellett számos árnyékos, fedett
Arnold Schwarzenegger látta el a ceremóniamester feladatait a The Kellys című film rendezőjének, Brad Peytonnak a budapesti esküvőjén. A szertartáson a film többi főszereplője, Geena Davis és Liam Hemsworth is a vendégek között volt.
A modern világ tele van ellentmondásokkal, illúziókkal és hamis igazságokkal, az egyetlen mód pedig, hogy eligazodjunk benne, ha megismerjük a működését és benne önmagunkat. Olvass bele Babiczky Tibor esszékötetébe.
Elérhető az RTL+ Premiumon a Birodalom utolsó része, ezzel pedig a teljes sorozat visszanézhető a streaming felületen. Az utolsó részben a hangulat a tetőfokára hág, ugyanis Kovi részt vesz az Erotika Expo szervezésében. Ennek a megvalósításáról kérdeztük Kovács Dániel Richárdot, a sorozat rendezőjét.
...maradt állandó lelkifurdalás: / itt nincs polgári hagyomány, / s forradalmat se tetszettünk csinálni. – Nagyon sajnálom című nyári szépirodalmi sorozatunkban Vörös István versét olvashatják.
Idén 250 éve írták alá az amerikai Függetlenségi Nyilatkozatot. A jeles évforduló alkalmából világszerte különleges programokat rendeznek. Ennek részeként Budapesten hivatásos kötelékben szolgáló magyar és amerikai zenészek készülnek közös fellépésre. A szerdai próbájukon Rozgonyi Ádám, az InfoRádió riportere is részt vett.
Szabó Győző lélek- és emberpróbáló feladatnak nevezte, hogy a 2020-ban elhunyt Gesztesi Károly után ő szólaltassa meg az ikonikus zöld ogrét. Mutatjuk a népszerű animációs film legújabb részének magyar nyelvű előzetesét, amiben már a színész hangját hallhatjuk.
A nyári színházi esték mellett idén is különleges kertmoziélmények várják a közönséget a Városmajorban: vígjáték, közös éneklés és inspiráló dokumentumfilm is szerepel a programban.
Elhunyt Tóth Tibor Pál belsőépítész. A Munkácsy Mihály-díjas belsőépítész tervező művész, a magyar bútortervezés meghatározó alakja, az MMA rendes tagja életének 85. évében, június 30-án halt meg. Tóth Tibor Pált a Magyar Művészeti Akadémia saját halottjának tekinti – közölte az MMA kommunikációs osztálya csütörtökön.
Nyár, irodalom, zene és Káli-medence: kell ennél több? Ha kiszakadnál kicsit a fővárosból, vagy programot keresel a Balaton környékén, akkor irány a Nyári Margó! 5 könyvet ajánlunk, amelyek szerzőivel biztos találkozhatsz a fesztiválon.
Endrey-Nagy Ágoston nyerte a materai Energheia Kulturális Egyesület és a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) közös novellapályázatát, így 61 fiatal alkotó közül ő képviselheti Magyarországot a szeptemberi nemzetközi döntőben.
Filmbe illő jelenetek zajlottak le múlt pénteken a Halászbástyán, amikor a jelenleg is Budapesten forgató Arnold Schwarzenegger teljesen váratlanul egy új szerepben tűnt fel. A legendás Terminátor készülő produkciójának rendezőjét, Brad Peytont és menyasszonyát adta össze a főváros egyik legszebb pontján. A gyönyörű szertartáson ráadásul olyan holl
Amikor már nem bírjuk a hőséget keresve se tudunk jobb szórakozást, mint a sötét, hűvös moziteremben/nappaliban filmezni. Nos lássuk, mik jönnek az elkövetkezendő pár hétben a moziban és a streaming-csatornákon.
Puskás-Dallos Bogi egy friss megszólalásában őszintén mesélt arról, hogyan alakult a párkapcsolatuk férjével, Puskás-Dallos Petivel a várandósság időszaka alatt, és milyen kihívásokat hozott a közös életükbe a szülővé válás folyamata.
E heti kulturális ajánlónkban többségben vannak a vízközeli programok. Persze józsefvárosi nőtörténeteket is hallgathatunk, és egy izgalmas könyvbemutatóra is beülhetünk.
Nyílt novellapályázatot hirdet a Telex könyves és kulturális rovata, a Karakter: ‘fordulópont’ témában, legfeljebb 6000 leütés terjedelemben várják az írásokat 2026. augusztus 20-ig.
A 1066-os hastingsi csata eseményeit képregényszerűen elbeszélő, csaknem ezer éve készült bayeux-i kárpitot az Egyesült Királyságban most először állítják ki.
Csak pár nappal a választások előtt nyílt meg a Ludwig Múzeum kiállítása arról, hogy a jövő az egy fura dolog. A címét a Fekete tükörből szedték, de ez nem csak technoriogatás.
Olivia Wilde harmadik filmjével érkezett meg igazán a rendezők közé. Új filmje, a Meghívás meghatóan és valósághűen mesél a házasságról, és az elúszott álmokról, és szinte észrevétlenül csúszik át bohózatból drámába.
Nagy Ervin kultúráért felelős államtitkár is részt vett a Telex After Fishing on Orfűn tartott beszélgetésén, ahol a Tisza Párt kultúrprogramjáról, és arról is beszélt, hogy az országban az emberek lelkében léteztek a feketelisták, a tehetség mégis utat tört magának.
A Birodalom fókuszában azok az emberek állnak, akik résztvevőivé váltak a '90-es évek felnőttfilmes világának. A sorozat utolsó részében a tetőfokára hág a helyzet, amit Michelle Wild (Gombó Viola Lotti) párja, Peti (Miller Dávid) nem bír tovább idegekkel. Ne hagyd ki a legpikánsabb jeleneteket: a Birodalom összes része elérhető már az RTL+ Premium
Az író csütörtök Facebook-posztban üzente meg, hogy jelenleg miért nem képes elfogadni a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) által adományozott elismerést. Döntését a magyar kulturális élet "beteg, provinciális" megosztottságával indokolta.
Olivia Wilde és Edward Norton exkluzív interjúban mesélt a Fókusznak új filmjük, a Meghívás kulisszatitkairól. A világsztárokat felvonultató alkotás különleges módon készült: a jeleneteket időrendben vették fel, a színészek pedig a forgatás során is alakíthatták karaktereiket. Ez még Edward Norton számára is ritka hollywoodi élmény volt.
„A valóság az, hogy a Nem avantgárd cucc. Kísérleti próza. Ami véletlenül áttört a mainstreambe. Ez senkinek nem egyszerű” – mondja Kemény Lili, akivel a rendkívül sikeres első regényének megjelenése utáni tapasztalatairól és a könyvből most készülő hangoskönyvről beszélgetett a HLO munkatársa, Horányi Hanna Zelma. Az angolul megjelent interjú magy
Elhunyt Szilágyi Tibor, a magyar színjátszás egyik legismertebb és legelismertebb alakja. A Kossuth-díjas művész 82 éves volt. Szilágyi Tibor évtizedeken át meghatározó szereplője volt a hazai színpadoknak és filmeknek. A közönség emlékezetében összetéveszthetetlen hangja, karizmatikus jelenléte és emlékezetes alakításai élnek tovább.
Július 3-án ünnepli a születésnapját Tom Cruise, aki évtizedek óta Hollywood egyik legnagyobb sztárja. A világhírű színész nemcsak olyan sikerfilmekkel írta be magát a filmtörténelembe, mint a Top Gun vagy a Mission: Impossible-sorozat, hanem a magánéletével is gyakran került a címlapokra.
Rengeteg új kötettel töltötték meg a kosarukat az olvasók júniusban. Mutatjuk, hogy mit vásároltak a legtöbben júniusban a Bookline boltjaiban és online felületén.
Péntek este a New York-i Madison Square Gardenben, több mint ezer meghívott előtt összeköti az életét Amerika álompárja. Ezt csak pletykákból lehet tudni, a sztárpár ugyanis a jelek szerint az esküvő minden részletét vasszigorral próbálja titkolni. Több-kevesebb sikerrel, ugyanis pár dolog így is kiderült.
Az ÉS idei 27. számában interjú Szilágyi Zsófiával. Demény Péter esszéje Markó Béláról. Kritika Rachel Kushner és Radnóti Sándor új könyvéről. Simon Bettina verse, Patak Márta prózája. – Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.
Idén tizekettedik alkalommal keresi a Margó Irodalmi Fesztivál a legjobb első prózakötet szerzőjét. A döntőbe 10 elsőkötetes szerző jut, közülük kerül majd ki 2026 Margó-díjasa, és a Margó x Erste #higgymagadban különdíj nyertese is. A Margó-díjat a Bookline, az Erste, a Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál és a Könyves Magazin támogatja.