2017. október 14. szombat

okt. 14
0:03
Harminc dzsihadistával végeztek amerikai légicsapások (Gondola)
Az Iszlám Állam dzsihadista szervezet legalább 30 tagja életét vesztette és hat megsebesült amerikai légicsapásokban a kelet-afganisztáni Kunár és Nangarhar tartományokban az elmúlt napon – közölték helyi hivatalos források pénteken
okt. 14
0:03
Titlis: újabb svájci gleccser kezdte meg a szezont (Síelők)
Zermatt és Saas Fee után már a harmadik svájci gleccseren is lehet síelni az idei szezonban. Október 11-én, szerdán Engelberg síterep Titlis gleccsere is megnyitotta a szezont, igaz egyelőre csak egy pályával.
okt. 14
0:03
Megbotránkoztatta rajongóit, megbánta durva kijelentését a színész (Ripost)
Egy korábbi felvétel miatt érte most támadás a Trónok harca egyik központi szereplőjét.
okt. 14
0:03
Bizarrul reagált kirúgására a Tesco dolgozója, kiürítették az üzletet (Ripost)
A férfi úgy érzi, hogy jogtalanul váltak meg tőle, és hogy igazát bizonyítsa, különös tettre szánta el magát.
okt. 14
0:07
Szekszárdon tanácskoztak a V4 államfői (Gondola)
A kétnapos csúcstalálkozót Áder János köztársasági elnök hívta össze. Ma plenáris üléseket tartottak, ahol szóba került többek között a Nyugat-Balkán helyzete és a térség országainak uniós integrációs lehetősége is
okt. 14
0:07
Világszenzáció, Borosmegavoga megfejtette a népmesék lényegét (Ripost)
Ha ezt nem nézed meg, és nem figyelsz, hétfejű sárkányok csinálnak belőled saslikot!
okt. 14
0:09
Nagy mértékben nőtt a kiskereskedelmi forgalom az Egyesült Államokban (ProfitLine)
A vártnál kevésbé, de másfél éve a legnagyobb mértékben nőtt a kiskereskedelmi forgalom szeptemberben az Egyesült Államokban a washingtoni kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete, a Census Bureau (CB) pénteken közzétett kimutatása szerint.
okt. 14
0:12
Nagy küzdelem és egygólos vereség a tunéziai minifoci-vb-n (m4sport.hu)
Az Eb-ezüstérmes csehek jutottak a világbajnokság elődöntőjébe.
okt. 14
0:24
Lefújt ellenzéki közös ünnep (Kripto Akadémia)
Pártok nélkül kényszerül demonstrálni a Közös Ország Mozgalom.
okt. 14
0:28
CEU - Pávatánc a kedvezmény (Kripto Akadémia)
"Nem mutatna jól", ha valóban megállapodnának a sátánnak is kikiáltott üzletember egyetemével.
okt. 14
0:36
301/2007. (XI. 9.) Korm. rendelet a menedékjogról szóló 2007. évi LXXX. törvény végrehajtásáról- I. fejezet (HR Portál)
A Kormány a menedékjogról szóló 2007. évi LXXX. törvény 93. § (1) bekezdés a)-i) pontjaiban, valamint (2) bekezdésében, illetve - a 111. § tekintetében a külföldre utazásról szóló 1998. évi XII. törvény 41. § (1) bekezdésében, - a 113. § tekintetében a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvén
okt. 14
0:39
Az elszabotált autonómiaigényről tárgyaltak Kolozsvárott (Gondola)
Az erdélyi magyarság elszabotált autonómiaigénye volt a témája az igényt először kinyilvánító Kolozsvári Nyilatkozat 25
okt. 14
0:40
301/2007. (XI. 9.) Korm. rendelet a menedékjogról szóló 2007. évi LXXX. törvény végrehajtásáról- II. fejezet (HR Portál)
AZ ELISMERÉSÉT KÉRŐRE, A MENEKÜLTRE, AZ OLTALMAZOTTRA, A BEFOGADOTTRA ÉS A MENEDÉKESRE VONATKOZÓ SZABÁLYOK
okt. 14
0:42
301/2007. (XI. 9.) Korm. rendelet a menedékjogról szóló 2007. évi LXXX. törvény végrehajtásáról- III. fejezet (HR Portál)
A BEFOGADÁS ANYAGI FELTÉTELEIRE, TOVÁBBÁ AZ ELISMERÉSÉT KÉRŐ, A MENEKÜLT, AZ OLTALMAZOTT, A BEFOGADOTT, VALAMINT A MENEDÉKES ELLÁTÁSÁRA ÉS TÁMOGATÁSÁRA VONATKOZÓ KÖZÖS SZABÁLYOK
okt. 14
0:43
Pentagon: megvizsgáljuk az együttműködés lehetőségeit (Gondola)
Az amerikai védelmi minisztérium pénteken este bejelentette, hogy megvizsgálja az együttműködés lehetőségeit Washington szövetségeseivel az iráni atomprogram ügyében
okt. 14
0:47
Ismét megvertek egy koszovói oknyomozó újságírót (Gondola)
Megverték Vehbi Kajtazi koszovói oknyomozó újságírót, az Insajderi című hírportál fő- és felelős szerkesztőjét pénteken Pristinában - számolt be a Koha Ditore című pristinai napilap a honlapján
okt. 14
0:48
301/2007. (XI. 9.) Korm. rendelet a menedékjogról szóló 2007. évi LXXX. törvény végrehajtásáról- IV. fejezet (HR Portál)
A BEFOGADÁS SORÁN NYÚJTOTT ELLÁTÁSOK ÉS TÁMOGATÁSOK RENDSZERE
okt. 14
0:51
Tesztelje magát: Mennyire ismeri ön Európa nagyvárosait? (Blikk)
Ha nem is tudjuk mindenre a választ, vigasztaljon, hogy az alábbi kvízből érdekes információkra tehetünk szert többek között Berlinről, Párizsról, Londonról és Rómáról.
okt. 14
0:55
Antibiotikum-apokalipszisre figyelmeztetnek az orvosok (Blikk)
Ha a szervezet a jövőben ellenáll az antibiotikum kezeléseknek, az a modern orvoslás végét jelentheti Dame Sally Davies angol tiszti főorvos szerint. A szakember szerint a világnak sürgősen cselekednie kell, hogy megoldja a sok életet követelhető problémát.
okt. 14
1:00
301/2007. (XI. 9.) Korm. rendelet a menedékjogról szóló 2007. évi LXXX. törvény végrehajtásáról- V. fejezet (HR Portál)
A MENEKÜLT, AZ OLTALMAZOTT, A BEFOGADOTT, VALAMINT A MENEDÉKES ELLÁTÁSA ÉS TÁMOGATÁSA
okt. 14
1:03
Tavaly már 24,3 milliárd forint támogatást kaptak a nagyvállalatok (ProfitLine)
A 2015-ben még 3 milliárd forintos kerettel induló nagyvállalati beruházási programban tavaly már 35 társaság 24,3 milliárd forint támogatást kapott, amellyel 61,5 milliárd forint értékű beruházás valósult meg - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium kiemelt vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára pénteken Tégláson, a Hajdu cégcsopo
okt. 14
1:06
301/2007. (XI. 9.) Korm. rendelet a menedékjogról szóló 2007. évi LXXX. törvény végrehajtásáról- VI. fejezet (HR Portál)
A MENEKÜLTÜGYI ELJÁRÁS ÁLTALÁNOS SZABÁLYAI
okt. 14
1:12
301/2007. (XI. 9.) Korm. rendelet a menedékjogról szóló 2007. évi LXXX. törvény végrehajtásáról- VII. fejezet (HR Portál)
A MENEKÜLTKÉNTI VAGY OLTALMAZOTTKÉNTI ELISMERÉSRE IRÁNYULÓ ELJÁRÁS
okt. 14
1:18
301/2007. (XI. 9.) Korm. rendelet a menedékjogról szóló 2007. évi LXXX. törvény végrehajtásáról- VIII. fejezet (HR Portál)
A MENEDÉKESKÉNTI ELISMERÉSRE IRÁNYULÓ ELJÁRÁS
okt. 14
1:21
Hogyan történjen az otthoni vérnyomásmérés? (WebBeteg)
Vérnyomásmérés során gyakran furcsa számok jönnek ki, és van egy olyan érzésem, hogy nem jól mérem magamnak. Hogy kell rendesen megmérni házilag a vérnyomásomat? - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
okt. 14
1:22
301/2007. (XI. 9.) Korm. rendelet a menedékjogról szóló 2007. évi LXXX. törvény végrehajtásáról- IX. fejezet (HR Portál)
ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK
okt. 14
1:24
Iliász nyerte a Survivort! Elárulta nekünk, mire készül a műsor után a nyereménnyel (Blikk)
Alkalmazkodóképessége, konfliktuskerülése és párja iránt érzett szerelme juttatta a győzelemhez Iliászt a Survivor játékában.
okt. 14
1:25
A torokfájás lehetséges okai (WebBeteg)
A torokpanaszok változatos formában (pl.: torokfájás, nyelési nehezítettség, rekedtség) és gyakran szerepelnek a betegek (mind a felnőttek, mind a gyermekek) panaszai között, főként ősszel és télen.
okt. 14
1:36
1993. évi LV. törvény a magyar állampolgárságról (HR Portál)
Az Országgyűlés a magyar állampolgárság erkölcsi súlyának megőrzése és az állampolgárok Magyarországhoz való kötődésének erősítése érdekében, a természetes személy akaratszabadságának tiszteletben tartása mellett, a család állampolgársága egységének elősegítése érdekében és a hontalanság eseteinek csökkentése céljából, a magyar állampolgársági jog
okt. 14
1:57
Lilu döntött: tetoválást csináltat, mégpedig nem is akárkivel (Blikk)
A magyar műsorvezető nem kés, inkább tű alá feküdt.
okt. 14
2:00
125/1993. (IX. 22.) Korm. rendelet a magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvény végrehajtásáról (HR Portál)
A magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvény (a továbbiakban: Ápt.) 24. §-ának (4) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján az állampolgársági eljárás részletes szabályairól a Kormány a következő rendeletet alkotja:
okt. 14
2:03
Netanjahu gratulált Trumpnak merész döntéséhez (ProfitLine)
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök gratulált Donald Trump  "merész döntéséhez" azzal kapcsolatosan, hogy az amerikai elnök azzal vádolta Iránt, nem tartja be a nukleáris megállapodásban foglaltakat.
okt. 14
2:18
2011. évi CXII. törvény az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról- I. fejezet (HR Portál)
Az Országgyűlés az információs önrendelkezési jog és az információszabadság biztosítása érdekében, a személyes adatok védelmét, valamint a közérdekű és a közérdekből nyilvános adatok megismeréséhez és terjesztéséhez való jog érvényesülését szolgáló alapvető szabályokról, valamint az ezen szabályok ellenőrzésére hivatott hatóságról az Alaptörvény vé
okt. 14
2:30
2011. évi CXII. törvény az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról- II. fejezet (HR Portál)
Az Országgyűlés az információs önrendelkezési jog és az információszabadság biztosítása érdekében, a személyes adatok védelmét, valamint a közérdekű és a közérdekből nyilvános adatok megismeréséhez és terjesztéséhez való jog érvényesülését szolgáló alapvető szabályokról, valamint az ezen szabályok ellenőrzésére hivatott hatóságról az Alaptörvény vé
okt. 14
2:36
2011. évi CXII. törvény az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról- III. fejezet (HR Portál)
Az Országgyűlés az információs önrendelkezési jog és az információszabadság biztosítása érdekében, a személyes adatok védelmét, valamint a közérdekű és a közérdekből nyilvános adatok megismeréséhez és terjesztéséhez való jog érvényesülését szolgáló alapvető szabályokról, valamint az ezen szabályok ellenőrzésére hivatott hatóságról az Alaptörvény vé
okt. 14
2:42
2011. évi CXII. törvény az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról- IV. fejezet (HR Portál)
Az Országgyűlés az információs önrendelkezési jog és az információszabadság biztosítása érdekében, a személyes adatok védelmét, valamint a közérdekű és a közérdekből nyilvános adatok megismeréséhez és terjesztéséhez való jog érvényesülését szolgáló alapvető szabályokról, valamint az ezen szabályok ellenőrzésére hivatott hatóságról az Alaptörvény vé
okt. 14
2:54
2011. évi CXII. törvény az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról- V. fejezet (HR Portál)
Az Országgyűlés az információs önrendelkezési jog és az információszabadság biztosítása érdekében, a személyes adatok védelmét, valamint a közérdekű és a közérdekből nyilvános adatok megismeréséhez és terjesztéséhez való jog érvényesülését szolgáló alapvető szabályokról, valamint az ezen szabályok ellenőrzésére hivatott hatóságról az Alaptörvény vé
okt. 14
3:03
Nem titkolják: eljegyezte fiatal kedvesét a magyar zenész (Blikk)
Gratulálunk!
okt. 14
3:03
2020-ig 0,9 százalék maradhat az alapkamat (ProfitLine)
Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke szerint a jegybanki alapkamat 2020-ig, de lehet, hogy még tovább is 0,9 százalék marad.
okt. 14
3:06
2011. évi CXII. törvény az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról- VI. fejezet (HR Portál)
Az Országgyűlés az információs önrendelkezési jog és az információszabadság biztosítása érdekében, a személyes adatok védelmét, valamint a közérdekű és a közérdekből nyilvános adatok megismeréséhez és terjesztéséhez való jog érvényesülését szolgáló alapvető szabályokról, valamint az ezen szabályok ellenőrzésére hivatott hatóságról az Alaptörvény vé
okt. 14
3:07
A Facebook nem foglalkozik az álhíreket hordozó reklámokkal (Blikk)
A szabad véleménynyilvánítás jegyében hamis híreket propagáló hirdetések is jelen lehetnek a Facebookon. A közösségi oldal egyik vezetője kijelentette, hogy nem vizsgálják azt, vajon a hirdetések igazat állítanak-e.
okt. 14
3:12
2011. évi CXII. törvény az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról- VII. fejezet (HR Portál)
Az Országgyűlés az információs önrendelkezési jog és az információszabadság biztosítása érdekében, a személyes adatok védelmét, valamint a közérdekű és a közérdekből nyilvános adatok megismeréséhez és terjesztéséhez való jog érvényesülését szolgáló alapvető szabályokról, valamint az ezen szabályok ellenőrzésére hivatott hatóságról az Alaptörvény vé
okt. 14
3:12
Titkos papírok bizonyítják: Soros pénzelte a tüntetéseket (Ripost)
Az amerikai választások előtt és után is rengetegen vonultak utcára, hogy Donald Trump ellen tüntessenek. A legtöbb demonstrációt a Center for Commuity Change nevű nem állami szervezet (NGO) szervezte. Titkos dokumentumok azt bizonyítják, hogy az NGO-t több milliárdos is támogatja, többek közt Soros György.
okt. 14
3:36
"Szaladni még nem tudok, de a járás már megy!" - Gyógyul Berkes Olivér (Blikk)
Vasárnap már járógipsz nélkül állhat a TV2 showja, a Sztárban Sztár színpadára Berkes Olivér (25)!
okt. 14
3:40
"Más emberré tett az agyműtét" - Megváltozott Tahi Tóth László személyisége (Blikk)
Más ember lett. Ugyanaz a derűs nyugalom árad Tahi Tóth Lászlóból, mint a januári, színpadi rosszullét előtt, de az agyérgörcsből felépült színművész elismerte, idén új életet kezdett. A műtét utáni rehabilitációja fél évig tartott, és csaknem kilenc hónapos kihagyás után, október 3-án tért vissza a világot jelentő deszkára.
okt. 14
3:44
Zöld bisztrót nyitna Vágó Piros (Blikk)
A Sláger FM műsorvezetője, Vágó Piros is fakanalat ragad a Konyhafőnök VIP második évadában.
okt. 14
4:03
Másfél milliárd forint értékben épülnek ipari parkok a bihari térség (ProfitLine)
Másfél milliárd forint értékben épülnek ipari parkok a bihari térség öt településén - mondta Vitányi István (Fidesz-KDNP), a térség országgyűlési képviselője pénteken Berettyóújfaluban, a XX. Bihari számadó napok megnyitóján.
okt. 14
4:09
Schobert Norbi miatt gúnyolták Rubint Rékát a luxusfeleségek (Blikk)
Rászálltak Rubint Réka (39) és Schobert Norbi (46) kapcsolatára a Feleségek luxuskivitelben szereplői.
okt. 14
4:15
Beszólt a magyaroknak a holland világsztár (Ripost)
Ezt aztán nem tesszük zsebre. Pedig Van der Vaart a sajátjaira se lehet büszke, de a jelek szerint az még mindig más szint...
okt. 14
4:21
Bejutottunk - Így néz ki a budapesti albérlet, ahol bárki kukkolhatja a lakókat (Blikk)
A kamerák egy percre sem állnak le a budai luxusalbérletben, ahova akárki ingyen beköltözhet, „mindössze” annyit kell vállalnia, hogy minden mozdulatát követhetik a világhálón. Hárman már be is bútoroztak a lakásba, ahol hétvégente bulikat tartanak, de bármilyen rendezvényre ki lehet bérelni a Citadellához közel fekvő fészket.

Keresés