2017. június 3. szombat

jún. 3
0:06
Új alkalmazással segíti a tanulást a Vodafone (Blikk)
Magyarország - Pénteken mutatta be a Vodafone Magyarország az AppTár alkalmazás-gyűjteményt, amely a digitális oktatást támogatja. Egy hazai felmérésből ugyanis az derült ki, hogy a tanárok és a diákok is hasznosnak tartják a tabletek használatát az órákon, sőt a tanulók jegyei is javultak a digitális eszközök használatával.
jún. 3
0:12
Az időben felfedezett pajzsmirigyrák gyógyítható (ProfitLine)
A Semmelweis Egyetem belgyógyászati klinikájának tanársegédjének elmondása szerint a korai stádiumban felfedezett pajzsmirigyrák gyógyítható, kialakulásának okait egyelőre vizsgálják.
jún. 3
0:30
ENSZ: 0,3 Celsius-fokos többletfelmelegedést jelent Trump döntése (Menedzsment Fórum)
Azt azért hozzátették, hogy ez egyelőre becslés, a lehetőséget még nem modellezték le.
jún. 3
0:34
Juncker szerint az EU megingathatatlanul kitart (Menedzsment Fórum)
Reagált Trump döntésére.
jún. 3
0:38
Jövőre bővül a diplomás gyed (Menedzsment Fórum)
A jövő évtől egy évvel meghosszabbodik a diplomás gyed, és az összege is nő minden képzéstípusban részt vevő számára - mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján.
jún. 3
0:39
"Olyan rémálmaim azóta sem voltak" - Dávid Kornél egyik rossz emléke az NBA-ről (Blikk)
Vasárnap bemutatják Dávid Kornél útifilmjét Kornél On Tour címmel.
jún. 3
1:06
Németországban törvényt hoztak a gyermekházasság tilalmáról (ProfitLine)
Németországban törvényt hoztak a gyermekházasság tilalmáról, az új szabályozást azért kellett bevezetni, mert a migrációs válság nyomán megemelkedett a házasságban élő fiatalkorúak és gyermekek száma.
jún. 3
1:24
Pszichopata, szociopata, antiszociális személyiségzavar (WebBeteg)
A hétköznapi életben gyakran használjuk a pszichopata kifejezést, mégis kevesen tudnánk pontosan megfogalmazni, milyen emberekre is vonatkozik ez a megnevezés. A pszichiátriában hivatalosan 1980-ig használták a pszichopátia és az ebből származtatott pszichopata szót, a későbbiekben a helyét az antiszociális vagy disszociális személyiségzavar váltot
jún. 3
2:06
Jelentősen nőtt a hazai beruházások volumene (ProfitLine)
-A termelői árindex áprilisban 4,4 %-kal emelkedett az előző év ugyanezen időszakához képest. -A feldolgozóipari ágazat PMI indexe májusban 55,9 pontról 62,1 pontra emelkedett. Ez a legmagasabb érték, amit az index valaha elért. -A kereskedelmi mérleg márciusban 978 millió euró többletet mutatott. -Az első negyedévi beruházások növekedése a gazda
jún. 3
2:54
Hogy működik a fájdalommenedzsment? (WebBeteg)
A mozgásszervi fájdalom az egyik leggyakoribb panasz, ami miatt végül orvoshoz fordulnak az érintettek. Dr. Dobos Márta, holisztikus szemléletű ortopéd orvos arról beszélt, hogyan menedzselhetjük a fájdalmat, mit tehet a szakember.
jún. 3
3:06
Spanyolországban is egyre kevesebb a munkanélküli (ProfitLine)
Májusban 3,1 százalékkal, mintegy 112 ezerrel csökkent a munkanélküliek száma Spanyolországban - közölte a spanyol statisztikai hivatal (INE) pénteken, megállapítva, hogy ezzel a 2009-es szintre csökkent a munkanélküliség a dél-európai országban.
jún. 3
3:24
Álmodott vele, majd teljesen beleszeretett Szabó Zsófi - mutatjuk, mi az (Blikk)
Szabó Zsófi (28), az RTL Klub műsorvezetője boldogabb mint valaha, férjével, Zsolttal hamarosan beköltözhetnek az első közös otthonukba.
jún. 3
3:39
Megszólaltak az aggódó szülők: gyerekeikre vadászott a csuklyás férfi az iskolánál (Blikk)
Retteghetnek a városmajori szülők: szabadon engedte ugyanis a rendőrség azt a csuklyás fiatalembert, aki szerda délután beosont az egyik XII. kerületi általános iskolába, ahonnan megpróbált elcsalni egy negyedikes kislányt.
jún. 3
3:57
Kapkodják a vibrátorokat: milliós EU-s támogatást kapott a kisvárdai szexbolt - fotók (Blikk)
Elképesztő a forgalom abban a szexshopban, amely a 24.hu olvasójának képe szerint uniós fejlesztési pénzből jött létre Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Kisvárdán a szexshop ajtaján egy tábla hirdette, hogy a projekt az unió 3,6 millió forintos támogatásával, az európai re­gionális alap társfinanszírozásával valósult meg.
jún. 3
4:06
Magyar sajt a világhír küszöbén: nemzetközi versenyen hazánk kedvenc ínyencsége (ProfitLine)
Óriási megtiszteltetés érte a SZEGA Nemzetek sajtversenyének tavalyi győztesét, a hazai Ranoldert. Június 11-13. között a világ legfinomabb ínyencségeivel veszi fel a küzdelmet a legjobb sajtnak járó címért – igen nagy eséllyel.
jún. 3
4:09
Bajnokok Ligája-előzetes: Ötödjére már nyerne a Juventus (Sport365)
Az utóbbi négy fináléjukat elveszítették a torinóiak, a Real Madrid címvédésre készül.
jún. 3
4:33
Indulhat a buli: újra megtelik a Plázs (Blikk)
Ha nyaralás, akkor buli, ha buli, akkor Plázs! Napközben pihenés és napozás a fehér homokos parton, csobbanás a Balatonban, koktélozás a medence szélén, este pedig buli a tánctérré változott festői tóparton, ahol átadhatja magát az ember a zene hullámainak.
jún. 3
4:37
Szavazzon: Mit fejlesszünk még EU-s pénzből a szexshopokon kívül? (Blikk)
Elképesztő a forgalom abban a szexshopban, amely a 24.hu olvasójának képe szerint uniós fejlesztési pénzből jött létre Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Kisvárdán a szexshop ajtaján egy tábla hirdette, hogy a projekt az unió 3,6 millió forintos támogatásával valósult meg.
jún. 3
4:48
Bíróság előtt a brit képviselő (HírTV)
Craig MacKinlay visszaélhetett a kampánykiadásokkal.
jún. 3
5:00
Óriási a tét: Németh Kristóf minden pénzét kockára teszi (Blikk)
Mindent egy lapra tesz fel Németh Kristóf (41)! A népszerű színész-rendező kemény éven van túl, de valóra váltotta álmát, megalapította saját színházát. Hatalmas áldozatokat hozott érte: tönkrement a párkapcsolata, és mélyen a zsebébe kellett nyúlnia, hiszen saját pénzét ölte a vállalkozásba – márpedig ez akár milliós összeget is felemészthetett, é
jún. 3
5:06
Nagyvállalatokkal ismertette a versenyképességet javító csomagot a HIPA elnöke (ProfitLine)
Az üzleti szabályozási – és adózási környezet, az államigazgatás elektronikus szolgáltatásainak fejlesztése és a munkaerőpiac bővítésére vonatkozó kérdések – ezen témákat érintő javaslatok szerepelnek a Nemzeti Versenyképességi Tanács által összeállított, Magyarország versenyképességét javító csomagjában. Ezen intézkedési terveket Ésik Róbert, a Ne
jún. 3
5:12
Használjuk ki a hétvégét, mert jövő héten lehűlés jön! (Háziállat)
Ma és holnap a napsütésé lesz a főszerep, frissítő zápor, zivatar csak kis eséllyel fordul elő. Az ilyenkor szokásosnál 6-8 fokkal melegebb idő várható.
jún. 3
5:18
DK: fizessenek a kínaiak (Kripto Akadémia)
Budapest-Belgrád vasútvonal építkezésére az Orbán-kormány gigantikus hitelt vesz fel Pekingtől.
jún. 3
5:18
Vértes András Mészáros Lőrincről: "Egyszer ebből még nagy baj lesz" (ATV)
Mészáros Lőrinc tulajdonába került az MKB Bank csaknem a fele. A felcsúti polgármester, Orbán Viktor jó barátjának az alapkezelője átveszi egy másik alapkezelő részesedését. Korábban az állam több tízmilliárd forintból konszolidálta a bankot, amely mérlegfőösszege alapján az ötödök legnagyobb intézete Magyarországon. A Portfolio.hu szerint hatalma
jún. 3
5:20
Helyreigazítás (Kripto Akadémia)
„Pálffy Balázs helyreigazítási kérelmére a 2017. május 8. napján 5 óra 00 perckor "Mészáros kontra Szíjj" címmel megjelent beszámolónkat helyreigazítandó, az alábbi közleményt adjuk közre:"
jún. 3
5:24
5 lépésben a horkolás ellen (WebBeteg)
A horkolásra rendszerint a zajos éjszakáktól szenvedő hálótárs hívja fel a figyelmet. A következőkben bemutatjuk, hogyan szüntethetők meg a panaszok, mindössze 5 lépésben.
jún. 3
5:33
Az egyetlen – Land Rover New Discovery SD4 teszt (Auto Pult)
Nem titkolom, hogy nem vagyok a terepjárók, s főként a szabadidőmodellek nagy kedvelője: úgy érzem, hogy főként utóbbi kategóriát - legyen szó akár a szerényebb, akár a luxusmodellekről - elsősorban a divat szülte, nem pedig a reális, racionális igények, és objektíven nézve, egy soktengelyes mátrixban gondolkodva méltatlanul túl vannak értékelve a piacon a különféle szabadidőmodellek, SUV-k.
jún. 3
5:36
Kormányzati segítséget várnak a kisüzemi sörfőzdék (ProfitLine)
A multinacionális sörgyártók által kötött kereskedelmi szerződések elleni fellépésben és célzott pályázati források megnyitásában várnak segítséget a kormánytól a kisüzemi sörfőzdék - mondta a Kisüzemi Sörfőzdék Egyesületének (KSE) elnöke pénteken Békéscsabán az MTI-nek.
jún. 3
5:48
Indul az ígéretáradat, de összefogás még nincs (HírTV)
Ráfordultunk a választási kampányra, az ilyenkor szokásos ígérgetés is megkezdődött.
jún. 3
5:51
A Pál utcaiak legendája (Alternatív Energia)
A vándorkiállítás rámutat Molnár Ferenc bravúros leírásaira.
jún. 3
5:53
A násznép felvonulása (Alternatív Energia)
Tücsöktánc a lét határán - Korniss Dezső kiállítása Szentendrén.
jún. 3
6:03
Tudnivalók a fatermékimporthoz szükséges dokumentumokról (Adózóna)
Az importőr – mint első forgalomba hozó – felelős a Magyarországon kereskedelmi forgalomba kerülő, külföldről származó fatermékekkel kapcsolatos követelmények betartásáért. A NÉBIH összegyűjtötte a külföldi fatermékek behozatalához kötelező dokumentumokkal kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.
jún. 3
6:06
Bőven lesz nyáron diákmunka (ProfitLine)
A nyári diákmunkáknál az idén is széles a választék, az iskolaszövetkezetek tájékoztatása szerint a tanulók dolgozhatnak például pénztáros, árufeltöltő, fürdősegéd, úszómester, hostess, rendezvényi kisegítő munkakörben, emellett várják őket nyelvtudást igénylő munkákra, a felsőoktatásban tanulók pedig informatikai, mérnöki területeken is el tudnak
jún. 3
6:12
Egymilliárd alatt már nem lehet labdába rúgni Magyarországon (Portfolio)
Legalább egymilliárd forintot közelítő bevétel kell ahhoz, hogy valaki meg tudjon ragadni a magyar NB1-ben, ez alatt bennmaradás is bravúrnak számít - derül ki a futballklubokat működtető gazdasági társaságok szokásos éves beszámolóiból....
jún. 3
6:18
A legtakarékosabb pickup - Isuzu D-Max teszt (Autónavigátor)
Idén frissítést és a pickupok körében szokatlanul kicsi, 1,9 literes turbódízelt kapott az Isuzu D-Max, utóbbival a szegmens legtakarékosabbja.
jún. 3
6:36
Átalakítja fiókhálózatát az Erste Bank (ProfitLine)
Az Erste Bank a megváltozott ügyfélszokásokra reagálva átalakítja a fiókhálózatát, ennek első lépéseként négy nagyvárosban összesen nyolc fiókját vonja össze egy másik ott működővel, egy településen pedig bezárja a bank a fiókját.
jún. 3
6:36
Lemond Lázár János egyik jobbkeze (Portfolio)
Váratlanul távozik Lázár János egyik jobbkeze, Sonkodi Balázs, aki pár éve a legtöbbet kereső kormánytagnak számított - írja az Index. A miniszterelnökség stratégiai ügyekért felelős államtitkára volt. A miniszterelnök javaslatára...
jún. 3
6:48
Ijesztő adatok Japánból (Infostart)
Történelmi mélypontra jutott a születések száma Japánban tavaly, és így első ízben nem érte el az 1 milliót. A jelenlegi demográfiai tendenciák folytatódása a japán gazdasági fejlődés kedvezőtlen alakulását vetíti előre.
jún. 3
6:48
14 sztár, akit titokban beletettek a kedvenc filmjeidbe (Femcafe)
Ezerszer láttuk ezeket a jeleneteket, mégsem tűnt fel. Neked igen?
jún. 3
6:54
Ezermilliárd marad a lakosságnál (AQUA)
Az elmúlt években bebizonyosodott, hogy úgy is növekedhetnek az adóbevételek, ha közben csökken a közteher nagysága – ezt mondta lapunknak a nemzetgazdasági miniszter helyettese. Tállai András rámutatott: idén nagyjából 150 milliárd forinttal nagyobb összeg érkezhet személyi jövedelemadó címén az államkincstárba, mint 2010-ben. Mindez azért különös
jún. 3
7:06
Amikor bennragadhat a visszaigényelhető áfa (Adózóna)
Előfordulhat, hogy az adózónak véglegesen le kell mondania a továbbvihető levonható áfáról? Olvasói kérdésre dr. Somos Géza ügyvéd válaszolt.
jún. 3
7:06
Jövőre emelik a diplomás gyed-et (ProfitLine)
A jövő évtől egy évvel meghosszabbodik a diplomás gyed, és az összege is nő minden képzéstípusban részt vevő számára - mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
jún. 3
7:06
Durva áremeléssel indul a strandszezon a Balatonon (Pénzcentrum)
Beköszöntött a június, a magyarországi strandok nagy része már kinyitott, sok pedig most, a pünkösdi hétvégén várja idén először a fürdőzni vágyókat. Idén is nagyon megterheli a családi kasszát egy hétvégi strandolás. Ráadásul...
jún. 3
7:12
Hullámvasút is lesz a Messi-vidámparkban (Infostart)
Messi Experience Park néven Lionel Messi argentin futballsztár pályafutását bemutató vidámpark épül Pekingben.
jún. 3
7:27
Szombati focimeccsek és televíziós közvetítések (Sport365)
Cardiffban eldől, hogy ki kerül Európa trónjára.
jún. 3
7:30
Az aranyszőrű táltos (Alternatív Energia)
Talán 1947-ben, hetven esztendeje az Írószövetség karácsonyi ünnepséget rendezett az írók gyerekeinek. Addig könyörögtem apámnak, míg végül beleegyezett, hogy elvisz az ünnepségre.
jún. 3
7:30
"Ne szemetelj" táblával hergelik a magyarságot az osztrákok (444.hu)
Pomogyon került ki a nemzetet sértő felirat.
jún. 3
7:30
Világszintű ellenállásba ütközött Donald Trump (USAracing)
Rosszallással fogadták a nyugati vezetők Donald Trump döntését, miszerint az Egyesült Államok kilép a 2015-ös párizsi klímamegállapodásból, egyben elutasították az amerikai elnök javaslatát a megállapodás újratárgyalására.
jún. 3
7:39
Gyilkos hulladékot mutat be egy kiállítás (Infostart)
Egy bálna gyomrában talált hatalmas mennyiségű műanyaghulladékot tett közszemlére egy kiállításon a Bergeni Egyetemi Múzeum.
jún. 3
7:42
A szülővé válás pszichológiája (WebBeteg)
Sokan nem is gondolnák, de a szülővé válás folyamata már egész kiskorban elkezdődik. Azzal, hogy a kislányok az anyukájuk, a fiúk az apukájuk szerepkörébe bújik - még ha csak a játék kedvéért is - már a szülővé válás útjára léptek. Szülőnek lenni nem könnyű dolog, de annál szebb és boldogabb érzés, mikor gyermekeink a szeretetünket viszonozzák, nin

Keresés