Lejátszotta első mérkőzését férfi-kosárlabdaválogatottunk az Európa-bajnokságon, és kiválóan helytállt a világ legjobbjai közé sorolt Horvátország ellen. A csapatot elkísérő szurkolók pompás hangulatot varázsoltak a kolozsvári sportcsarnokba.
Az éjfélkor lezárult spanyol átigazolási időszak nagy vesztese a Barcelona csapata – véli a mindig is a Real Madriddal szimpatizáló Marca. Fel is sorol tizenegy pontot, amely miatt a katalán klub hívei keserű szájízzel gondolhatnak az eltelt hónapokra. Ezeket is alapulvéve nézzük, hogyan telt a Barça utóbbi néhány hete.
A Ferrari hazai versenyén, a hét végi Olasz Nagydíjon venné át a vezetést a Forma–1-es világbajnokságban a háromszoros világbajnok Lewis Hamilton (32).
Jelentjük, összecsapott egymással az Egyesült Államok és Észak-Korea – legalábbis tegnap a budapesti cselgáncs-vb-n, a női 70 kg-ban. S ami a történetben egészen elképesztő, a sorsolás úgy hozta, hogy a két amerikai induló éppen a két KNDK-belivel került össze.
Madrid – Nagy visszatérővel készül a spanyol labdarúgó-válogatott az Olaszország elleni sorsdöntő vb-selejtezőre. Amelyik gárda nyer, az nagy lépést tesz a csoportelsőség felé, s ebben kaphat kulcsszerepet David Villa (35).
Nem egészen öt hónapig tartott Bienerth Gusztáv országlása a Magyar Úszószövetség élén, a pénteki rendkívüli kongresszuson elsöprő többséggel leváltották a január 8-án Gyárfás Tamás helyére megválasztott elnököt. Egyelőre nincs utód, szeptember 24-én lesz a „halasztott” közgyűlés, akkor választanak elnököt és elnökséget is.
A magyar labdarúgó-válogatott legnagyobb szurkolói csoportja, a Carpathian Brigade olyan akcióra készül a Portugália elleni világbajnoki selejtezőn, amelybe mind a 18 ezer magyar nézőt be akarja vonni a Groupama Arénában.
Elvesztette második mérkőzését is a magyar férfi kosárlabda válogatott az Európa-bajnokságon: ezúttal Montenegrótól kapott ki Sztojan Ivkovics csapata 72-48-ra.
Vizsgálatot indított az Európai Labdarúgó-szövetség a Paris Saint-Germain ellen, hogy kiderüljön a francia klub megszegte-e a pénzügyi fair play szabályait.
Nagyon csúnyán megalázták Bienerth Gusztávot, a Magyar Úszó Szövetség korábbi elnökét azon a rendkívűli közgyűlésen, amelyen a visszahívásáról döntöttek.
Sebastian Vettel csak a nyolcadik helyet szerezte meg az Olasz Nagydíj szombati időmérőjén. A pole-ból Lewis Hamilton indulhat, aki immáron már 69. elsőségével egyedüliként áll az örökranglista élén.
A háromszoros világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a Formula-1-es Olasz Nagydíj szombati időmérő edzését, ezzel rekorderré vált, mert pályafutása 69. pole pozícióját szerezte meg.