Az Arsenal marad le a Bajnokok Ligájáról a következő idényben, miután az angol labdarúgó-bajnokság utolsó fordulójában a Manchester City, a Liverpool és maga az Arsenal is nyert, azaz nem változott közöttük a sorrend. Az már korábban eldőlt, hogy a Chelsea a bajnok, és a Tottenham az ezüstérmes.
Talán sohasem emelkedett még ki ennyire két csapat a tengerentúli profi kosárlabda-liga mezőnyéből, mint ez idő szerint a Cleveland Cavaliers és a Golden State Warriors. Vasárnap éjjel azonban homokszem került a bajnokcsapat, a Cavaliers eddig hibátlanul működő gépezetébe, és a legjobbját, Isaiah Thomast nélkülöző Boston Celtics idegenben (!) 111-1
A Boston Celtics 111-108-ra legyőzte a címvédő Cleveland Cavalierst az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) keleti konferenciadöntőjének harmadik mérkőzésén.
– Összesen 7577 nebáncsvirágot ültettek a Család Nemzetközi Napja alkalmából hátrányos helyzetű gyerekek és családjaik, illetve Kormos Villő műugró segítségével a Margitszigeten.
A Honvéd és a Videoton is magabiztosan teljesítette a maga feladatát a labdarúgó NB I 32. fordulójában, így az utolsó körben az egymás elleni mérkőzésükön dől el a bajnoki cím sorsa, a házigazda kispestieknek a döntetlen is elég lenne. Az alsóházban az Újpest és a Mezőkövesd a győzelme után fellélegezhet, a Gyirmót mellett a másik kieső a Debrecen,
Az olasz kivételével véget értek a topligák, de a Serie A-ban is bajnokot avattak már. A Real Madrid megnyerte a spanyol, a Juventus az olasz bajnokságot. Angliában az Arsenal 1996 óta először maradt le a Bajnokok Ligájáról.
A szezon közben felhalmozódott feszültségről és a megérdemelt ünneplésről beszélt Zinedine Zidane vezetőedző, akinek az irányításával a Real Madrid vasárnap öt év szünet után megnyerte a spanyol labdarúgó Primera Divisiónt.
Betegség miatt nem áll rajthoz a háromszoros olimpiai bajnok Szabó Gabriella a május 25-én kezdődő szegedi kajak-kenu Világkupán. Helyét a négyesben Hagymási Réka veszi át, K-2 500 méteren pedig Lucz Dóra és Nagy Flóra párosa szerepel.
Olyat tett a Szeged, ami még a PSG-nek és a Barcelonának sem sikerült ebben a szezonban: öt góllal vezetett Veszprémben. Erre olyat tett a Veszprém, ami a komplett nemzetközi mezőnynek sem sikerült a szezonban: több mint négy góllal – szám szerint 23-17-re – győzte le a Szegedet. Egy felvonás után eldőlni látszik a férfikézilabda-bajnoki döntő. Ha
Az egész úgy indult, hogy Twitteren megkérdezte a Stoke sztárját, hogy ha fürdőgatyában utazik a meccsre, megkapja-e Peter Crouch mezét. A többi történelem.
Andre Agassi lesz a volt világelső, jelenleg világranglista-második Novak Djokovic edzője a jövő vasárnap rajtoló salakpályás Grand Slam-tornán, a párizsi Roland Garroson.
A Kawhi Leonardnak okozott sérülés miatt halálos fenyegetéseket kapott Zaza Pachulia, az észak-amerikai bajnokságban (NBA) szereplő Golden State Warriors kosarasa.