2022. október 28. péntek

okt. 28
14:30
Franciaország vezet, Magyarország a negyedik (Racing)
A francia színekben induló Mathieu Arzeno vezet a FIA Motorsport Games rally versenyének Rally2-es kategóriájában a péntek délelőtti szakaszok után, míg a magyar színeket képviselő László Martin a negyedik.  A francia Mathieu Arzeno ugyan utolsóként rajtol az aszfaltos pénteki szakaszokon, azonban tempóján ez nem látszik meg, mindhárom péntek délel
okt. 28
14:36
Ejtették a vádat Neymarral szemben (444.hu)
Öt év után arra jutottak, mégsem követett el bűncselekményt, amikor a Barcelonába igazolt.
okt. 28
15:06
Váratlanul az összes vádat ejtette az ügyészség Neymar-ügyben (m4sport.hu)
„Bűncselekménynek a legcsekélyebb nyoma sincs” – mondta az ügyész a több éve tartó eljárás után.
okt. 28
15:24
A hazai hős vakon “ment végig” a mexikói F1-es pályán (Racing)
Sergio Pérez megmutatta, hogy a Forma-1-es pilóták alighanem álmukból felkeltve is hajszálpontosan körbe tudnak menni bármelyik, a versenynaptárban szereplő pályán. A pilóták, csapattagok és újságírók körében a hangulat szempontjából év egyik, ha nem a leginkább kedvelt helyszíne a Mexikói Nagydíj, amelyen a hazai drukkerek minden alkalommal megőrü
okt. 28
15:36
Itt a bizonyíték, százezrek hittek a Fradiban (Ripost)
A továbbjutással a drukkerek is nyertek.
okt. 28
15:48
Főnöke védelmébe vette Schumachert – de az évzáróig várathatja (m4sport.hu)
Miközben Gene Haas tulajdonos újabb kritikus nyilatkozatot tett, Günther Steiner ezúttal megvédte a pontszerzésről ismét lemaradt Mick Schumachert. Abu-Dzabiig döntenének a sorsáról.
okt. 28
15:54
Bottas szerint fontos, hogy az Audi már 2026 előtt támogassa a Saubert (m4sport.hu)
Ezen is múlhatnak a németek korai sikerei.
okt. 28
16:06
Milliárdok - Ennyit söpört be a Ferencváros eddig az Európa-ligában (Infostart)
Az UEFA pénzt ad a csoportkörért, a pontokért, a győzelmekért, a továbbjutásért is.
okt. 28
16:18
FTC az Európa-liga nyolcaddöntőjében: megnéztük, milyen ellenfél jöhet, ijesztő a lista (Infostart)
Márciusban játszik a Ferencváros az Európa-liga legjobb nyolc csapata közé kerülésért, hogy kivel, az majd a február 24-i sorsoláson derül ki. Ha akarják, a zöld-fehérek addig még erősíthetik is a keretüket, hiszen a téli átigazolási időszakban megszerzettek bevethetők.
okt. 28
16:24
Hivatalos: Megbüntették a Red Bullt a 2021-es költségplafon megsértéséért (m4sport.hu)
Hetekig tartó huzavona után megszületett az ítélet a 2021-es pénzügyi szabályokat megsértő Red Bull büntetéséről.
okt. 28
16:30
Ronaldo és szexmegvonás okozták Tom Brady és Gisele Bündchen szakítását (BorsOnline)
Kiderült, miért válik az álompár.
okt. 28
16:30
Hivatalos: az FIA közölte, mekkora büntetést kapott a Red Bull a költségplafon túllépéséért (Racing)
Az FIA a Mexikói Nagydíj pénteki napjának reggelén végre bejelentette, hogy megegyezett a Red Bull Racing-el a költségplafon 2021-es túllépésének ügyében, illetve azt is elárulta, hogy milyen büntetést szabott ki az energiaitalos csapatra.  A Mexikói Nagydíj pénteki napján lezárult a Red Bull költségplafon-túllépési ügye, az FIA ugyanis hivatalossá
okt. 28
16:32
Loubet jó útra tért az M-Sporttal (Racing)
Pierre-Louis Loubet azt követően, hogy 2021-ben egy katasztrofális szezont zárt a Hyundaijal, idén ismét beindította karrierjét és meglepetést meglepetésre halmozott az M-Sportnál.  A WRC2 2019-es világbajnoka tavaly a 2C Competition versenyzőjeként katasztrofális szezont teljesített, hiszen nyolc versenyéből csupán egy alkalommal, az Észt Rallyn t
okt. 28
16:36
Kölni győzelem született a köd miatt elhalasztott El-meccsen (m4sport.hu)
A Köln büntetőből lőtt góllal 1-0-ra nyert a cseh Slovacko vendégeként a labdarúgó Konferencia-liga csoportkörében, az ötödik forduló péntekre halasztott egyetlen összecsapásán.
okt. 28
16:42
Az egyik Red Bull pilóta az Imsa Hypercar kategóriájába vágyik (Racing)
A Red Bull DTM pilótája, Felipe Fraga kitűzte céljául, hogy jövőre az IMSA GTP kategóriájában, az LDMh autókkal induljon. A brazil versenyző az idei szerencsétlen szezonja után szeretne visszatérni a német túraautó bajnokságba, de amellett az óceán túloldalán is megmérettetné magát, nem is akárhol. Idén Fraga az LMP3-as mezőnyben indult, három futa
okt. 28
17:00
Nascar: Alex Bowman felépült, indulhat Phoenixen! (USAracing)
A Hendrick Motorsports örömmel jelentette be, hogy Alex Bownam a november 6-ai, Phoenix Racewayen rendezendő...
okt. 28
17:00
Nascar: Alex Bowman felépült, indulhat Phoneixen! (Racing)
A Hendrick Motorsports örömmel jelentette be, hogy Alex Bownam a november 6-ai, Phoenix Racewayen rendezendő...
okt. 28
17:12
Komolynak tűnik a Lazio érdeklődése Kerkez Milos iránt (m4sport.hu)
Már januárban megszerezhetik a magyar válogatott védőjét.
okt. 28
17:30
Szívszorító, gyászol a Manchester United legendája (BorsOnline)
Sir Alex Ferguson teljesen maga alatt van.
okt. 28
17:42
Az Aston Martinra is pénzbírságot szabott ki az FIA (m4sport.hu)
A Red Bullé mellett talán eltörpült, de az Aston Martin csapata is megsértette a 2021-es pénzügyi szabályzatot. Eljárásbeli hibájukért pénzbírság járt.
okt. 28
17:54
Magyar jégtáncérem a kazahsztáni Challenger-versenyen (m4sport.hu)
Az Ignateva Mariia, Szemko Danijil jégtáncpáros bronzérmet szerzett, a Hancock Lucy, Fourati Iliász kettős 5. lett az ISU Challenger-sorozat kazahsztáni, Almatiban rendezett állomásán.
okt. 28
18:24
A harmincéves technika gyorsabb, mint az Evo X (Racing)
Nagy váltásra szánta el magát 2022 elején ifj. Érdi Tibor, az eredményes ERC2 pályafutást a Historic Európa-bajnokságra cserélte. Eb harmadik hellyel zárták az évet Csökő Zoltánnal, és harcban vannak a magyar bajnoki elsőségért is.  “Annyira jól érzem magam a Historic mezőnyben, mint 2015-17-ig az ERC-ben” – kezdi Érdi Tibor, aztán meg is magyarázz
okt. 28
18:36
Itt a vége: Tom Brady és Gisele Bündchen beadja a válópert (BorsOnline)
Tom Brady és Gisele Bündchen beadják a válókeresetet.
okt. 28
18:42
David de Gea még a spanyolok 55 fős bő vb-keretébe se fért be (m4sport.hu)
Pedig az ötből három kapus is a PL-ből van, de a Manchester Unitedé nincs köztük.
okt. 28
19:00
Súlyos döntés az MLSZ-től a káromkodó Véber György ügyében (Infostart)
Ezúttal azért, mert február végéig eltiltották az újpesti edzőt.
okt. 28
19:00
Sajtó: Bubba Wallace-t brutálisan megbüntette a csapata (USAracing)
Egyfutamos eltiltását követően ezen a hétvégén, Martinsville-en térhet vissza a volán mögé Bubba Wallace. A...
okt. 28
19:00
Sajtó: Bubba Wallace-t brutálisan megbüntette a csapata (Racing)
Egyfutamos eltiltását követően ezen a hétvégén, Martinsville-en térhet vissza a volán mögé Bubba Wallace. A...
okt. 28
19:12
Bajnoki sisakkal fejezi be az évet Verstappen (m4sport.hu)
Különleges fényezés az utolsó három hétvégére.
okt. 28
19:24
Lesújtó dolgot tudott meg az orvosaitól a leszúrt monzai focista (Infostart)
A hátán kellett megműteni Pablo Marít, a csapattársai sokkot kaptak.
okt. 28
19:24
Gyertyás Róza Európa-bajnok az U23-as cselgáncs Eb-n (m4sport.hu)
A magyar versenyző egész nap remekül teljesített.
okt. 28
19:24
Hamilton már 16 évesen összecsapott az akkor négyszeres világbajnok Schumacherrel (Racing)
Michael Schumacher napra pontosan 21 évvel ezelőtt, szülővárosának gokart-világbajnoki futamán versenyzett először Lewis Hamilton ellen, de későbbi csapattársát is legyőzte. Lewis Hamilton, Nico Rosberg, Vitantonio Liuzzi, Giedo van der Garde, Michael Schumacher. A közös ebben az öt versenyzőben, hogy mindannyian eljutottak a Forma-1-be, hárman ráa
okt. 28
19:30
Túl van a pódiumedzésen a női válogatott a liverpooli torna-világbajnokságon (m4sport.hu)
Draskóczy Imre még nem döntött, ki milyen szeren áll rajthoz a seregszemlén.
okt. 28
19:32
Fradi–Újpest hokirangadó, magyar–román kézimeccs, NB I-es bajnokik és Forma–1 szombaton az m4sport.hu-n (m4sport.hu)
Focival és hokival kezdjük élő közvetítéseinket, de a folytatásban lesz kézilabda, még több foci, Forma–1 és rövidpályás gyorskorcsolya is.
okt. 28
19:42
Ki fog bejutni a Nascar Cup Series bajnoki döntőjébe? (Racing)
Blaney-nek, Briscoe-nak, Bellnek és Byronnak erős helyezésekre – vagy bizonyos esetekben csodára – lesz szüksége ahhoz, hogy NASCAR döntőbe jusson. Két futam van hátra a NASCAR Cup Series 2022-es szezonjából, és hét versenyző verseng azért, hogy megszerezze azt a 3 bejutó helyet – a már döntős Joey Logano mellett – amivel harcban lehet valaki a
okt. 28
20:06
Red Bull: Akár fél másodpercet is veszíthetünk a drákói büntetéssel (m4sport.hu)
Drákóian szigorúnak ítéli a Red Bull csapatfőnöke a fejlesztéssel kapcsolatos büntetésüket. Szerinte akár fél másodpercet is veszíthetnek vele körönként 2023-ban.
okt. 28
20:12
Még a bő keret tagja, de lemaradhat a világbajnokságról a mexikóiak alapembere (m4sport.hu)
Nem épül fel bokasérüléséből, így lemaradhat a katari világbajnokságról Jesús Corona, a Sevilla mexikói labdarúgója.
okt. 28
20:36
Megnyílt a Magyar Kosárlabda Múzeum a szövetség székházában (Demokrata)
Láthatja a nagyközönség Dávid Kornélnak azt a cipőjét, melyben először lépett pályára a Chicago Bullsban.
okt. 28
20:42
Nascar: Megnősült Ricky Stenhouse Jr. (USAracing)
Október 26-án, szerdán hivatalosan is összekötötte életét Ricky Stenhouse Jr. és Madyson Joye Goodfleisch. A...
okt. 28
20:42
Hajnal Tamás: A fő cél továbbra is a bajnoki cím és a BL-csoportkör, de nem éljük meg kudarcként az El-csoportkört sem (m4sport.hu)
A sportigazgató szerint Csercseszov már nyáron az El-győzelemről beszélt.
okt. 28
20:42
Vilmos herceg nem megy el a katari foci vébére az emberi jogi helyzet miatt (SzMo)
A hivatalos indoklás szerint azonban a rendkívül sűrű év végi programjai miatt nem tud részt venni a herceg a világbajnokságon.
okt. 28
20:42
Nascar: Megnősült Ricky Stenhouse Jr. (Racing)
Október 26-án, szerdán hivatalosan is összekötötte életét Ricky Stenhouse Jr. és Madyson Joye Goodfleisch. A...
okt. 28
21:12
László Martinék gyorsulni tudtak, Arzeno vezet (Racing)
A FIA Motorsport Games rally versenyén László Martin és Berendi Dávid az ötödik helyen zárták az első napot annak ellenére, hogy délután gyorsulni tudtak, de sajnos a riválisok sem lassúak. Az első nap után a francia Mathieu Arzeno vezet.  A Franciaországban zajló FIA Motorsport Games rally versenyének délutáni szakaszain tovább növelte előnyét a h
okt. 28
21:30
Sainz kezdett legjobban Mexikóban, az első hat két tizeden belül! (m4sport.hu)
Szoros edzéssel indult a mexikóvárosi hétvége.
okt. 28
21:36
Tragikusan fiatalon hunyt el a volt csapattag – a Haas után a Mercedes is gyászol (Racing)
Mindössze 26 éves korában elhunyt egykori mérnökére emlékezik a Mercedes F1-es csapata a Mexikói Nagydíjon, egy héttel azután, hogy a Haas volt szerelője előtt tisztelgett hasonló gesztussal. Múlt héten a Haas, ezen a héten pedig a Mercedes jelentette be, hogy elveszítette egy csapattagját. A brackley-i istálló esetében egy volt csapattagról, a min
okt. 28
21:42
Ellentétes félidők története: Csercseszov húzásai és a Monaco is kellett a Ferencváros csoportgyőzelméhez (m4sport.hu)
Pászka Lóránd ismét kiemelkedett, Samy Mmaee klasszis teljesítménnyel járult hozzá az FTC sikeréhez.
okt. 28
22:12
Hiába a mezőnyfölény, csak egy pontot szerzett Mezőkövesden a Kisvárda (m4sport.hu)
Camaj kihagyott büntetője sokba került a várdaiaknak.
okt. 28
22:30
Wolff: A Red Bull hírnevén esett folt a legfőbb visszatartó erő (m4sport.hu)
Ha rajta múlt volna, jobban megbüntette volna a Red Bullt, a Mercedes csapatfőnöke mégsem tűnik elégedetlennek az FIA ítéletével. Szerinte a legnagyobb visszatartó erőt azonban a Red Bull megítélésére gyakorolt rossz hatás fogja jelenteni.
okt. 28
22:42
Nascar: “Éreztem, hogy az egész testem lángol” – Először beszélt borzalmas balesetéről Jordan Anderson (USAracing)
Az utóbbi évek egyik legijesztőbb jelentesorozata zajlott le a Nascar Truck Series talladegai fordulóján. Az...
okt. 28
22:42
Nascar: “Éreztem, hogy az egész testem lángol” – Először beszélt borzalmas balesetéről Jordan Anderson (Racing)
Az utóbbi évek egyik legijesztőbb jelentesorozata zajlott le a Nascar Truck Series talladegai fordulóján. Az...
okt. 28
23:00
A Honvéd továbbra is hibátlan az Eurokupa selejtezőjéban; kiütéssel nyert a Szolnok (m4sport.hu)
A csütörtöki sikeres nyitányt követően második mérkőzését is megnyerte a Budapesti Honvéd a férfi vízilabda Eurokupa selejtezőjének második körében, Zágrábban.

Keresés