2021. augusztus 4. szerda

aug. 4
7:03
Újabb fordulat a fehérorosz futónő kapcsán kirobbant tokiói diplomáciai drámában (Infostart)
Mégsem a varsói gépre szállt fel, inkább másfelé vette az irányt, a diplomaták változtattak az útvonalán.
aug. 4
7:39
A Ferencváros a Slavia Praha csapatát fogadja - sport a tévében (Infostart)
A tokiói olimpia mellé az élő közvetítések sorába befér a Bajnokok Ligája-selejtezősorozat Ferencváros-Slavia Praha összecsapása, valamint egy kis tenisz, lóverseny és baseball is.
aug. 4
7:51
Félelmet nem ismerő gyereklányok csatája (Infostart)
Továbbra is – kicsi túlzással – a gyereklányok sportága az olimpián Tokióban bemutatkozó gördeszka. Az úgynevezett park versenyszámban egy 12 és egy 13 éves versenyző is dobogóra állt, korábban az utcai (street) számban az első három helyezett kora összesen 42 év volt.
aug. 4
7:54
Jól játszottak, de kiestek a magyar női kézisek (444.hu)
A hajráig tartottuk a lépést a norvégokkal, de a végére elfáradtak a magyarok. 26:22 lett a vége.
aug. 4
8:00
Olasz Anna negyedik lett a 10 km-es nyíltvízi úszásban az olimpián (SzMo)
A végén jött fel a nyolcadikról a negyedik helyre a magyar hosszútávúszó. Azt mondta, hogy látta az előtte úszókon, hogy fáradtak, ezért tudott még négyet is előzni a célig.
aug. 4
8:00
Olasz Anna negyedik nyíltvízi úszásban (Demokrata)
Az Európa-bajnoki ezüstérmes Olasz Anna negyedikként végzett a női nyíltvízi úszók 10 kilométeres versenyszámában a tokiói olimpia szerdai napján.
aug. 4
8:06
Kikapott a norvégoktól a negyeddöntőben a női kézilabda-válogatott (Demokrata)
A magyar női kézilabda-válogatott 26-22-es vereséget szenvedett a norvég csapattól a tokiói olimpia női kézilabdatornájának szerdai negyeddöntőjében.
aug. 4
8:18
Norvégia-Magyarország 26-22, a negyeddöntőben esett ki a magyar női csapat (SzMo)
A magyar csapat jól tartotta magát a sztárokkal teletűzdelt riválissal szemben, de a második félidő utolsó szakaszában a kiválóan védő kapus, Katrine Lunde vezette északiak felőrölték a magyar válogatottat.
aug. 4
8:57
Elek Gábor: a humorérzékünkre volt szükség (Infostart)
A magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint addig volt esély Norvégia ellen, amíg a csapat bírta erővel.
aug. 4
9:18
Nagy Péter súlyemelő első lett a B csoportban (Demokrata)
Nagy Péter első lett a férfi súlyemelők plusz 109 kilogrammos kategóriájának B csoportjában, szerdán, a tokiói olimpián.
aug. 4
9:21
Nagy Péter első lett a B csoportban (Infostart)
Végső helyezésére az A csoport délutáni küzdelmeinek zárultával derül fény.
aug. 4
10:03
Zácsik Szandra: ma bárki mást legyőztünk volna (Infostart)
Vegyes érzelmekkel, de jórészt csalódottan értékeltek a magyar női kézilabda-válogatott játékosai a norvégok elleni negyeddöntős vereség után.
aug. 4
10:15
Új miniszterhez került a hajdúnánási MotoGP-pálya felügyelete (Infostart)
A 65 milliárd forintos fejlesztést eddig Palkovics László innovációs és technológiai miniszter felügyelte, most Mager Andreához kerül.
aug. 4
10:42
13 éves gördeszkás lány nyert érmet az olimpián, ezzel ő lett a legfiatalabb dobogós Nagy-Britanniában (SzMo)
Sky Brown korábban a fejét is betörte egy súlyos balesetben, de most újra remekelt a pályán.
aug. 4
11:03
Ha valamiért megéri a legutolsónak lenni egy olimpiai versenyszámban, ez az (Infostart)
Olasz Anna algériai versenytársa 18 perc körüli hátránnyal, teljesen egyedül tempózott be a női 10 km-es nyílt vízi úszószámban, nem akármi várta.
aug. 4
11:33
Megműtötték Sigér Dávidot - friss hírek az állapotáról (Infostart)
A 30 éves Sigér a Zalgiris Vilnius elleni Bajnokok Ligája-selejtezőt követően sérült meg. Hosszú ideig nem számíthat rá Peter Stöger vezetőedző.
aug. 4
11:39
Földrengésre ébredt Tokió (Infostart)
Koronavírus, hőség, magas páratartalom, tájfunveszély – ha mindez nem lenne elég, földrengést is tapasztalhattak az olimpián résztvevők.
aug. 4
11:57
Eldőlt, hetedikek lettek a magyar női kézisek (Infostart)
A svéd válogatott könnyedén legyőzte a dél-koreai csapatot a tokiói olimpia női kézilabdatornájának harmadik negyeddöntőjében.
aug. 4
12:45
Kopasz Bálint édesanyja: gyerekkorában is ilyen bitang volt (Infostart)
Demeter Irén, az edző-édesanya nem merte végig nézni a keddi döntőt. Beszélt az elmúlt 15 év nehézségeiről, a családi vállalkozásról és az utolsó 250 méter titkáról.
aug. 4
12:57
Óriási Manó-, Nagy-parádé – négy között a férfi pólóválogatott (Infostart)
A magyar válogatott 15-11-es sikerrel csatlakozott a görög, a spanyol és a szerb válogatotthoz, bejutott a tokiói olimpia férfi vízilabda-tornáján a legjobb négy közé. Märcz Tamás együttese az elődöntőben a görögökkel játszik majd.
aug. 4
13:03
Ez történt Hosszú Katinkáék kirablásának éjjelén: ütötték a szerelmét, az úszónő váratlan dolgot tett (Blikk)
Újabb részletek derültek ki Hosszú Katinkáék kirablásáról.
aug. 4
13:39
Lőrincz Viktor olimpiai ezüstérmes (Infostart)
Az ukrán Belenyuk nyerte a döntőt.
aug. 4
13:51
Véres részletek Hosszú Katinkáék barcelonai rablótámadásáról (Infostart)
A háromszoros olimpiai bajnok úszónő szerezte vissza megtámadott barátja értékes óráját.
aug. 4
13:54
Lőrincz Viktor ezüstérmes (444.hu)
Bátyja, Tamás után egyetlen nappal megszerezte a család második érmét Tokióban.
aug. 4
13:54
Ezüstérmes Lőrincz Viktor birkózásban, 87 kg-ban (SzMo)
A testvére, Tamás győzelme után szerdán lépett szőnyegre a fiatalabb Lőrincz. 5-1 lett a vége az ukrán versenyző javára.
aug. 4
14:06
Elődöntőben a magyar férfi vízilabda-válogatott (444.hu)
15:11-re verték a horvátokat. Manhercz Krisztián hét gólt lőtt. A döntőbe jutásért pénteken a görögökkel játszunk.
aug. 4
14:12
Lőrincz Viktor ezüstérmet szerzett (Demokrata)
Lőrincz Viktor elvesztette a kötöttfogású birkózók 87 kilogrammos súlycsoportjának szerdai döntőjét a tokiói olimpián, így bátyja, Tamás keddi aranyérme után ő ezüstöt nyert.
aug. 4
14:14
Legyőzte a horvátokat és elődöntős a férfi vízilabda-válogatott (Demokrata)
A magyar férfi vízilabda-válogatott 15-11-re legyőzte a horvát csapatot a tokiói olimpia szerdai negyeddöntős mérkőzésén.
aug. 4
14:24
Elődöntőben a magyar férfi vízilabdázók is, 4 góllal verték a horvátokat az olimpián (SzMo)
Elöl Manhercz Krisztián, a kapuban pedig Nagy Viktor remeklésével diadalmaskodott a magyar csapat, a négyből három negyedet megnyerve.
aug. 4
14:51
A horvátok legyőzése után: „Mindenki száztíz százalékot teljesített” (Infostart)
Boldogan, elégedetten és – ez mindig a sikert jelzi – vizes ingben nyilatkozott Märcz Tamás, a horvátok 15–11-es legyőzése után a legjobb négy közé jutott magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya. Két játékosa is dicsérte az ellenfelet és kiemelte a csapatmunka nagyszerűségét az M4 Sport kamerája előtt.
aug. 4
15:09
Régi-új edzőlegenda a oranje kispadján (Infostart)
Ismét Louis van Gaal veszi át a holland labdarúgó-válogatott irányítását.
aug. 4
15:21
Krizsán Xénia: „Megyek és jól kisírom magam” (Infostart)
Az első nyolc közé jutás reményében kezdte Krizsán Xénia a tokiói olimpia női hétpróba számát. Ám az első nap után – elmaradva legjobb eredményeitől – a tizenkilencedik helyen áll.
aug. 4
15:30
Mi értelme van úgy videózni, ha azzal hülyét csinálnak magukból? (444.hu)
Nagy Viktor óriásit védett a horvátok elleni negyeddöntőben, ment is tovább a meccs, de a bírók közbeléptek, videóztak és nevetséges döntéssel gólt ítéltek.
aug. 4
15:32
Két jó csapat és egy ezüstérem (444.hu)
A férfi vízilabdázók verték a horvátokat, a női kézisek kikaptak a norvégoktól. A Lőrincz-család két nap alatt két érmet szerzett. Ez volt a szerda az olimpián.
aug. 4
15:33
Új rekord: játékpercenként 4 millió forintot keres a világsztár kosaras (Blikk)
Stephen Curry új, négyéves szerződést írt alá a Golden State Warriorsszal.
aug. 4
15:51
Hetedikként zárt a súlyemelő Nagy Péter (Infostart)
Az aranyéremhez világcsúcs "kellett" a plusz 109 kilós férfiak mezőnyében.
aug. 4
16:45
Pálinger Katalin: teljesen vállalható a kézilabda-válogatott tokiói eredménye (Infostart)
Két rutinos játékos után egy harmadik erősség is kiesett a Norvégia elleni zárórára; Pálinger Katalin az InfoRádió kérésére azonban nem csak az utolsó mérkőzésről vont mérleget a kézilabda-szövetség alelnökeként.
aug. 4
16:51
Ön hogy látja, bent volt a labda a magyar kapuban? A bírók szerint igen (Infostart)
Fantomgólt ítéltek meg gólnak videózás után a magyar–horvát férfi vízlabda-negyeddöntőn?
aug. 4
17:39
Súlyos sérülést szenvedett: megműtötték Sigér Dávidot (Blikk)
– Megműtötték Sigér Dávidot, a Ferencváros és a magyar labdarúgó-válogatott középpályását, a beavatkozás jól sikerült.
aug. 4
18:15
Újpesti reménykedés: 49 éve sikerült kiejteni a Baselt (Blikk)
– A liechtensteini Vaduz kiejtése után a svájci Basel ellen bravúr kell az Újpest labdarúgócsapatától az Európa-konferencialiga selejtezőjének 3. fordulójában. A csütörtöki, hazai mérkőzéssel (M4, 21) induló párharc egyértelmű esélyesei a 20-szoros bajnok vendégek, ugyanakkor a felek eddigi egyetlen kupacsatájából a lila-fehérek kerültek ki győztes
aug. 4
18:30
Lőrincz Viktor: az elmúlt egy évben mindent a birkózásnak rendeltem alá (Demokrata)
A kötöttfogásúak 87 kilogrammos kategóriájában ezüstérmes Lőrincz Viktor elismerte, hogy döntőbeli riválisa, az ukrán Zsan Belenyuk jobb volt nála.
aug. 4
19:36
A Maty-éri kajak-kenu versenyek „hangja” az olimpián bíráskodik (SzMo)
Weixl Mónika élete a sportág, bíróként Tokióban érhetett fel a csúcsra.
aug. 4
19:45
Hosszú Katinkáék kirablása: ennyibe kerül Gelencsér Máté órája, amiért rájuk támadtak (Blikk)
Barcelona – Hősként állt ellen barcelonai támadóinak Hosszú Katinka, valamint edzője és párja, Gelencsér Máté.
aug. 4
22:03
A Ferencváros az év öngóljával nyert: 2-0-ra győzte le a Slaviát a Bl-selejtezőben (Blikk)
A Ferencváros két ellenfelén már túllépett a Bajnokok Ligája selejtezőjében. Azt is hozzá kell tenni gyorsan, hogy a koszovói Pristina és a litván Zalgiris nem képviselt komolyabb játékerőt. Aztán láttuk a Fradit a Kisvárda elleni bajnoki évnyitón, ahol nem csak a vereség szomoríthatta el a szurkolókat.
aug. 4
22:18
Kétgólos előnyben a Ferencváros (HírTV)
Az előző idényben csoportkörös Ferencváros házigazdaként 2-0-ra legyőzte a cseh Slavia Praha csapatát.
aug. 4
22:54
Bravúros győzelemmel előnyben a Fradi (Demokrata)
A zöld-fehérek 2-0-ra győzték le a papíron jóval erősebb Slavia Prahát a Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik fordulójában.

2021. augusztus 5. csütörtök

aug. 5
0:03
Aligha történt vérpezsdítőbb és torokszorítóbb ma Tokióba, pedig nem is csak a pályát kell figyelni (Infostart)
Az olasz kommentátorok üvöltöttek, ugráltak, sírtak.
aug. 5
0:07
Újra az Internél az Eb-n klinikai halál állapotába kerülő dán focista (Infostart)
Alapos procedúra vár Christian Eriksenre, hogy eldőljön, folytathatja-e a futballt.
aug. 5
0:11
Egyedülálló alakja a magyar birkózásnak Lőrincz Tamás (Infostart)
Sike András szövetségi kapitány, Módos Péter és Bácsi Péter értékelte a kötöttfogású birkózók tokiói teljesítményét.
aug. 5
0:15
Szilágyi Áron most nem tervez a következő olimpiával: "meg kell néznem, mi motivál" (Infostart)
A háromszoros egyéni olimpiai bajnok kardvívó az InfoRádióban jó húzásnak tartotta, hogy megnézte Tokió előtt a róla készült filmet.

Keresés