Taylor Hallt, a New Jersey Devils csatárát választották meg az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) legértékesebb játékosának (MVP) a 2017–2018-as szezonban.
Az állásukat féltő szövetségi kapitányok óvatossága miatt is van ennyi küzdelmes, de kevéssé látványos mérkőzés a labdarúgó-világbajnokságon - vélekedik Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke, korábbi sikerkapitány, az InfoRádió exkluzív foci vb-szakértője.
A magyar férfi vízilabda-válogatott a vb-címvédő horvátokkal játszik a világliga szuperdöntőjében. Három meccsel folytatódik a foci-vb, továbbá lesz tenisz és golf is.
Az arizonai center, DeAndre Ayton még Luka Doncicnál is esélyesebb arra, hogy elsőként válasszák ki a 2018-as játékosbörzén, amelyen Golomán György személyében magyar kosárlabdázóért is szoríthatunk.
A Bp. Honvéd labdarúgócsapata az eredeti programmal ellentétben nem otthon, hanem idegenben játssza az első mérkőzést a macedón Rabotnicski elleni Európa-liga-párharcában, ráadásul a találkozók időpontjai is megváltoztak.
Két forduló után a spanyolok és a portugálok is 4 ponttal és 4–3-as gólkülönbséggel állnak a B-csoportban, így Fernando Hierro csapata csak amiatt vezeti a kvartettet, hogy eggyel kevesebb sárga lapot kapott, mint Portugália. Ha a két csapat azonos eredményt ér el a 3. fordulóban, akkor a fair play pontok alapján hirdet közöttük végeredményt a
Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) korábbi elnöke szerdán találkozott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel a Kremlben, pénteken pedig, miután megnézi a Brazília-Costa Rica világbajnoki csoportmérkőzést, elutazik Oroszországból.
Dárdai Pál a világbajnokság ideje alatt a Morgenposton blogol és osztja meg véleményét a labdarúgást szerető olvasókkal. A Hertha BSC magyar vezetőedzője legutóbbi bejegyzésében kitért a brazil és a német csapatra is, védelmébe vette a sokak által kritizált Sami Khedirát, illetve elmondta, bátrabb játékot vár saját labdarúgójától.
A Nemzeti Sport Online információi szerint a labdarúgó NB II-ben szereplő Nyíregyháza Spartacusban folytatja pályafutását a szintén másodosztályú Vác középpályása, Gulyás Máté.
Korábban már beszámoltunk róla, hogy a Portugália–Spanyolország mérkőzésen háromszor is betaláló Cristiano Ronaldo a 4. percben szerzett gólja után egy addig még tőle nem látott gólörömöt, kecskét imitáló mozdulatot mutatott be. A dolog azért érdekes, mert az angolban a kecskének megfelelő „goat” szót a „Greatest Of All Time”, azaz a „minden idők
Ivan Rakitic segédedző lett. A horvátok klasszis középpályása természetesen ott lesz ma a pályán Argentína ellen, ám a találkozó előtt kibővült a szerepköre.
Rasmus Kulmala egy szezon alatt meghatározó játékossá nőtte ki magát a DVTK Jegesmedvék csapatában. Az előző idényben 32 találatot jegyző csatár hosszabbított a miskolciakkal.
Franciaország–Peru és Dánia–Ausztrália mérkőzést rendeznek ma a C csoportban. Mivel a két európai csapat megnyerte a maga mérkőzését az első körben, itt is előállhat az a helyzet, mint az A csoportban: már a mérkőzések kétharmada után eldől, melyik két gárda mehet a nyolcaddöntőbe.
Daniel Ricciardo szerződése az idény végén lejár a Red Bullnál, és egyre nagyobb találgatások övezik, hogy hol folytatja a karrierjét. Az ausztrálért legutóbb a McLaren jelentkezett be, méghozzá igen erős ajánlattal.
Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) korábbi elnöke szerdán találkozott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel a Kremlben, majd pénteken, miután megnézi a Brazília–Costa Rica világbajnoki csoportmérkőzést, elutazik Oroszországból.
Az ötszörös bajnok Bernard Hinault szerint a többi indulónak sztrájkolnia kellene, amennyiben a címvédő Christopher Froome is rajthoz állhat az idei francia országúti kerékpáros körversenyen, a Tour de France-on.
Távozhat a labdarúgó NB II-ben szereplő Békéscsabától Birtalan Botond, a 29 éves csatár iránt korábban a Nyíregyháza Spartacus is érdeklődött, de jelenleg úgy tűnik, hogy az NB I-es Mezőkövesd Zsóry lehet a befutó.
Age Hareide és Bert van Marwijk is kijelölte kezdőcsapatát a C-csoport második fordulójának első felvonására, a Dánia–Ausztrália mérkőzésére. Az ausztrálok holland kapitánya csak a kispadra jelölte a sok szurkoló, illetve a Mark Bosnich (a Manchester United és a Chelsea korábbi ausztrál kapusa) által is a kezdőbe várt Daniel Arzanit, illetve a hoss
A kolumbiai válogatott győzelmével indult a női röplabdázók limai interkontinentális selejtezője, amelynek győztese játszhat a nemzetközi szövetség (FIVB) legrangosabb sorozatába, a Nemzetek Ligájába való feljutásért.
Eldőlt, hogy nem Szentes Lázárral képzeli el a jövőt a labdarúgó NB II-ben szereplő ETO FC Győr vezetősége, de a kisalfold.hu úgy tudja, hogy a közös megegyezéses szerződésbontás ennek ellenére még nem jött létre. Az biztos, hogy nem Boér Gábor ül le a győriek kispadjára.