2017. október 2. hétfő

okt. 2
0:03
Kaprun: jön a nagy összeköttetés (Síelők)
Ausztria és egyben a Keleti-Alpok legnagyobb liftláncolata jön létre két éven belül Kaprunban, összekötik Maiskogelt a Kitzsteinhorn gleccserrel. A lifttársaság nagy álma valósul meg ezzel.
okt. 2
0:09
Észak-koreai válság - Trump időpocsékolásnak tartja a tárgyalásokkal való próbálkozást (ProfitLine)
Donald Trump amerikai elnök időpocsékolásnak tartja, hogy külügyminisztere megpróbál tárgyalni Észak-Koreával.
okt. 2
0:21
Titánok harca: ki lesz az EU arca? (Ripost)
Az EU több prominens személyisége is elkötelezte magát a közösség megmentése és megerősítése mellett - összefogás helyett azonban lehet, hogy széthúzás lesz a harc vége, ha nem sikerül megegyezniük, ki vezesse a "keresztes háborút". Ugyanis hárman is ácsingóznak a főszerepre.
okt. 2
0:25
Borzalmas haláleset történt a Magas-Tátrában (Ripost)
Egy pillanat alatt vált rémálommá a kirándulás, a halálba zuhant a férfi.
okt. 2
1:03
Törökországnak nincs szüksége az uniós tagságra (ProfitLine)
Törökországnak már nincs szüksége az európai uniós tagságra, de egyoldalúan nem vonul ki a megfeneklett csatlakozási tárgyalásokból - jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török államfő vasárnap Ankarában a parlament őszi ülésszakának megnyitóján.
okt. 2
1:27
Milyen hatással van az alvásra a horkolás? (WebBeteg)
Sok esetben a halk, egyenletes horkolás nem befolyásolja az alvásmenetet, azaz az alvás mélységét és folyamatosságát. Azonban gyakran előfordul, hogy valaki fel-felébred saját horkolására. Ez újra és újra megszakítja az alvás folyamatosságát, úgynevezett töredezett alvást okozva. Ennek következménye a nappali álmosság, fáradtság. Ha a horkolás légz
okt. 2
1:31
A dohányzás káros hatásai (WebBeteg)
Aki dohányzik, számos káros tényezőnek és következményes negatív hatásnak, betegségnek teszi ki magát. Valójában minden dohányos tisztában van az összes következménnyel? Tekintsük át részletesen.
okt. 2
1:35
Mi okozhatja a korpásodást? (WebBeteg)
Egy ideje nagyon korpás a fejem és kis piros foltok is vannak a fejbőrömön. Mostanában pedig mintha elkezdett volna ritkulni a hajam, pedig ez 19 évesen elég ritka. Valamilyen bőrbetegség okozza a problémámat? - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
okt. 2
2:03
Belépett a német ingatlanpiacra a HB Reavis (ProfitLine)
A közép-kelet-európai és a londoni ingatlanpiaci működés után a német fővárosban, Berlinben is megnyitotta első irodáját a HB Reavis. A nemzetközi ingatlanfejlesztő csoport 1993-as fennállása óta több mint 1 millió négyzetméternyi kereskedelmi területet hozott létre Európa-szerte.
okt. 2
2:57
Mi az arachnofóbia? (WebBeteg)
Ma a világ egyik leggyakrabban előforduló szorongásos megbetegedése az arachnofóbia, melyet magyarul pókiszonynak nevezünk. A betegek általában tisztában vannak azzal, hogy félelmük túlzott, irracionális, de nem tudnak tenni ellene.
okt. 2
3:03
Hétfőtől elektronikusan kérelmezhetőek a vámengedélyek (ProfitLine)
Október 2-ával néhány kivétellel valamennyi, az Uniós Vámkódex hatálya alá eső engedélyt a korábbi papír alapú ügyintézés helyett kizárólag elektronikus úton intézhetnek a gazdálkodók. A benyújtott kérelmekkel és az engedélyezési eljárással kapcsolatosan ettől kezdve csak a rendszeren keresztül kaphatnak információt a vállalkozások – figyelmeztetne
okt. 2
3:12
Bese Barnabás is játszott a francia focidráma helyszínén - Ezt nyilatkozta a leszakadó stadionról (Blikk)
Gólörömnek indult, de sokkolón végződött az a jelenet, amely szombaton az Amiens–Lille francia fociélvonalban játszódott le.
okt. 2
3:15
Programajánló: Kezdődhet a kincskeresés! (Blikk)
Csalóka káprázat vagy ősi kincs vár az út végén? Képzeletbeli sarkvidéki utazásra számíthatnak a látogatók, akik egy mesebeli kaland résztvevőjeként megismerhetik a káprázatos jégvilágot, miközben megtévesztő feladványok és agyafúrt akadályok teszik próbára bátorságukat és ügyességüket.
okt. 2
3:19
Lakáshitelt vett fel Beyoncé és Jay Z (Blikk)
Beyoncé (36) és Jay-Z (47) is lakáshitelt vett fel!
okt. 2
3:30
Veszély a tengereken - támadnak a terroristák (Ripost)
Figyelmeztetést adott ki a brit kormány: az utasszállító és a teherhajók lehetnek a terroristák új célpontjai!
okt. 2
3:48
Öt éve tünetmentes! Havas Henrik megúszta a rákot (Blikk)
Úgy érzi, túl van a kritikus időszakon és megúszta a rákot Havas Henrik (68).
okt. 2
3:48
Szavazzon! Ön szerint figyelnek a kismamákra a közintézményekben? (Blikk)
Takarítószertárnak is használt mozgássérült-mellékhelyiségben alakították ki az új, kiemelt kormányzati beruházásként megépült Szigetszentmiklósi Igazgatási Központ baba-mama szobáját és pelenkázóját, ide küldték olvasónkat négyhónapos csecsemőjével, amikor szeretett volna elvonulni szoptatni.
okt. 2
4:33
Most jelentették be, ez a férfi hajtott autójával a tömegbe (Ripost)
Szomáliai menedékkérő az edmontoni gázolásos, késeléses támadás őrizetbe vett gyanúsítottja.
okt. 2
4:33
Cipős rendőrök miatt tört ki a botrány a mecsetben (Ripost)
Kiabálásba és lökdösődésbe torkollott egy rendőri akció az angliai High Wycombe-ban található mecsetben, miután a rendőrök cipőben léptek be a szentélybe.
okt. 2
5:03
EU-n kívülről érkező befektetések - korlátozás kérdőjelekkel (ProfitLine)
Az Európai Unió egyik alapelve a tőke szabad áramlása a tagállamok között. Más a helyzet azonban az EU-n kívülről érkező befektetésekkel: az elmúlt hetekben a magyar kormány és az Európai Bizottság egy tartalmában nagyon hasonló javaslattal állt elő, mely bizonyos mértékig korlátozná, illetve engedélyhez kötné egyes, stratégiai szempontból kiemelt
okt. 2
5:09
Hosszú sorok az egészségügyben – Hét hónap várakozás egy szakorvosra (Kripto Akadémia)
"Először el sem akartuk hinni, hogy 210 nap múlva derülhet csak ki, mekkora a baj".
okt. 2
5:09
Túl fesztelenül nyilatkozott, emiatt derült ki Jessica Simpson titka (hirado.hu)
Komoly oka van annak, hogy házasságának hálószobatitkairól mesélt.
okt. 2
5:11
Választások után újra nyit a kötvénybolt (Kripto Akadémia)
Hétszer kezdeményezték, hogy hallgassák meg az ÁKK vezetőjét, de a fideszesek mindig elszabotálták.
okt. 2
5:12
Kivonulhat a Tesco Magyarországról (Infostart)
Kivonulhat a Tesco hazánkból, sőt a négy kelet-közép-európai leányvállalatot összefogó Tesco Europától is megválhatnak jövőre, amenynyiben kitartanak követeléseik mellett a helyi munkavállalók és sztrájkokkal tizedelik a napi bevételeket.
okt. 2
5:13
Visszakérheti az Unió a fizetős játszótér árát (Kripto Akadémia)
Nem kell fizetni, elég regisztrálni – magyarázkodik a hajdúhadházi önkormányzat.
okt. 2
5:15
Aggódhat Farkas Flórián (Kripto Akadémia)
A CÖCE a kormány számára is elfogadható alternatívát kíván nyújtani a Lungo Drom helyett.
okt. 2
5:27
Gyermekotthon lakóin segítettek a Morning Show házigazdái (Blikk)
Jó ügy mellé álltak a Morning Show házigazdái, Janklovics Péter (40), Pataki Zita (43) és Stohl András (50)!
okt. 2
5:27
Tévhitek a gyermekgyógyászatban (WebBeteg)
Munkája során több orvos tapasztalja, hogy a gyermekek kezelésével kapcsolatban számos tévhit létezik. Az egyik legnagyobb ilyen az antibiotikumok körül van. Megtörtént esetekről számolunk be, melyek segítségével talán elkerülhetőek lesznek a tévedések.
okt. 2
5:27
Már Magyarországon is kapható a legolcsóbb keret nélküli kijelzős, dupla kamerás mobil (hirado.hu)
Indokolt a téma ismétlése: a sokak érdeklődését felkeltő, szerintünk ár-érték arányban győztes mobil a hazai kereskedelemben is felbukkant.
okt. 2
5:30
Ökoturisztikai létesítményeket tüntettek ki (Spa Trend Online)
Három projektet díjaztak látogatóközpont és tanösvény kategóriában.
okt. 2
5:32
Továbbra se csökkenti a rezsit a Fidesz (Spa Trend Online)
Nem engedik át a lakosságnak a tartósan megfeleződő nemzetközi energiaárakat.
okt. 2
5:33
Fontos, hogy ezen soha ne spórolj: 10-ből 6 magyar ebbe halhat bele (Pénzcentrum)
A legtöbb magyar nem alszik eleget, ezt pedig nagyon rosszul teszi. A számtalan egészségügyi problémán túl, keresetkieséshez is vezethet, ha kialvatlanok vagyunk, egy amerikai kutatás pedig egészen megdöbbentő eredményt hozott az alvás...
okt. 2
5:34
Szabotál a gázpiacon a Tigáz (Spa Trend Online)
Az ingyenes telepítés fejében tényleges gázfogyasztási ígérvényt várnak a szolgáltatók.
okt. 2
5:36
Végre sikerült kideríteni pár dolgot a titokzatos Zélandiáról (Infostart)
Sikerült feltárnia a Csendes-óceán mélyén fekvő Zélandia nevű földtömeg titkainak egy részét annak a nemzetközi kutatócsoportnak, amely kilenc hetes expedíciót követően a tasmániai Hobart városában ért partot. Az eredmények birtokában könnyebb lesz megérteni például azt is, hogy miként szóródtak szét és fejlődtek ki bizonyos növények és állatok a C
okt. 2
5:36
Romhányi: Orbán kijelentése hazug bók a szavazóknak (Spa Trend Online)
A végrehajtó hatalmat azért hívják annak ami, mert az a feladata, hogy végrehajtsa, amit a törvényhozás előír.
okt. 2
5:36
Dráma a koncerten, mentő vitte kórházba a legendás magyar zenészt (Ripost)
Fellépése közben lett rosszul a népszerű gitáros. Lerogyott, és jelezte, hogy képtelen lábra állni.
okt. 2
5:36
Durva dolgokat a tett a szaunában a kislányokkal a fővárosi úszómester (Ripost)
Kilencéves kislányokat fotózgatott a telefonjával Budapesten egy XVII. kerületi úszómester.
okt. 2
5:36
Elismertetnék az e-fizetést a közműképletekben (vg.hu)
Már a Versenyképességi Tanács is javasolja, hogy a közműszolgáltatások díjfizetésében is előtérbe kerüljön az elektronikus fizetés. Ehhez a szolgáltatási díjban a sárga csekk mellett a banki tranzakciók költségeit is el kellene ismertetni.
okt. 2
5:38
Kétszer fizetett ugyanazért az MNB? (Spa Trend Online)
okt. 2
5:38
Még mindig rajta van az adóslistán Koltai Róbert fia (Ripost)
Koltai Gábort idén májusban adócsalás bűntettében első fokon felmentette a bíróság.
okt. 2
5:39
A katalánok többsége a függetlenségre szavazott (hirado.hu)
A katalán nép a vasárnap rendezett népszavazáson jogot szerzett egy független állam létrehozására - jelentette ki Carles Puigdemont katalán elnök Barcelonában.
okt. 2
5:40
Biztonságosabbak a női vezetőkkel működő cégek (Spa Trend Online)
A kizárólag férfi főnökökkel működő vállalatoknak tizedével rosszabb a kockázati besorolása.
okt. 2
5:42
Kilátókat és erdei kondi-parkokat épít uniós pénzből Garancsi alapítványa (Menedzsment Fórum)
Augusztusban a Garancsi Istvánhoz köthető Magyar Természetjáró Szövetség két uniós pályázatot is elnyert, melynek eredményeként 1,4 milliárdos fejlesztésbe foghat.
okt. 2
5:42
Mától csak magyar állampapír vásárolható (Kripto Akadémia)
A teljes államadósság 24 százalékát tette ki augusztusban az állampapírok állománya.
okt. 2
5:44
Mától új minisztere van Orbánnak (Menedzsment Fórum)
Október 2-i hatállyal nevezte ki Kósa Lajost a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszternek Áder János köztársasági elnök.
okt. 2
5:44
Jobban eshet a szochó (Kripto Akadémia)
A költségvetés állapota alapján 4-4,5 százalékos mérséklés is indokolt lehetne.
okt. 2
5:45
Elszálltak az árak az ingatlanpiacon? - Ugyan, még csak most kezdődik! (Portfolio)
Az ingatlanpiac a legtöbbünknek a lakáspiacot és azon belül a különböző lakástípusok eladási árát, bérleti díját jelenti. Nyilván, hiszen közvetve ezek árváltozását érezzük a leginkább a bőrünkön. Persze ha esnek az árak...
okt. 2
5:46
Komoly vihart okozhat „Jamaicában” az autóipar (Kripto Akadémia)
A jelek szerint nem a piac által előzetesen favoritnak ítélt koalíció vezeti majd Németországot.
okt. 2
5:48
Egybekelt az első meleg pár Németországban (Kripto Akadémia)
A 60 éves Bodo Mende és egy évvel fiatalabb párja, Karl Kreile történelmet írt vasárnap.
okt. 2
5:48
Folytatódnak a tárgyalások a Tesco és a szakszervezetek között (hirado.hu)
Hétfőn délután 2 órakor folytatódnak a tárgyalások a béremelésről és a munkavállalói létszámbővítésről a Tesco és a társaságnál működő érdekképviseletek között.

Keresés