Demény Balázs nyerte meg az egyik legrangosabb franciaországi zongoraversenyt, a Concours International de Piano Ile-de France-ot, amelyet 19. alkalommal rendeztek meg a Párizshoz közeli Maisons-Lafitte királyi kastélyában - tájékoztatta vasárnap az MTI-t Havasi János, a Párizsi Magyar Intézet igazgatója.
A vezető nélkül közlekedő robottaxik akár már három-négy év múlva is megjelenhetnek a közúti forgalomban - jelentette ki a dpa hírügynökségnek adott interjúban Ola Källenius, a Daimler fejlesztési igazgatója
Donald Trump elnök azért hozta szóba a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója, James Comey elbocsátását az orosz külügyminiszterrel folytatott megbeszélésen, hogy megmagyarázza, miért nem tudta eddig megtalálni az együttműködés lehetőségeit Moszkvával - állította az amerikai kormányzat két magas rangú tagja vasárnap.
Az érett újszülöttek 60 százalékánál, a koraszülöttek 80 százalékánál életük második-harmadik napja körül enyhe sárgaság jelenik meg. Az elváltozás fokozódik, majd lassan lezajlik: érett újszülötteknél az első 2 hétben, koraszülött babáknál elhúzódóbban, akár egy hónapig is eltarthat. Ez az esetek nagy részében a normális újszülöttkori sárgaság rés
A közhiedelemmel ellentétben a panoráma röntgen nem csak látványos eredményt hoz, de egyes esetekben hatékonyabbá, gyorsabbá teszi a kezelést is. Dr. Benkő Krisztina fogorvos a képalkotó eljárás jelentőségéről beszélt.
Ma van az első évfordulója annak, hogy Edina, karjában másfél éves kislányával, kiugrott a tizenhatodik emeletről. Példaértékű volt párja családjának hozzáállása a történtekhez.
Az Európába érkező migránsok tartósan megváltoztatják a kontinens karakterét, s ha a bevándorlás folyamatában nem áll be változás, az tartós polgárháborúhoz vezethet - írta a pozsonyi Hospodárské Noviny véleménycikkében pénteken.
Majd 13%-kal nőtt az átlagkereset az egy évvel korábbihoz képest a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) múlt heti adatai alapján, mégis drámaian alacsonyak a magyar nettó bérek az európai átlaghoz képest.
Látszólag dupla olyan sebességgel fizeti ki a kormány az új EU-pénzeket, mint ahogy a régi keretet 7 évvel ezelőtt az akkori kormány, de közben most csak fele olyan sebességgel jönnek Brüsszelből az átutalások, mint akkoriban. Nagyon...
Az Úszó Szövetség elnöke elégedett a Duna Arénával és kivételes lehetőséget lát a VB megrendezésében, amelynek eddig költségei már majdnem elérik a 100 milliárd forintot. Közgyűlést tartott a szövetség. Többen az elnök Bienerth Gusztáv eddigi munkáját is kifogásolták, és kritizálták a támogatások elosztásának rendszerét is. További részletek a vide
A visszérbetegség kezelése belgyógyász, érsebész és bőrgyógyász közreműködését egyaránt igényli, ugyanakkor az eredményes terápia a betegtől is életmódváltást követel meg, a mindennapi tevékenységekre való odafigyelést igényli.
Hétfőn ünnepli 47. születésnapját a világhírű szupermodell, Naomi Campbell. Bregyán Gábor, aki sok hollywoodi sztárnak volt személyes testőre, tizenöt évvel ezelőtt részt vett a világhírű szupermodell szülinapi buliján.
Nagy meglepetésre olyan történt hazánkban a megyei nettó bérek vonatkozásában, amire az elmúlt néhány évben egyszer sem volt példa. Jóval kisebb lett a bérszakadék.
A Magyar Nemzeti Bank kamatdöntő ülést tart és a Federal Reserve jegyzőkönyvet tesz közzé a héten, Európából pedig friss konjunktúraadatok és felülvizsgált GDP-számok jönnek. Diplomáciai szempontból a pénteken kezdődő kétnapos...
Heti mintegy 320-330 millió forint bevételt hoz a Szerencsejáték Zrt.-nek az EuroJackpot; a játék a 2015-ös 15,64 milliárd után tavaly már 16,98 milliárd forintos forgalmat generált a cégnél - írta a Világgazdaság hétfőn.
Nagyjából kétezer új autóbuszt kíván vásárolni a következő két és fél évben a Volán-társaságok számára a nemzetgazdasági minisztérium, elsősorban hazai gyártóktól – tudta meg lapunk a tárca vezetőjétől. Varga Mihály emlékeztetett: a nemzeti autóbuszprogramban 2015 óta 356 hazai buszt vettek a személyszállítók.
Régen látott lendület jellemzi most a magyar ingatlanpiacot, nem véletlen, hogy egyre többen gondolkodnak el azon, hogy most vágjanak bele a lakásvásárlásba. Mutatjuk, merre tartanak pontosan a lakásárak és kitérünk a finanszírozási lehetőségekre...
A bukóra nyitott ablakon átbújva zuhanhatott ki Kistarcsán a négyemeletes ház tetőtéri lakásából a hároméves Pannika. Szülei nem voltak otthon, dadus vigyázott - vagy nem vigyázott rá.
Erőteljes mozgolódás várható az elkövetkező hónapokban a hazai cégvilágban. Az adatokból ítélve jó egynéhány korlátolt felelősségű társaság (kft.) végelszámolással megszűnhet vagy átalakulhat például betéti társasággá, esetleg kényszertörléssel beszüntetheti tevékenységét.
Közel három év kihagyás után újra Recep Tayyip Erdogan török államfő került a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) élére, ami a végrehajtó elnöki rendszer bevezetéséről döntő április 16-ai népszavazás következtében vált lehetségessé.
Olcsóbbak lesznek a fix kamatozású lakáshitelek, és nagyobb lesz a verseny - az elemző szerint ez lesz a hatása a Magyar Nemzeti Bank "fogyasztóbarát lakáshitel" minősítésének - mondta a Portfolio elemzője, Palkó István.
Egy héten belül második rakétáját lőtte ki Észak-Korea, nagy az aktivitás. Megvan a maguk módszere, hogy ösztönözzék saját rakétafejlesztőiket, de hát ment ez a hitleri Németországban is: már minden oldalról szorongatták őket, visszavonulás közben mégis egy rakéta-erdőt tudtak Londonra kilőni. Nem szabad lebecsülni az elszánt rakétaépítőket.
Versenyképesség, mérethatékonyság, egységes, korszerű termékek és informatika – ezek a kulcsszavai azoknak a stratégiai döntéseknek, amelyek a szövetkezeti hitelintézeti szektor, a Takarék Csoport átalakításáról a közelmúltban születtek – nyilatkozta lapunknak Tajthy Attila, a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezetének (SZHISZ) elnöke.
Észak-Korea sikeres kísérletet hajtott végre közepes hatótávolságú, ballisztikus rakétával - jelentette hétfő hajnalban a kommunista diktatúra állami hírügynöksége.
Május 31-éig a társasági adóalanyok többségének teljesítenie kell a 2016. adóévi adóra vonatkozó bevallási kötelezettségét. Cikkünk elsősorban azokra a kérdésekre tér ki, amelyekről első ízben 2016-ban vagy 2015-ben kell/kellett számot adni.