A szenegáli válogatott 2-1-re legyőzte a lengyel csapatot kedden az oroszországi világbajnokság első fordulójának utolsó mérkőzésén a moszkvai Szpartak Stadionban.
A 2020-as, részben hazai rendezésű Európa-bajnokságra tekintettel az MLSZ elnöksége továbbra is elvárja a remélt eredményt a válogatott szakmai stábjától. A folytatásban, 2020 nyaráig, a Budapest Honvéddal tavaly bajnoki címet szerző Marco Rossi veszi át a nemzeti csapat vezetését.
A magyar szövetség (MLSZ) keddi közlése szerint az olasz tréner, aki tavaly 24 év után bajnoki címre vezette a Budapest Honvédot, 2020 nyaráig szóló szerződést kötött.
Manuel Neuer, a címvédő német labdarúgó-válogatott csapatkapitánya azt mondta: a vesztes rajtot követően nincs szükségük még egy ébresztőre az oroszországi világbajnokságon.
A magyar válogatott kedden három góllal kikapott Montenegrótól a Duna Arénában zajló férfi vízilabda világliga nyolccsapatos szuperdöntőjének második fordulójában.
A házigazda Oroszország 3-1-re legyőzte Egyiptomot kedden az A csoport második fordulójának szentpétervári mérkőzésén a labdarúgó-világbajnokságon, így szinte biztosan nyolcaddöntőbe jut négyeséből.
A házigazda Oroszország 3-1-re legyőzte Egyiptomot kedden az A csoport második fordulójának szentpétervári mérkőzésén a labdarúgó-világbajnokságon, így szinte biztosan a nyolcaddöntőbe jut a négyeséből.
A házigazda orosz válogatott 3-1-re legyőzte az egyiptomi csapatot kedden az A csoport második fordulójának szentpétervári mérkőzésén a labdarúgó-világbajnokságon.
Bár a futballban most a világbajnokság mindent visz, kedden azért az Európai Labdarúgó-szövetség nyoni székházában zajló történésekre is jutott figyelem.