Pataki Ágnes Balázs Béla-díjas producer, Tóth Csaba producer és Zabezsinszkij Éva dramaturg, forgatókönyvíró, casting director kapott helyet a Nemzeti Filmintézet (NFI) által létrehozott átmeneti pályázatbíráló testületekben – derült ki az NFI közleményéből. A bizottságok póttagja Zurbó Dorottya filmrendező, egyetemi oktató lett, míg a Filmszakmai
Idén a 95. évadát ünnepli a Szegedi Szabadtéri Játékok, Közép-Európa egyik legnagyobb szabadtéri színháza. Az 1931 óta működő fesztivál jubileumát egy különleges színháztörténeti kiállítás is kíséri, amely archív fotókon, plakátokon, jelmezeken és díszleteken keresztül idézi fel a Dóm tér legendás előadásait.
59 éves korában elhunyt Lou Koller, a Sick Of It All hardcore zenekar alapító frontembere, aki testvérével, Pete Kollerrel együtt 1986-ban indította útjára a New York-i hardcore-mozgalom egyik legmeghatározóbb együttesét. A hírt a zenekar hivatalos közösségi oldalán jelentették be, ahol megható szavakkal búcsúztak az ikonikus énekestől, aki hosszan
A norvég Vetle Lid Larssen műve valós történések által ihletett, nagy ívű regény becsvágyról, féltékenységről és az álmodott, fényes sikerről a sarkvidéki éjszaka sötétjében. Olvasson bele!
A 201. Anna-bál szépe tavaly már első udvarhölgyként is a díjazottak között volt. Idén is a báli közönség szavazta meg a 15 legszebbnek tartott lányt, akik közül egy szakmai zsűri választotta ki a végső győztest és az udvarhölgyeit.
Új sorozattal bővül az Agymenők és a Rick és Morty világa is, emellett egy legénybúcsús vígjáték és Paolo Sorrentino sorozata is bekerült legfrissebb streamingajánlónkba.
én a dadogós hallgattam engem a betegest óvtak túléltelek neked kellett volna meghalni mondta a pap a torban igaza van atyám én lettem volna a soros a sors könyvében kettőt lapozott isten sose fogom megbocsátani magamnak magamat – Nagyon sajnálom című nyári szépirodalmi sorozatunkban Sajó László művét közöljük.
Erika Cassnek tökéletes családja van és tökéletes élete, aztán egy este becsenget hozzájuk két nyomozó. Liamet, a 16 éves fiát keresik, akit az anyja bármi áron megvédene. Olvass bele Freida McFadden A tökéletes fiú című thrillerébe!
A világ legnagyobb képregényes rendezvényére időzítettek egy sor nagy bejelentést és előzetest. Megmutatták a Neurománcból készült tévésorozat első teaserét, ahogy jön a Szárnyas fejvadász-tévésorozat is.
Esterházy Péter megrögzött író volt, és nem csupán a kötetek mennyiségét tekintve, hanem a füzetek, jegyzetek és különböző leiratok termelésében is. Hagyatéka jelenleg is a Berlini Művészeti Akadémián található. Madácsi-Laube Katalinnak köszönhetően viszont betekinthetünk, mi is rejlik a szürke dobozokban.
Peren kívül megállapodott az ír írószövetséggel a Claude-ért is felelős Anthropic, miután jogszerűtlenül használtak fel közel fél millió könyvet a saját nyelvi modelljük fejlesztéséhez. Az ügy precedenst teremthet Európában.
Nem minden ember katona, de minden ember rendes asztaltárs. Mindenki be van sorozva valamely asztalhoz, és híven szolgálja a zászlót zsenge ifjúságától késő vénségéig. – Részlet A mulató Budapest című kötet új kiadásából.