Hiába a szurkolói kritika és a sajtó által bedobott több kérő, a spanyol Real Madrid labdarúgócsapatában képzeli el a folytatást Diego López. Legalábbis ezt mondja a kapus ügynöke, Manuel García Quilón.
Ahogy arról már beszámoltunk, a címvédő Hamburg hazai pályán 30–29-re kikapott a macedón Vardar Szkopjétől a férfi kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján, így kiesett. A vendégek utolsó góljánál nem ismert kegyelmet Alex Dujshebaev, borzasztóan nagy gólt lőtt. Nem is kérdés mostantól: a mindössze 22 éves Alex is feliratkozott a legnagyobbak közé és már biztosan apja, Talant…
Arjen Robben, a Bayern München klasszisa nem szeretné, ha a labdarúgó Bajnokok Ligája keddi negyeddöntője előtt a sajtó és a közvélemény kiénekelné a sajtot a szájukból, éppen ezért igyekeznek nem odafigyelni azokra a hangokra, amelyek szerint biztos a továbbjutás, mert az ellenfél, a Manchester United nincs csúcsformában.
Eljárás indult Gertjan Verbeek, a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Nürnberg vezetőedzője ellen. A holland tréner a Freiburg ellen idegenben elveszített mérkőzés (3–2) után fakadt ki és kritizálta Jochen Drees játékvezetőt.
Az olasz Reggio Emilia rendezi a férfi kosárlabda Eurochallenge négyes döntőjét, az április 25. és 27. között tartandó tornának a Szolnoki Olaj révén magyar résztvevője is lesz.
A Barcelona–Atlético Madrid párharc a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntő egyik érdekes leosztása. (Az első felvonásra kedden a Camp Nouban kerül sor.) Ráadásul mindkét gárdát argentin tréner dirigálja. A fővárosiak karizmatikus szakvezetője, Diego Simeone szerint az argentin futball egészének jó, hogy az elődöntőben egyikőjük biztos ott lesz.
A München közelében lévő Landsberg börtön lesz az ex Bayern-vezér Uli Hoeness „otthona” amíg adócsalásért kirótt büntetését tölti. Természetesen nem egy ütött-kopott épületet, koszos folyosókat és tépett matracot kell elképzelnünk, a korábbi világ- és Európa-bajnok labdarúgó cellájában plazmatévé, az udvaron pedig egy tökéletes minőségű futballpálya található. Akinek ismerős lenne a helyszín:…
Ha Bajnokok Ligája és Bayern München–Manchester United párosítás, akkor az emberben óhatatlanul felrémlik az 1999-es finálé. Kevéssé meglepő módon az elitsorozat negyeddöntőjének egyik kulcspárosításával kapcsolatban a „vörös ördögök” korábbi menedzserét, Sir Alex Ferguson is megszólaltatták, érhetően kellemes emlékeket felidézve a 15 évvel ezelőtti fináléról.
A férfi kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében a német Rhein-Neckar Löwen hazai pályán 27–23-ra legyőzte a lengyel Vive Targi Kielcét, így idegenben szerzett több góllal bejutott a negyeddöntőbe.
Ronnie O'Sullivan ötszörös világbajnok sznúkerjátékos szerint a Manchester United labdarúgócsapatának is alkalmaznia kellene Steve Peterst. A pszichiáter ebben a szezonban azzal a Liverpoollal dolgozik együtt, mely 32 forduló után vezeti a Premier League-et.
A Mezőkövesd trénere tiszteli az NSO Tv szakértőjét, de fontosabbnak tartja edzői titulusát, mint Bognár György véleményét. Ugyanakkor Véber elismerte, videós formában egészen másképp hangzik a nyilatkozat. Közben a trollfocisok megtalálták Harsányi Zoltán labdáját Kínában, úgyhogy kapja is a támadó a zrikát a csapattársaktól.
Antonio Di Natale szezonbeli 11. bajnoki góljával az Udinese 1–0-ra legyőzte a sereghajtó Cataniát hazai pályán az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 31. fordulójában. A válogatott csatár az udineiek legeredményesebbje ebben az idényben.
Negyeddöntős ellenfelére vár az MKB-MVM Veszprém a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában. (A sorsolást kedden 12.15 órától tartják, a magyar bajnoki a kiemelésnél az első kalapba került.) Ön szerint a továbbjutás szempontjából melyik lenne az ideális ellenfél a veszprémiek számára?
A CSZKA Moszkva hazai pályán 3–0-ra legyőzte az FK Volgát az orosz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premjer-liga) 23. fordulójában. A házigazda a 45. perctől – 2–0-s előnynél – emberhátrányba került, de sikere így sem forgott veszélyben. A Krilja Szovjetov–Tyerek Groznij találkozó a pálya használhatatlansága miatt elmaradt.
Az izraeli élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban a kiesés elkerüléséért zajló sorozat 1. fordulója 3–0-s sikert hozott a Beitar Jerusalemnek hazai pályán. A különbség akár nagyobb is lehetett volna a Maccabi Petah Tikva ellen, hiszen az 54. percben a szerb Dusan Matovicsot a játékvezető állította meg, amikor a tizenhatoson belülre érkezve a kapu felé fordult volna.
Négy nyeretlen meccs után ismét nyert a Levante a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Primera División). A valenciai együttes a 31. fordulóban 2–0-ra győzött a Granada otthonában, ezzel megerősítette helyét a középmezőnyben.
A Bayern München spanyol vezetőedzője, Josep Guardiola a Manchester United elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntő első felvonása előtt arról beszélt, hogy megtiszteltetés számára ismét az Old Traffordon szerepelni, mint ahogy azt is óriási eredménynek tartaná, ha a „vörös ördögökön” keresztül jutva ismételnék meg az együttes tavalyi eredményeit.
A Sunderland hazai pályán 2–1-re kikapott a West Ham Unitedtől az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 32. fordulójában. A Fény Stadionjában rendezett találkozó hőse Andy Carroll volt, aki előbb fejjel gólt szerzett, majd gólpasszt adott Mohamed Diamének, Adam Johnson szép tekerése csak a szépítésre volt elég. A „fekete macskák" hat bajnoki óta nyeretlenek.
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 31. fordulójában a Livorno komoly lépést tett a kiesés elkerüléséért: hazai pályán pontot rabolt a dobogótól lassan már matematikailag is elköszönő Internazionalétől. A 2–2-es végeredményt ráadásul a vendégek kétgólos vezetése után érték el Domenico Di Carlo tanítványai. Hernanes találatát követően Rodrigo Palacio egy gyönyörű kapáslövéssel…