A Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke ma délután bemutatta a megbukó és a minden posztjáról távozó Bernd Storck (54) utódját. A szövetségi kapitányi poszton a belga Georges Leekens (68) veszi át a helyét.
A Magyar Labdarúgó Szövetség elnökségének döntése értelmében a játékosként és edzőként egyaránt nemzetközi hírnevet szerzett belga Georges Leekens lesz a férfi A-válogatott szövetségi kapitánya.
Az várható volt, hogy az Újpest mérkőzésén botrány lesz, ezt elsősorban a rossz szereplés sejtette. A botrány meg is lett, de másként és másmilyen, mint az várható volt, és az összecsapás a pályán kívül is folytatódott. A Videoton pontvesztését kihasználta a Ferencváros, és átvette a vezetést a tabellán.
„Számunkra, bridzsezők számára, ez valamilyen szinten mindegy” – mondta a magyar szövetség elnöke az Európai Bíróság döntéséről, miszerint a bridzs nem számít sportnak.
Gyulai Miklós, a Magyar Atlétika Szövetség (MASZ) elnöke a nemzetközi szövetség (IAAF) en tartózkodó elnökének, Sebastian Coe-nak a jelenlétében hétfőn bejelentette: Magyarország pályázhat a 2023-as szabadtéri világbajnokság rendezési jogára.
Alan Shearer, minden idők egyik legjobb angol csatára azt állítja, a Manchester City soha nem látott színvonalat képviseli a Premier League-ben. Pep Guardiola együttese, ami az eredményt illeti, a vártnál kicsit nehezebben, de folytatta győzelmi sorozatát.
Vándormadár belga szakember lett a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. Csányi Sándor (64), a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnöke hétfőn bejelentette, hogy Georges Leekens (68) váltja a menesztett Bernd Storckot (54).
A Juventus idegenben, a San Siróban 2-0-ra verte az AC Milant az olasz bajnoki forduló rangadóján. Mindkét gólt Gonzalo Higuaín lőtte, aki ezzel túljutott a százas határon góljaival a Serie A-ban. Az olasz sportnapilapok mindegyikén az ő képe virított, őt ünnepelték a mérkőzés legjobbjaként. Remeklése rávilágított egyszersmind a Milan legnagyobb pr
Orbán Viktor miniszterelnök hétfő délután az Országházban fogadta Lord Sebastian Coe-t, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) elnökét – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.
Reinhard Grindel, a német szövetség elnöke, a FIFA Tanács tagja hétfőn közösségi oldalán számolt be a nemzetközi szövetség vezérkarának indiai ülésén elhangzott tervezetről.
A játékosként egyszeres BEK-döntős, kétszeres UEFA-kupa-döntős belga Georges Leekenst nevezték ki a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának. A 68 éves szakember megbízatása kettő plusz fél évre szól. A hátralevő két idei barátságos meccsen Szélesi Zoltán készíti fel a csapatot, aki a jövőben pályaedzőként segíti az új kapitány munkáját.