A Mura térségében a volt szőlőterületek, zártkerti ingatlanok egyik újrahasznosítási lehetőségét kínálja a kivitermesztés - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára, a Mura Program miniszteri biztosa szombaton Becsehelyen
A héten megkezdődött a nemzeti konzultáció leveleinek postai kiszállítása, a kérdéseket elsőként Budapesten kapják meg a választók, a vidéki kiszállítás október második hetében indul - mondta a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár szombaton Budapesten, sajtótájékoztatón
Az Európai Bizottság egyik biztosa kikelt Lengyelország ellen, mondván, hogy az ország feladja vezető szerepét Közép-Európában azzal, hogy elutasítja a migránskvótákat és végrehajtja az igazságügyi reformot
A téli szezon közeledtének egyik legbiztosabb jele, hogy már elővételben lehet vásárolni a következő szezonra érvényes bérleteket. Így van ez az eplényi Intersport Síarénában is. Október 9-től 20%-os kedvezménnyel kaphatók a bérletek, novemberben már csak 15%-kal olcsóbban.
Harc lesz Brüsszellel, a hosszú távú küzdelem célja, hogy a "Soros-tervet le lehessen most már söpörni az asztalról" - jelentette ki a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár az M1 aktuális csatorna péntek esti műsorában.
A 31 éves Nadja Ramadan még 2014-ben hagyta Németországot, hogy csatlakozhasson az Iszlám Államhoz. Mostanra azonban rájött, hogy mégiscsak jobb lenne neki Hamburgban, ezért Angela Merkel segítségét kéri.
Megújul a Szolnoki Szigligeti Színház, a kormány 250 millió forinttal támogatja a teátrum felújításának előkészítését - közölte a színház igazgatója az MTI-vel.
A BÁV régóta tervezett első fotóaukcióját rendezi meg október végén, amely a sokszínű és méltán világhírű magyar fotóművészet történetéből ad merítést. Miközben sokakat érdekel a fotózás, kérdés, hogy vajon jó befektetés-e egy fényképre licitálnunk?
Hajdú Péter a tőle megszokott alapossággal járja körbe azokat a témákat, amikről mindenki beszél, amik mindenkit érdekelnek. Ezúttal vendégei lesznek Gesztesi Károly és Kovács Áron, valamint érkezik Danny Blue, illetve jön a telefonbox a Rippel fivérekkel. Esti Frizbi Hajdú Péterrel, vasárnap este, 21:00-kor az ATV-n.
Vitaminokra és ásványi anyagokra (mikronutriensekre) minden embernek egyaránt szüksége van, amelyeket kiegyensúlyozott, vegyes táplálkozással megfelelően tudunk pótolni. Legyen szó gyermekről, fiatalról, felnőttről vagy idősről, a vitaminigény mindenkinél adott, a különbség a szükséges mennyiségek között van. Egy férfi és egy nő szervezetének példá
Ha valaki képes elérni Michael Schumacher rekordját a Forma-1-ben, az Sebastian Vettel lehet. Így gondolták a szakértők még néhány éve, most úgy tűnik, a Ferrari sztárjának nem jön össze a hét elsőség.
A magyar labdarúgó-válogatott 5-2-re kikapott Svájc vendégeként a világbajnoki selejtezősorozat kilencedik fordulójának szombati játéknapján. A mérkőzés után Bernd Storck így értékelt:
A Ferrari története az autók szempontjából töretlen sikertörténet. De az, hogy ez így alakult, az alapító magánéletének összeomlásának volt köszönhető. Idén 70 éve készült az első Ferrari.
Az önmérséklet fontosságát hangsúlyozta egy pénteki építőipari konferencián Lepsényi István gazdasági államtitkár, aki szerint a korábbi válság sújtotta évek után már a fejlődés kihívásaival kell szembenéznie az ágazatnak. Az építőipar szereplői arról beszéltek, hogy az utóbbi időszak látványos fellendülése erőn felüli teljesítményt jelent.
A magyar kormány számára csak a többsebességes Európai Unió modellje az elfogadható, azaz mindenki úgy haladjon a különböző integrációs területeken, ahogy akar - hangzott el a csütörtöki Budapest Economic Forum EU-integrációról szóló...
A Képzőművészet Ünnepe Szolnokon címmel programsorozatra várják az érdeklődőket a Magyar Festészet Napja alkalmából októberben a Tisza-parti városban - közölte a Szolnoki Művésztelep művészeti vezetője az MTI-vel.
Rakétaként száguld a budapesti újépítésű lakóingatlanok piaca: a gombamód szaporódó fejlesztéseken túl az árak is a csillagok felé törnek. A Pénzcentrum számításai szerint egy átlagos újépítésű lakás négyzetméterenként 794...
Kifizető 1,5 millió forint kölcsönt ad kamatmentesen a dolgozójának, 24 hónap futamidőre. A dolgozónak kamatkedvezményből származó jövedelme lesz, ami után az adókat a kifizetőnek kell bevallani és megfizetni. Hogyan kell kiszámolni a kamatjövedelmet? – kérdezte olvasónk. Surányi Imréné okleveles közgazda szakértőnk válaszolt.
Az illegális bevándorlás korlátozására és az Észak-Afrikából történő legális migráció megkönnyítésére tett ajánlatot a leendő német kormánykoalícióban részt vevő két nagyobb párt a Zöldeknek. A migráció bizonyult a legkényesebb kérdésnek a koalíciós alkudozás során.
Amennyiben valaki a Bolondok hajója című, egykor nagy sikerrel játszott amerikai filmre asszociálna, az csupán a véletlen műve. Ugyanis a közelmúltban teljesen normális emberek, ráadásul kiváló muzsikusok adtak nagy sikerű koncertet egy a Luppa-sziget és Rákóczi híd között ingázó dunai sétahajón bensőséges, családias hangulatban.
A 18 év alatti korosztály 92 százaléka rendelkezik Instagram-profillal, tízből heten pedig naponta többször, akár óránként is ránéznek a képmegosztó alkalmazásra – derül ki egy kutatásból