Az áprilisban megválasztott új elnök, Kulcsár Krisztián vezetésével szombaton tart először közgyűlést a Magyar Olimpiai Bizottság. A legfontosabb napirendi pont a patinás szervezet – jelenleg 191 főre rúgó – taglétszámának csökkentése durván egyharmadával, tehát úgy 130 küldöttre.
A legnagyobb hagyományokkal bíró rangadó, a Liverpool és a Manchester United összecsapása az angol labdarúgó-bajnokság 8. fordulójának slágermérkőzése.
A Telekom Veszprém és a Vive Kielce csapata vasárnap este találkozik első alkalommal azóta, hogy a 2016-os férfi kézilabda Bajnokok Ligája döntőjében a lengyelek kilencgólos hátrányt ledolgozva megnyerték a trófeát.
Felépült sérüléséből és hétfőtől Svájcban készül Tóth Ivett műkorcsolyázó, aki Magyarország első olimpiai kvótáját szerezte a jövő februári, phjongcshangi játékokra.
A történelmi Széchenyi család adja a nevét a Magyar Ökölvívó-szakszövetség (MÖSZ) rendezésében a hét végén sorra kerülő négy nemzet tornájához, amelyet a Madárfészek Akadémia otthonában, az újpesti Halassy Olivér Sportcsarnokban rendeznek meg szombaton és vasárnap egyaránt 16.
A felcsúti nevelésű középpályás tavaly a Honvéddal robbant be az élvonalba, azóta pár kerülettel arrébb, Újpesten teljesít. A 21 éves labdarúgó nagyot dobbantana a szezon végén, ha rajta múlik, kipróbálná magát külföldön. Zsótér Donát őszintén beszélt lapunknak Bernd Storckról, arról, hogy ifistaként tudott a Napoli és a Chelsea érdeklődéséről, és
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) szombati közgyűlésén egyhangúlag jóváhagyták a jövő évi phjongcshangi téli olimpián részt vevő magyar csapat és küldöttség személyi összetételét.
Fábri János (72) erejét számos fiatal megirigyelhetné. A szarvasi sportember pályafutása során hatodik alkalommal lett mastersvilágbajnok az erőemelőknél, miután kor- és súlycsoportjában 520 kilogrammos összesített eredménnyel győzött a svédországi vb-n.
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) szombati közgyűlésén egyhangúlag jóváhagyták a jövő évi phjongcshangi téli olimpián részt vevő magyar csapat és küldöttség személyi összetételét.
Aztán a 85. percben végül mégis ő döntötte el a Getafe elleni meccset. Ez volt az első gólja a nyolcadik fordulónál járó spanyol bajnokságban. Az első négy fordulót eltiltás miatt hagyta ki a portugál.
Csúfosan ért véget a magyar labdarúgó-válogatott számára a világbajnoki selejtezősorozat. Az már korábban eldőlt, hogy a gárda nem lesz ott a jövő évi oroszországi tornán.