Ez bizony nem tucatmunka volt. Pontosabban dehogynem, hiszen az úszó, Milák Kristóf (17) ebben az évben három világversenyén összesen tizenkét érmet nyert.
Mától vasárnapig a dél-afrikai Pietermaritzburgban rendezik meg a kajak-kenu maratoni világbajnokságot. Várhatóan nyomasztó magyar fölénnyel, ugyanakkor csekély érdeklődés közepette. Utóbbiért nagy kár. A maratoni szakág egyrészt látványos, másrészt – megkockáztatjuk – jobban megjeleníti a sportág szépségeit, lényegét, mint az olimpiacentrikus sík
Az elnökség összetételével kapcsolatban Cseh László úgy véli, abban mindenképpen helye van az aktív úszóknak, mivel ők vannak a legközelebb a problémákhoz.
Az argentin labdarúgó-válogatott Uruguay és Venezuela elleni döntetlenjét követően a helyi sajtó éles kritikával illette a csapat legnagyobb sztárját, Lionel Messit.
Neymar emberi ésszel szinte felfoghatatlan összeget keres a Paris Saint-Germainnél, így nem csoda, hogy nem sajnálja a pénzt elképesztő luxusotthonára.
Emlékeznek még Amanda Coetzerre? A dél-afrikai teniszezőnő nevéhez fűződik hazája legnagyobb Grand Slam-sikere. Coetzer húsz éve elődöntőt játszott az Australian Openen és a Roland Garroson. Idén Kevin Andersonon a világ (vagy legalábbis Dél-Afrika) szeme: a 31 éves johannesburgi a döntőbe juthat a US Openen.
Bernd Storck kitart amellett, hogy csapatát dicséret illeti a vereség dacára a portugálok elleni vb-selejtező után, de a labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya hiába találtak vissza a helyes útra, nem lesz könnyű dolguk az Eb-selejtezőkön sem, az elvárások viszont irreálisak.
Ahhoz immár kétség sem férhet, hogy az idei világbajnokságon ezüstérmes női rövidpályás gyorskorcsolyaváltónk a konyhában verhetetlen. A sportági szakszövetség tegnapi sajtótájékoztatóján bemutatták azt a kisfilmet, amelyen a lányok (Bácskai Sára Luca, Heidum Bernadett, Jászapáti Petra, Keszler Andrea, Kónya Zsófia és Sziliczei Rebeka) nemcsak a jé
A helyi legfelsőbb nemzeti sporttanács végrehajtó bizottsága már egy évre felfüggesztette a sportvezetőt és ugyancsak kérte, hogy mondjon le posztjáról.
A rekordtól elmaradt, de így is tekintélyes, több mint 55 millió dolláros bevétel gyűlt össze a jegyeladásokból Floyd Mayweather és Conor McGregor Las Vegas-i ökölvívó-mérkőzésén.
A Románia felett aratott katartikus győzelem, a továbbjutás kiharcolása után ma (16.15-től) az NBA-klasszisokkal felálló, címvédő Spanyolország ellen zárja a kolozsvári csoportkört a magyar férfi-kosárlabdaválogatott az Európa-bajnokságon. A csapat elérte célját, a játékosok válláról lekerült a teher, de ők nem jutalomjátékként tekintenek a mai tal
Dupla teher nyomja a magyar U21-es labdarúgó-válogatott vállát az Európa-bajnoki selejtezőkön. Nem csak az Eb a cél, az olimpiai szereplést is elérhetik a fiatalok, akik győzelemmel kezdték a sorozatot.
Nagy céllal jött Magyarországra Ljubomir Vranjes (43), a háromszoros Bajnokok Ligája-döntős Telekom Veszprém új edzője, akit a férfiválogatott szövetségi kapitányának is kineveztek.
Szombathelyen rendezik a Challenge-Világkupát, amelyen legutóbb a mieink két aranyérmet és három bronzot nyertek. Rossz hír, hogy a magyar csapat sztárja, az olimpiai bajnok Berki Krisztián vállsérülése miatt nem indulhat a versenyen. A hazai szövetség első embere reméli, Berki rendbe jön a vébéig.
Az Uni-Győr női kosárlabdacsapatának korábbi játékosa, Natasa Kovacsevics közösségi oldalán emlékezett meg a négy évvel ezelőtti szörnyű buszbalesetről, amelyben Tapodi Péter klubigazgató és Fűzy Ákos vezetőedző életét vesztette, neki pedig bal lábát térd alatt amputálni kellett.
A József Attila Színházban szombaton tartják meg a magyar sakk napját; ebből az alkalomból híres versenyzők, filmvetítések, előadások, mérkőzések várják az érdeklődőket.