Fernando Santos, a portugál labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya örömét fejezte ki a továbbjutás miatt, ám csapata játékával nem volt teljesen elégedett az Irán elleni 1-1-es döntetlent követően, mellyel együttese a második helyen végzett az oroszországi világbajnokság B csoportjában.
A hétvégén különleges sportot űzött az olimpiai bajnok úszó, Gyurta Dániel, aki a Parlament előtt, a Dunán SUP-polt, azaz egy szörfdeszkán állva evezett. – Tökéletes hétvégi program, tökéletes helyen – írta a közösségi oldalára feltöltött kép mellé a sportoló, aki nem először ragadott szörfdeszkát. Korábban is tett fel az Instagramra képeket, ame
Az Irán elleni meccsen arcon is könyökölt egy játékost, de utána az eddig legostobább bírói döntéssel csak sárgát kapott. Aztán kezezett egy nagyot, de azért sem zavarták le a pályáról.
Fedeles lovarda, új uszoda és vívóterem is helyet kap majd a Kincsem Parkban, ahol nagy építkezéseket terveznek. A Világgazdaságnak Pécsi István, a Kincsem Nemzeti Kft. és a Magyar Lóversenyfogadást-szervező Kft. ügyvezetője azt mondta: a Kerepesi út mögötti területen több milliárd forintos fejlesztések kezdődhetnek, és ennek keretében multifunkció
A továbbjutásnak és a csoportelsőségnek örült, a csoportkör során bekapott öt gólt viszont sokallta a spanyol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.
Spanyolország és Portugália is továbbjutott a vb-n, de mindkét ibériai csapat csak döntetlent játszott. Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke, volt sikerkapitány, az InfoRádió exkluzív szakértője több játékvezetői és videobírós döntést is helytelennek tart.
Zürich - Döntést hozott a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség: nem meszeli el az oroszországi világbajnopkságon a FIFA a két svájci játékost, Xherdan Shaqirit és Granit Xhakát. Pályára léphetnek csoportjuk zárómeccsén Costa Rica ellen is, ha a helvét válogatott nyer, biztosan továbbjut
A tornán az argentinok két meccsen csupán egy pontot kapartak össze, ezzel a négyes utolsó helyén állnak, de ha legyőzik a nigériaiakat, akkor őket biztosan megelőzik.
A Német Labdarúgó-szövetség (DFB) döntött, eltiltotta a Svédország elleni mérkőzésen a Toni Kroos győztes gólja utáni provokációért Uli Voigtet és Georg Behlaut, így ők nem ülhetnek le a kispadra az utolsó csoportmeccsen, Dél-Korea ellen.
Idén kétségtelenül rosszul játszott az argentin válogatott, először Izlanddal játszottak döntetlent, majd pedig a horvátoktól szenvedtek megalázó vereséget 3-0-ra. Így a négy évvel ezelőtt döntőt játszó válogatott a kiesés szélére sodródott.
Tizenegy, vagy inkább várhatóan tizennégy futballista ma azért lép pályára Szentpéterváron, hogy este ne az Evita betétdalával (Don’t cry for me Argentina) poénkodjon a nagyvilág. Argentína a csoport negyedik helyéről próbálja meg elérni legalább a második helyet.
Moszkva - A fekete-szürke-fehér színösszeállításút ugyanolyan mintázatú, de vörös-piros színt is tartalmazó labdák váltják fel az oroszországi labdarúgó-világbajnokság kieséses szakaszára.