Minden idők harmadik legeredményesebb magyar női olimpikonja négy arany- és egy ezüstérmével Szabó Kati – Egerszegi Krisztina és Keleti Ágnes után –, apró probléma, hogy nem Magyarországnak, hanem Romániának szerezte a medáliákat 1984-ben Los Angelesben.
Összeomlott, és válságban van a Real Madrid. A Bajnokok Ligája-címvédő focicsapat a spanyol élvonalban csak szenved, lapzártánkkor 19 pontos hátrányban volt az éllovas, ősi rivális Barcelonával szemben, most pedig óriási meglepetésre már a negyeddöntőben kiesett a Király-kupából.
Egyre több pletyka kering arról, hogy Neymar a nyáron visszatérne Spanyoloszágba, hogy a Real Madridban futballozzon. A PSG akár bele is menne az üzletbe, de van egy igen komoly feltételük.
Labdarúgó-válogatottunk a görögökkel, a finnekkel és az észtekkel került egy csoportba a szeptemberben rajtoló Nemzetek Ligájában, ahonnan a 2020-as Európa-bajnokságra is ki lehet jutni. Ahogy a sorsolások után többnyire, ezúttal is elmondhatjuk: lehetett volna jobb, de rosszabb is.
Nem túlzás: csodát művelt Melbourne-ben Fucsovics Márton (25). A nyíregyházi születésű játékos a nyolcaddöntőig menetelt az ausztrál nemzetközi teniszbajnokságon, s csak példaképe, a 19-szeres Grand Slam-bajnok svájci Roger Federer (36) tudta megállítani.
Nincs jó véleménnyel a magyar labdarúgókról Dárdai Pál (képünkön), a német élvonalbeli Hertha vezetőedzője. Azt állítja, nincs olyan focistánk, aki megállná a helyét a csapatában.
A világelsőség a célja Babos Tímeának (24)! A teniszező péntek kora reggel lép pályára társával, a francia Kristina Mladenoviccsal (24) az ausztrál nemzetközi bajnokság (Australian Open) női páros döntőjében.