Hiába a Netflix, a podcastok és az e-olvasók, a legtöbb lakásban létezik valahol legalább egy kis sarok – máshol akár egész falak –, ahol könyvek sorakoznak. Románcok, kortárs regények, young adult könyvek, interjúkötetek, önéletrajzok vagy művészeti albumok. Ami biztos: ahol könyv van, ott kölcsönkapott könyv is akad. De jó ez nekünk?
Egy különleges fotósorozat és egy különleges barátság. Nádas Péter visszaemlékezése Esterházy Péterrel való első találkozására, ahol egy kamera is előkerült, megörökítve az egykori délután emlékét.
A magyar mozikba is megérkezett Christopher Nolan várva várt gigaprodukciója, az Odüsszeia. A 250 millió dollárból, vagyis nagyjából 78 milliárd forintból készült monumentális alkotás a rendező eddigi legdrágább filmje, amelynek a szereplőgárdája csupa világsztárból áll. Matt Damon alakítását Oscar-esélyesnek is tartják a kritikusok, miután a színé
Július 15-én megkezdődött a FISZ-tábor Királyréten. Terék Anna és Szajbély Mihály beszélgetése során szó esett a háború övezte Vajdaságról, a lírai énről és a lefagyásról is. – Mikulák Míra beszámolója.
Mi történik, ha egy középiskolai szociológiaórán nem dolgozatot írunk, hanem egy valódi gyilkossági ügyben kezdünk el nyomozni? A Murder 101 erre ad egészen elképesztő választ. Az Amazon PrimeVideo új dokumentum-sorozata egyszerre izgalmas, megható és inspiráló. Ritkán látni ennyire emberi true crime történetet. Ez odacsapott a Netflix doksiknak…
A húszéves Sienna Spiro hangja Nancy Sinatrát, öltözködése a hatvanas éveket idézi, sokan már most azt mondják, ő az új Adele. Az ördög Pradát visel 2 betétdala és első lemeze alapján hamar popikon státuszba emelkedhet.
Marics Peti az idei nyáron sem lassít. A népszerű énekes-színész a koncertszezon mellett a Megasztár forgatásain dolgozik, miközben már izgatottan várja a Hogyan tudnék élni nélküled? folytatásának őszi mozibemutatóját. A TV2 tehetségkutatójának zsűritagja őszintén beszélt lapunknak arról, hogy azt reméli, a film második része is meghódítja a nézők
Augusztusban majdnem megtanulok / röplabdázni. A hónap végén / a szeretőm: egészségedre, egészségedre, / azta, jobbulást, // hadarja minden tüsszentés után – ami azért / nem semmi – nagyon gyorsan jönnek / egymás után. – Chen Chen amerikai költő két verse Potkovácz Milán fordításában.
Zendaya az elmúlt évben elképesztően sűrű időszakot tudhat maga mögött: öt filmet forgatott, feleségül ment Tom Hollandhoz, valamint számos projektben vett részt. A színésznő azonban most úgy döntött, hogy egy időre visszavonul a reflektorfénytől, és pihenőt tart.
Mi történt a magyar válogatottal a szovjetek ellen vívott meccsen Mexikóban? Miben hibázott Mezey György? Benedek Szabolcs a magyar labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitányáról írt érdekességekkel teli, de kritikától mentes könyvet.
Július 21-én különleges eseményre készülhetnek a magyar filmművészet rajongói. A januárban elhunyt Tarr Béla születésnapja alkalmából a Magyar Mozi TV reklámok nélkül tűzi műsorára a rendező legendás alkotását, a Sátántangót. Ez az a film, amelyet egyszerűen nem lehet figyelmen kívül hagyni, ha valaki meg akarja érteni Tarr Béla zsenialitását. Még
Pávakakasok bokádhoz dörgölik koronás fejüket, / húzzák a földön súlyos tolluszályukat, / az irizáló zöldből Argus szemek miriádja / tekint vissza rád. / Mellükből kiszakadó nyers kiáltásuk, / az első emberek imája. – Az e heti Inspirációban Lukács Flóra szövegei olvashatók El Kazovszkij és Reigl Judit alkotásaihoz kapcsolódóan.
A dél-afrikai Deborah Levy műve lírai, melankolikus regény lázadásról, egy csodagyerek metamorfózisáról és a saját hangunk megtalálásáról. Olvasson bele!
Markovics Botond új regénye, a Bionauták egy olyan kisbolygó méretű előlény belsejében játszódik, amelynek húsát az emberiség évtizedek óta bányássza. Nem klasszikus sci-fi kötet készült, a szerző a regényben a testhorror műfajával és a nyelvvel is kísérletezik. Miért aktuális ma is A Dűne, és miért váltak unalmassá a "megmentős" történetek? Interj
Heti streamingajánló bokszos sportdrámával, golfos sportvígjátékkal, zsákoló-kosarazó kecskékkel, visszatérő Sandokánnal és a Texas királyai új évadával.
Egy polgárvallomás sorstörténete Dr. Fried Istvánnal; Patat Bence műfordító műhelye; interjú Markó Bélával; Rendhagyó Bábel Száraz Eszterrel, Patat Bencével és Fejérvári Boldizsárral. – A FISZ-tábor második napjáról Jámbor Aliz tudósít.
Az európai filmművészet egyik meghatározó alkotójaként méltatták Mundruczó Kornélt a 33. palicsi filmfesztivál szombat esti megnyitóján, ahol a magyar film- és színházi rendező átvette a fesztivál életműdíját, a Lifka Sándor-díjat a nemzetközi alkotók kategóriájában.
Homérosz műve megihlette Krasznahorkait, Tolkient és Christopher Nolant, de a Némó nyomábanra és a Trónok harcára is hatott. Utánajártunk, miért aktuális ma is a lassan háromezer éves eposz.
És egyszerre az, ahogy az urnát elnyelte a sírkő akár a fényt a becsukódó hűtő amiképp temetése napján az esőfelhő torkán felbukó sugarat visszanyelte az esőfelhő a temető déli betonfala mögött anyám a könyökével oldalba is bökött hogy nézzem az antropomorf időjárást miközben a sekrestyés huzigálta a lélekharang kötelét. – Részletet olvashatnak Moh
A Telex újságírója is ott volt a jégeső miatt félbeszakadt milánói Bad Bunny koncerten. Kollégánk elmesélte, hogyan reagált a közönség a viharra, és hogyan jutottak ki a helyszínről.
Egy csinos nő, egy zavarba ejtett férfi és egy luxusszoba: már elérhető az RTL+ Prémium kínálatában Szente Vajk filmje, a Legénybúcsú. A színpadról adaptált vígjáték premierje kapcsán a film szereplői közül Kárpáti Rebeka és Kovács Gyopár a forgatási élményeikről meséltek, Varga Ádám pedig egy súlyos sérülésének történetét is elárulta.
Túl sok mindent zsúfoltak a műsorba a vikingevezéstől a Muppet Show-ig. Hiába húzták elő a szervezők Madonnát, a BTS-t vagy a Ted Lasso sztárjait, az egész elég messze volt a Super Bowlok koncepciózus produkcióitól.
A tizedik vattakorongot használom el, de még mindig ott a kör a homlokomon. Vagy már régen lejött, csak képzelődöm, mint a nagybátyám. Vagy mint a szálka helyén, tényleg van ott valami. – Jámbor Aliz tárcája.
A némafilmek korától a legendás magyar klasszikusokon át egészen a mai szuperprodukciókig vezet a magyar film 125 éves története. A jubileum alkalmából bejártuk a zuglói Róna utcai stúdiókat, ahol olyan ikonikus alkotások készültek, mint a Hyppolit, a lakáj vagy az Ötödik pecsét, és ahol ma is él tovább a magyar filmgyártás hagyománya.
A Semmitől délre címú novelláskötetben Bukowski a társadalom peremére sodródott emberekről, a magányról, a szerelemről, az alkoholról, a kiszolgáltatottságról és a szabadság kereséséről ír.
Benedict Cumberbatch neve mára egyet jelent a legnagyobb hollywoodi produkciókkal, pedig a brit színész karrierje számos meglepő fordulatot tartogatott. A Sherlock és a Marvel-filmek sztárja július 19-én ünnepli 50. születésnapját, ennek apropóján összegyűjtöttünk néhány érdekességet az életéről. Kiderül például, hogyan élte túl egy fegyveres ember
A nagy költségvetésű kosztümös film több pénzt hozott az első hétvégén, mint Nolan korábbi sikere, a 2012-es A sötét lovag – Felemelkedés című Batman-film.
Carlos Santana, a latin rock egyik legnagyobb ikonja, már gyermekkorában a zenész édesapjától tanult hegedülni, ám később a gitár lett élete meghatározó hangszere. Az 1960-as évek végén alapította meg az együttesét, s egy ikonikus fesztiválon aratott elsöprő sikert, ami a világhírig repítette. Egy jeles évforduló miatt ünnepeljük ma a zenészlegendá
Az irodalomnak az tesz a legjobbat, ha a politikának köze nincs hozzá. Nincs véleménye. Nincs klientúrája. Lehetőleg díjakat sem ad. – Az irodalom jövőjéről szóló Idő van című körkérdésünkre Babarczy Eszter rendhagyó módon, önálló írásban válaszolt.
Ma már rengeteg zaj vesz minket körül, legyen az akár a nagyvárosok sosem alvó világa, akár az okoseszközök figyelemhajhász értesítései. Ijjas Flóra Pesti zaj című regényében két magányos és gyászoló ember találja meg az utat a teljes belső csendhez.
Két karizmatikus előadó, egy szenvedélyes dal és egy történet, amely hamarosan meghódítja a mozikat. T. Danny és Kádár L. Gellért alakítja Dobó Kata új filmjének férfifőszerepeit, ám mielőtt filmszínészként láthatnánk őket a vásznon, jelentkeztek a Tegyél csodát! című közös slágerrel és egy ütős videóklippel. A Még egy kívánság című romantikus vígj
Heves jégeső miatt félbe kellett szakítani a Puerto Ricó-i világsztár, Bad Bunny szombat esti milánói koncertjét. A szervező Live Nation vasárnap bejelentette, mind a 80 ezer jegytulajdonos teljes visszatérítést kap.
Különleges koncerttel ünneplik idén Kapolcson a Hagyományok Háza 25. születésnapját. A házigazda zenekar vezetőjével és az egyik vendégénekessel beszélgettünk, akik idestova 32 éve barátok.
Tömkeleg Ábrahámnak nincs egyszerű élete: oxigénhiányos születése miatt egyszerre válik különlegessé és kívülállóvá, miközben szembe kell néznie a szerelem kihívásaival, a férfiasság létkérdéseivel és gyerekkori traumáival is. Fekete Ádám regénye mégsem annyira róla, mint inkább az empátia összetettségéről, a sajnálat működéséről és az olvasás alap