– A liechtensteini Vaduz kiejtése után a svájci Basel ellen bravúr kell az Újpest labdarúgócsapatától az Európa-konferencialiga selejtezőjének 3. fordulójában. A csütörtöki, hazai mérkőzéssel (M4, 21) induló párharc egyértelmű esélyesei a 20-szoros bajnok vendégek, ugyanakkor a felek eddigi egyetlen kupacsatájából a lila-fehérek kerültek ki győztes
A Ferencváros két ellenfelén már túllépett a Bajnokok Ligája selejtezőjében. Azt is hozzá kell tenni gyorsan, hogy a koszovói Pristina és a litván Zalgiris nem képviselt komolyabb játékerőt. Aztán láttuk a Fradit a Kisvárda elleni bajnoki évnyitón, ahol nem csak a vereség szomoríthatta el a szurkolókat.
Kiadott magából mindent Tokióban a kötöttfogású birkózók 87 kg-os kategóriájában második Lőrincz Viktor, aki a folytatásról és testvéréről is beszélt az olimpiai döntője után.
A Ferencváros – egy öngóllal és egy tizenegyesből lőtt találattal – 2–0-ra legyőzte a Slavia Prahát a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik fordulójában. Visszavágó jövő kedden.
A Nádas Bence, Kopasz Bálint egységünk a negyedik lett a K2 1000 méteres futamában. A mieink végig az élbolyban haladta, sokáig a harmadik helyen álltak, végül éppen csak, de lecsúsztak a dobogóról.
A Nádas Bence, Kopasz Bálint duó hatalmas csatában a negyedik helyen végzett a kajak kettesek 1000 méteres versenyében a tokiói olimpián. A szám másik magyar indulója, a Béke Kornél, Varga Ádám kettős a B döntőben fejezte be a szereplését és összesítésben a 12. helyen zárt.
A Nádas Bence–Kopasz Bálint egység negyedik lett a K2 1000 méteres futamában. A mieink végig az élbolyban haladtak, sokáig a harmadik helyen álltak, végül éppen csak lecsúsztak a dobogóról.
Tótka Sándor arany-, Csipes Tamara és Rasovszky Kristóf ezüstérmet szerzett az olimpia csütörtöki versenynapján. Negyedik lett Kozák Danuta, Csizmadia Kolos és a Nádas, Kopasz kajakpáros.
Az önkritikus világbajnok már részleteiben is visszanézte tokiói 200 pillangós döntőjét, amiben a saját várakozásainál mérsékeltebb helyezéssel, negyedikként végzett. Az InfoRádió kérésére kicsit vissza- és előre is pillantott.
A szám másik magyarja, Csizmadia Kolos negyedik lett a döntőben. Miután hosszú várakozás után kiírták végre az eredményt a kijelzőre, Tótka Sándor elsírta magát, majd a partra érve összeölelkezett a magyar csapat tagjaival.
Csipes - akinek edzője édesapja, az ugyancsak olimpiai bajnok Csipes Ferenc -, pályafutása második ötkarikás érmét szerezte, és a partra kiérve az öklét rázva láthatóan nagyon örült a sikerének.
Nyolcvanhat ország szerzett már érmet a tokiói olimpián, nagyon valószínű, hogy megdől a játékok végéig az eddigi rekord. Csütörtök hajnalban olyan ország is feliratkozott a listára, amely még korábban soha nem szerzett érmet az olimpiák történetében.
A pálya tizedik akadályának kitörőjét támasztja egy szumós életnagyságú szobra. Az akadályra szűk kanyarral ráforduló lovakat így egy hatalmas ülep látványa riasztja az ugrás előtt.