Nagy iramot diktált a két csapat a német-svéd csoportmeccsen az oroszországi labdarúgó-vb-n, a németek már a második percben nagy helyzetbe kerültek, de a svédek előtt is adódott lehetőség. A németek a Mexikó elleni vereség után nehéz helyzetbe kerültek, igyekeztek gyorsan nyomást helyezni az ellenfélre. A 12. percben már a második kiugrani igyekv
Michelisz Norbert megsérült a túraautó-világkupa (WTCR) portugáliai versenyhétvégéjének első, szombati napján. A Hyundai-csapat magyar pilótájának honlapja szerint kisebb-nagyobb balesetek miatt négyszer kellett megszakítani az időmérőt, amit végül több mint két perccel a vége előtt leintettek, Michelisz harmadik lett. A futamot tömegbaleset tört
El-ké-pesz-tő meccs volt. A svédek az első félidőben simán bebiztosíthatták volna a győzelmet, a németek a 82. perctől emberhátrányban, a 87.-től gyakorlatilag egy védővel játszottak.
Magyarországon az egyik legtöbbet kritizált állás a labdarúgó-kapitányé. Korábbi szakvezetőkkel idézzük fel a múltat, s hogy mi történt velük azóta. Most Mezey Györgyön a sor.
Selymes Tibort leszámítva Rácz László máig az utolsó határon túl élő, magyar származású futballista, aki jelentős sikereket ért el más ország válogatottjában.
Orrtörést szenvedett az oroszországi labdarúgó-világbajnokság F csoportjának második fordulójában rendezett Svédország-Németország mérkőzésen Sebastian Rudy, a német válogatott középpályása.
A hétvégén nagy álma teljesül a francia Forma-1-es rajongóknak, pilótáknak. Ez a nagy autósportos múlttal rendelkező ország tíz év elteltével ismét Forma-1-es futamot rendezhet, igaz ezúttal nem Magny-Cours-ban, hanem Le Castellet-ben, a Paul Ricard versenypályán. Franciaország 10 év után került vissza a versenynaptárba, miközben ezen a pályán 1990
A belgák gyakorlatilag továbbjutottak, a mexikóiak nagyon közel kerültek a nyolcaddöntőhöz, a németek a 95. percben szerzett góllal vették kezükbe a saját sorsukat. A szombati játéknap lett a gólokban eddigi leggazdagabb, a tizenhárom gól meccsenként 4,33-as átlagot jelent.
A magyar férfi vízilabda-válogatott ötméteresekkel kikapott Montenegró csapatától a világliga nyolccsapatos szuperdöntőjének szombati fináléjában, a Duna Arénában.
Sallói Dániel vezérletével a Sporting Kansas City házigazdaként 3-2-re legyőzte a Houston Dynamo csapatát az észak-amerikai profi labdarúgóliga (MLS) alapszakaszának szombati játéknapján.
Rudy a stadionból távozva újságíróknak elmondta, vasárnap röntgenvizsgálat vár rá, hogy megállapítsák, milyen komoly a sérülése. Hozzátette, nehezen kap levegőt, komoly fájdalmai azonban nincsenek.