Csütörtökön ünnepélyesen megnyitották mindkét olimpiai falut a jövő pénteken kezdődő phjongcshangi téli ötkarikás játékokra, és a szervezők bejelentették, hogy 92 országból rekordot jelentő 2925 versenyző méreti meg magát. Ám utóbbi számmal még csínján kell bánni, mert a Nemzetközi Sportdöntőbíróság elvitte a show-t azzal, hogy 28, eddig eltiltottn
Minden idők legmozgalmasabb január átigazolási időszakán vagyunk túl Európában (bár az orosz és a török börze még nem zárt be), és mindezt annak tudatában jelenthetjük ki, hogy a futballtranszferpiac két, hagyományosan legaktívabb szereplője, a Real Madrid és a Manchester United ezúttal egyetlen eurócentet, illetve pennyt sem költött!
A legnagyobb európai ligákban január utolsó napján lezárult az átigazolási időszak. Sokan váltottak klubot, Angliában megdőlt minden korábbi téli rekord, ugyanakkor Németországban és főleg Olaszországban kifejezetten csendes volt az időszak.
Nem át- hanem újjáépítik a magyar Forma-1-es pálya lelátóit és kiszolgáló épületeit, és utána önfenntartóvá tenné a létesítményt - mondta Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója.
A háromszoros olimpiai bajnok kajakos a negyvenhez közel is úgy edz, mint a fiatal titánok, a célja pedig, hogy ott legyen 2020-ban a hatodik olimpiáján.
A negyedik helyen kiemelt Babos Tímea bejutott a 226 ezer dollár (56,7 millió forint) összdíjazású kemény pályás tajvani női tenisztorna elődöntőjébe, miután pénteken sima győzelmet aratott a lengyel Magda Linette ellen.
A magyar női vízilabda-válogatott a papírformának megfelelően könnyedén, 26-3-ra legyőzte a német csapatot az Európa Kupa voloszi csoportjának pénteki játéknapján, a délelőtti programban.
Több mint két évtized után a hét végén újra megméreti magát a magyar férfi-teniszválogatott a Davis-kupa világcsoportjában. A tegnapi sorsoláson eldőlt, hogy első számú játékosunk, Fucsovics Márton meccsével rajtol az – akár öt mérkőzésből álló – párharc. Köves Gábor szövetségi kapitány tisztában van a két csapat közötti tudáskülönbséggel. Kijelent
Szerdáig kellett leadni a Kiemelt Edzői Programban a támogatott edzők listáját, és eszerint továbbra is Shane Tusup a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka edzője, és ő kapja az egymillió forintos fizetést is.
A magyar női vízilabda-válogatott a papírformának megfelelően könnyedén, 26-3-ra legyőzte a német csapatot az Európa Kupa voloszi csoportjának pénteki játéknapján, a délelőtti programban.
Őrületes összegek cseréltek gazdát a január 31-én éjfélkor lezárult téli átigazolási időszak alatt. A csúcsligák, mint az angol, az olasz, a spanyol és a német labdarúgó-élvonal klubjai összesen 866,2 millió eurót (268,5 milliárd forintot) költöttek.
A rossz körülményekre hivatkozva kétezer önkéntes jelezte a február 9-én kezdődő pjongcsangi téli olimpia szervezőinek, hogy mégsem vállal munkát a játékokon.
Lezárult egy szörnyű korszak Dudás Miklós (26) életében. 2016 nyarán doppingvétség miatt 34 hónapra eltiltották a világbajnok kajakost – még a 2015-ös bakui Európa-játékokon szolgáltatott pozitív mintát. Száműzetése véget ért, így idén újra versenyezhet.
Jelenleg több magyar doppingügy is folyamatban van, egy esetben pedig a napokban fel kell függeszteni a sportoló versenyengedélyét, ha a B minta - az esetek csaknem 100 százalékához hasonlóan - most is pozitív eredményt hoz - jelezte az InfoRádiónak adott interjúban Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport vezetője. Arról is beszélt, hogy leszn