2017. május 28. vasárnap

máj. 28
8:24
Marco Rossi szombaton bajnokságot nyert a Honvéddal, majd lemondott (Azenpenzem)
Az olasz vezetőedző a Videoton ellen otthon megnyert szombati mérkőzés utáni sajtótájékoztatón jelentette be szándékát. „Szerettem volna nyomot hagyni a Honvéd történelemében.
máj. 28
8:27
Így ünnepelte Barcelona a kupagyőzelmet – videó (Sport365)
Felvételek Madridból és Barcelonából.
máj. 28
9:00
Megvan a Honvéd új edzője (Infostart)
A bajnoki cím megnyerése után jelentette be Marco Rossi, a Honvéd labdarúgócsapatának vezetőedzője, hogy távozik. Az olasz edzőt a holland Erik van der Meer váltja.
máj. 28
9:18
Szerencsejáték-ipar: Egyre többet fogadnak a magyarok (Agroinform)
2010 óta közel megnégyszereződött a Szerencsejáték Zrt. sportfogadásból származó bevétele.
máj. 28
9:33
NB I: fontos bejelentést tettek a bajnoknál (Sport365)
Megtalálták a távozó edző utódját.
máj. 28
9:36
Meglepő név, igazi világvándor lesz a Honvéd új edzője! (Ripost)
A Honvéd szombaton megnyerte a bajnokságot, másnap bejelentették az edzőcserét.
máj. 28
9:39
Hosszú Katinka nyomdokaiban: tizenkét érmet zsebelt be a 15 éves úszónő (Blikk)
Hódmezővásárhely – Négy nap alatt tizenkét éremmel bővült Késely Ajna (15) gyűjteménye.
máj. 28
10:06
Értékelések az angol FA-kupa döntőről - videó (Sport365)
London - Mindkét edző reálisan értékelt, Wenger IN
máj. 28
10:12
Roland Garros: Nem lesz ez olyan egyszerű a sógorok sztárjának (Agroinform)
Vasárnap 16 férfi és 16 női mérkőzéssel kezdetét veszi a szezon második Grand Slam-viadala, a Roland Garros.
máj. 28
10:18
Súlyos botrány az NB I-ben, büntetés várható (Ripost)
A Diósgyőr csak paksi segítséggel maradt benn az élvonalban. A miskolci tréner szavaira azonban senki nem számított.
máj. 28
10:33
A Honvéd megtalálta Marco Rossi utódját (Blikk)
– Erik van der Meer (49) személyében megtalálták Marco Rossi (52) utódját a friss NB I-es bajnok Honvéd csapatánál.
máj. 28
10:51
Gólyahír: háromszoros apuka lett a Bayern München sztárja - fotó (Blikk)
München – Harmadszor is apuka lett a chilei válogatott és a Bayern München sztárja, Arturo Vidal (30).
máj. 28
11:12
Visszhangok a német kupa után - videó (Sport365)
A Borussia története során negyedik német kupáját nyerte meg.
máj. 28
11:24
NB II: A Kisvárda és a Csákvár meccsére fogadunk - tippek az NB II-re (Agroinform)
A Kisvárda-Cegléd és a Csákvár-Mosonmagyaróvár találkozókkal nyernénk a másodosztály utolsó előtti fordulójában.
máj. 28
11:24
Lemondott a friss bajnok Honvéd edzője (444.hu)
A csúcson kell abbahagyni, mondta Marco Rossi. Állítólag Dunaszerdahelyre szerződik.
máj. 28
11:54
Galambos Péter Eb-ezüstérmes (Infostart)
Galambos Péter ezüstérmet szerzett vasárnap a könnyűsúlyú egypárevezősök versenyében a csehországi Racicében zajló evezős Európa-bajnokságon.
máj. 28
12:00
Erik van der Meert nevezték ki a Honvéd új vezetőedzőjének (Azenpenzem)
Az OTP Bank Liga szombati zárófordulójában a kispestiek hazai pályán 1-0-ra legyőzték a Videoton együttesét, ezzel 24 év után lettek újra elsők az NB I-ben, összességében pedig történetük 14. bajnoki címét gyűjtötték be.
máj. 28
12:18
NB I: elképesztő jelenet történt a bajnoki döntőn - videó (Sport365)
A Videoton játékosának produkciójára nehéz szavakat találni.
máj. 28
12:21
Megható: négygyermekes családapán segít Kenderesi Tamás (Blikk)
Pécs/Decs – A riói olimpián bronzérmes úszó, Kenderesi Tamás (20) jótékonykodásra adta a fejét.
máj. 28
12:48
Újabb öt érem Szegedről (Infostart)
A magyar versenyzők újabb öt érmet, két-két aranyat és ezüstöt, valamint egy bronzot nyertek a vasárnap délelőtti 200 és 500 méteres döntők során a Szegeden zajló kajak-kenu világkupa-versenyen.
máj. 28
12:54
Színészkedés: Úgy vergődött a Videoton csatára, mint egy partra vetett hal (ATV)
Szombaton játszott egymással a Honvéd és a Videoton az NB I.-ben a bajnoki címért. A Videoton focistája, Danko Lazovic óriási mutatvánnyal próbálta elérni, hogy egy kiállítással jobbak legyenek az esélyeik.
máj. 28
13:18
Magyar foci: Marco Rossi távozik Kispestről (Agroinform)
Erik van der Meer irányítja a következő idényben a bajnok Budapest Honvéd labdarúgócsapatát.
máj. 28
13:18
Bajnoki cím helyett Oscar-díj, szerb focistán röhög az internet (Ripost)
Danko Lazovics aranyéremért utazott Kispestre, ezüst lett belőle. Mégis ő lett a bajnoki döntő internetes sztárja.
máj. 28
13:30
Lemondott a Budapest Honvéd edzője (HírTV)
Marco Rossi azután jelentette be döntését, hogy a labdarúgócsapat tegnap legyőzte a Videotont és 24 év után ismét bajnok lett.
máj. 28
13:36
Hoppá: Ő a következő Hosszú Katinka? (ATV)
Négy nap alatt tizenkét éremmel bővült a 15 éves kőbányai úszó, Késely Ajna gyűjteménye.
máj. 28
13:57
Nem nézők előtt játszik a BL-ben a magyar bajnok (Sport365)
Szomorkodhatnak a kispesti drukkerek.
máj. 28
14:18
Az Eb-hős kínjai, kinek kell Kleinheisler? (Ripost)
A Ferencvárosnak nem marasztalja, és a Werder Bremennek sem kell Kleinheisler László.
máj. 28
14:27
Megható: így emlékezett meg a Honvéd játékosa a nagyapjáról - fotó (Blikk)
– A labdarúgó-NB I-ben szereplő Honvéd támadója, Zsótér Donát (21) a bajnoki cím ünneplése közben sem feledkezett meg az elhunyt nagyapjáról.
máj. 28
15:00
Óriási meglepetéssel indult a Roland Garros (Infostart)
A női világelső Angelique Kerber búcsúzott a Roland Garros vasárnapi nyitófordulójában.
máj. 28
15:03
Reakciók a spanyol Király-kupáról - videó (Sport365)
Így értékeltek a spanyol kupadöntő résztvevői és a távozó szakember
máj. 28
15:06
Olasz foci: Szép halál vagy bennmaradás? (Agroinform)
A Crotone az életéért küzd a Lazio ellen, ám az újonc sorsa nem a saját kezében van.
máj. 28
15:21
Váratlan: pornószínész lenne a Tottenham egykori sztárja (Blikk)
London – Pornós karrieren gondolkozik az angol focibajnokságban (Premier League) szereplő Tottenham egykori sztárja, Benoit Assou-Ekotto (33).
máj. 28
15:24
Hihetetlen: Ennyit keres a 10 leggazdagabb labdarúgó (ATV)
Cristiano Ronaldo a világ legjobban kereső labdarúgója az amerikai Forbes magazin friss listája szerint.
máj. 28
15:42
Pisiléssel fenyegetőzött a Formula-1-es világbajnok (Infostart)
Az Indy 500-on induló Fernando Alonso rádión üzent az őt a Monacói Nagydíjon helyettesítő Jenson Buttonnak, az angol pilóta pedig vicces választ adott.
máj. 28
16:00
Barcelona: Neymar megcsinálta, amit csak Puskás tudott (Agroinform)
A Barcelona 3-1-re verte az Alavest a Király Kupa fináléjában, a brazil támadó zsinórban harmadik döntőjében talált be.
máj. 28
16:09
F1: Vettel könyörtelenül kihasználta Hamilton gyengélkedését (Sport365)
A német pilóta már harmadszor diadalmaskodott az idei szezonban.
máj. 28
16:12
Zárt kapuk mögött játszik a BL-ben a Honvéd (Infostart)
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) korábbi büntetése miatt a Budapest Honvéd csapatának két hazai mérkőzést zárt kapuk mögött kell lejátszania a Bajnokok Ligája selejtezőjében.
máj. 28
16:18
Vettel győzött Monacóban (Infostart)
Sebastian Vettel nyerte a Formula-1-es Monacói Nagydíjat vasárnap.
máj. 28
16:24
Forma-1: Kettős Ferrari-győzelem Monacóban (Agroinform)
Sebastian Vettel nyerte a Forma-1-es Monacói Nagydíjat vasárnap.
máj. 28
16:24
Meglepő dolgot tett a testével a pucérkodó szörfös bombázó (Ripost)
Eddig máshogy mutogatta magát az örökké mosolygó Coco.
máj. 28
16:36
Szenzációs: Vettel nyerte a Forma-1-es Monacói Nagydíjat (ATV)
Sebastian Vettel nyerte a Forma-1-es Monacói Nagydíjat vasárnap.
máj. 28
16:42
F1: íme a pilóták legfrissebb rangsora (Sport365)
Vettel elszakadt Hamiltontól.
máj. 28
16:48
Vettel győzött Monacóban, immár 25 pont az előnye (Azenpenzem)
A futam előtt Indianapolisból a csapatrádión keresztül Fernando Alonso köszöntötte az őt helyettesítő Jenson Buttont. A kétszeres világbajnok spanyol pilóta a legendás Indy 500-as versenyen áll rajthoz vasárnap, ezért vállalta a versenyhétvégét a tavaly visszavonult, vb-győztes brit, aki 306.
máj. 28
17:00
Feljutott a román első osztályba a hat éve alapított sepsiszentgyörgyi klub (444.hu)
Nagy székely siker.
máj. 28
17:24
Bulvár: Ez a lista is mutatja, Messi és CR7 külön kaszt (Agroinform)
Cristiano Ronaldo a világ legjobban kereső labdarúgója az amerikai Forbes magazin friss listája szerint.
máj. 28
17:27
Félnek a dróntámadástól: fedettpályás lesz a BL-döntő (Blikk)
A walesi labdarúgó szövetség úgy döntött, behúzzák a tetőt cardiffi stadionban a jövő szombati Bajnokok Ligája döntőn.
máj. 28
17:29
Nem lehet megállítani: Vettel nyerte a Monacói Nagydíjat (Blikk)
Sebastian Vettel nyerte a Forma-1-es Monacói Nagydíjat vasárnap.
máj. 28
17:45
Horvát gólkirály lett Futács Márkó (Blikk)
Újabb két találatával Futács Márkó lett a horvát élvonalbeli labdarúgó-bajnokság gólkirálya.
máj. 28
17:48
Magyar gólkirályt ünnepelnek (Infostart)
A Hajduk Split magyar labdarúgója, Futács Márkó klubrekorddal lett a horvát élvonal gólkirálya.
máj. 28
17:48
F1: így fest a legfrissebb konstruktőri táblázat (Sport365)
A Ferrarinál dörzsölhetik a tenyerüket.

Keresés