A Manchester City már az első meccs, a 4-0-ás bázeli győzelem után a legjobb nyolc között érezheti magát a labdarúgó Bajnokok Ligájában, a Juventus–Tottenham (2-2) párharc nyílt maradt.
Az erős szél miatt előbb folyamatosan csúsztatták a női műlesiklás rajtját a szervezők a phjongcshangi téli olimpia szerdai napján, végül másfél óra várakozás után péntekre halasztották az viadalt.
Noszály Sándor képtelen leállni a teniszezéssel. A sportág korábbi magyar csillaga gondolt egy merészet, s elindult az országos bajnokságon. Kisebb pocakot eresztve sem vallott szégyent, még ha gondok is voltak a magatartásával.
A Tottenham Hotspur 2-2-es döntetlent játszott a Juventus otthonában, a Manchester City pedig 4-0-ra győzött az FC Basel vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén, kedden.
A svájci együttes 2-1-re győzött az eddig hozzá hasonlóan veretlen svéd válogatott ellen, így megnyerte a B csoportot a phjongcshangi téli olimpia női jégkorongtornáján.
Miközben három sztárjátékos érkezését is bejelentette a Győri Audi ETO, a csapat edzőjének, Ambros Martínnak a szerződését nem hosszabbították meg a BL-címvédőnél.
Az úszósport egyik legkiválóbb trénerével, a francia Fred Vergnoux-vel, az olimpiai bajnok Mireia Belmonte edzőjével készülhet a jövőben Hosszú Katinka – értesült a Bors.
A KÉSZ Holding elnök-vezérigazgatója, akit 2017. februárban választottak meg újabb 4 évre a szervezet első emberének, délelőtt azonnali hatállyal távozott posztjáról – közölte Kruchina Károly alelnök, de azt nem árulta el, mi a távozás oka. A szövetség 3 hónapon belül megtartja az elnökválasztó közgyűlését. (MTI)
Ha női kosárlabda-válogatottunk legyőzi a litvánokat, készülhet a jövő évi Európa-bajnokságra. Ehhez az odavágó sikerét kell megismételni hazai pályán is.
A vetélytársak szerint jogosulatlan előnyhöz jutnak a brit szkeletonosok, amennyiben az edzésen használt "szuperruhában" versenyezhetnek a phjongcshangi téli olimpián.
Nem túlzás: a sorsolás pillanata óta az európai futball hívei erre a mérkőzésre várnak. A Real Madrid és a Paris Saint-Germain párharca, a címvédő és az ősz leggólerősebb alakulatának csatája akár döntőnek is beillene. Ám a két gárda már a nyolcaddöntőben találkozik – az egyik nagy csalódással zárja majd a mostani BL-sorozatot.
Bosszantó döntetlent játszott a Juventus a Tottenham ellen a labdarúgó-Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének kedd esti csúcsmeccsén. A torinóiak tíz perc elteltével már 2-0-ra vezettek, mégsem nyertek (2-2), ez a pályán és a lelátón is csalódást okozott.
Orosz futballhuligánok balhéztak a magyar fővárosban. A CSZKA Moszkva szurkolói hazánkon keresztül utaztak Belgrádba a Crvena zvezda elleni, 0-0-ra végződő Európa-liga-mérkőzésre.
Elutasította a brazil Neymar beadványát a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA), így a francia Paris SG focistája búcsút inthet 30 millió eurónak (9,4 milliárd forintnak).