2022. október 30. vasárnap

okt. 30
6:24
Rossel ennél jobb hírt már nem is kaphatott csapatától (Racing)
Yohan Rossel idén a WRC2-es bajnokság negyedik helyén zárt azt követően, hogy tavaly WRC3-as világbajnok lett, és sikeres szezonja után jövőre is a WRC2-ben versenyezhet.  A 27 éves francia versenyző már mind a hét WRC2-es futamát teljesítette, és 98 ponttal fejezte be a sorozatot, mellyel a negyedik helyen zárt. Rossel idén Horvátországban és Port
okt. 30
6:42
Nehezen jött: Verstappen megnevezte az időmérős sikerének kulcsát (m4sport.hu)
Nagyon szorongatta őt a két Mercedes, Max Verstappennek azonban így is sikerült felülkerekedni. Két tényezőt nevezett meg a sikere titkának.
okt. 30
6:54
Russell: Itt miénk a leggyorsabb autó, miért ne nyerhetnénk vele? (m4sport.hu)
A Red Bull legyőzésére készül a Mexikóban megtáltosodó Mercedes. George Russell ugyanakkor tudja, a pályán előzni nehéz lesz Max Verstappent.
okt. 30
7:06
Hansenéknek végre összejött, Heidfeld is belekóstolt a rallycrossba (Racing)
A Rallycross-világbajnokság első napján végre sikerült a Hansen csapatnak megszerezni a győzelmet. Johan Kristoffersson hiába dominált a nap folyamán, a döntőben csak negyedik lett. Johan Kristoffersson Barcelonában is nagyszerűen kezdett. A szabaedzésen már dominált, majd első lett a superpole-on, a két kvalifikációs futamon, a progression verseny
okt. 30
7:12
Ty Gibbs ismét hozta önmagát, csoda, hogy nem lett bunyó belőle (Racing)
A NASCAR Xfinity Series utolsó előtti versenyén Ty Gibbs úgy lökte ki az utolsó körben csapattársát az első helyről, hogy az bejutó helyen volt. Incidensekkel teli versenye volt a NASCAR Xfinity Seriesnek Martinsville-ben. Ty Gibbs a harmadik hosszabbításban nyerte meg a NASCAR Xfinity Series szombati rájátszásbeli futamát a Martinsville Speedwayen
okt. 30
7:24
„Tudjuk, miért vagyunk lassúak” – a magaslati levegő fog ki a Ferrarin? (m4sport.hu)
Kompromisszumokat kellett kötnie a Ferrarinak, előre számoltak nehézségekkel, de a vártnál nehezebb helyzetbe kerültek a mexikói magaslati levegőn.
okt. 30
7:30
Alonso magyarázkodik a Verstappen, Hamilton összevetése kapcsán (m4sport.hu)
Magyarázkodni kényszerült Fernando Alonso egy Max Verstappennel és Lewis Hamiltonnak kapcsolatos nyilatkozata miatt.
okt. 30
7:48
„Szorosabb volt, mint vártuk” – más ellenfélre készült a Red Bull (m4sport.hu)
A Red Bull tanácsadója elismerte, más fő ellenfélre számított a Mexikói Nagydíj időmérő edzésén, és meglepte őket a Mercedes remeklése.
okt. 30
7:54
Hamilton egyetlen fotóval helyretette az őt degradáló Alonsót (Racing)
Lewis Hamilton reagált a világbajnoki címeinek értékét degradáló Fernando Alonso kijelentéseire, a Twitterre posztolt fotója pedig többet mond ezer szónál. Fernando Alonso nagy felzúdulást keltett a holland De Telegraafnak adott nyilatkozatával, amelyben kifejtette, hogy Max Verstappen két világbajnoki címe többet ér Lewis Hamilton hét vb-elsőségén
okt. 30
8:24
Az FIA rally igazgatója elárulta, milyen lehet a WRC jövője (Racing)
Az idén bevezetett hibrid technológia 2024 végéig tart csak, az FIA rally igazgatója, azonban elárulta, milyen jövőkép lehet a rallysportban az ezt követő időszakban.  A WRC-ket megszüntetve az idei szezonra már hibrid Rally1-es autókat kellett fejleszteniük a WRC gyártóinak. A jelenleg érvényben szabályrendszert annak érdekében vezették be, hogy a
okt. 30
8:36
F1, NB I és NFL – sport a tévében (Infostart)
A kosár- és kézilabda szerelmeseinek is lesz mit nézniük vasárnap, de labdarúgásból szerepel a legtöbb az élő kínálatban.
okt. 30
8:42
"Ez nem igazságos" - Michael Schumachernek üzent Verstappen (Ripost)
Sántít az összehasonlítás a legendás német pilótával.
okt. 30
8:54
Sorozatban negyedik alkalommal brazil csapat nyerte a Libertadores Kupát (m4sport.hu)
A Flamengo nyerte a legrangosabb dél-amerikai labdarúgó kupasorozatot, a Libertadores Kupát: a Rio de Janeiró-i együttes a guayaquili döntőben 1-0-ra verte az Athlético Paranaensét.
okt. 30
9:12
Katie Ledecky közel tíz másodperccel döntötte meg az 1500 m gyorsúszás világrekordját (m4sport.hu)
Mindezt az úszók rövidpályás világkupa-sorozatának második állomásán, Torontóban. A 15:08.24-es idő a valaha volt legjobb 25 méteres medencében.
okt. 30
9:24
Tömegbaleset az ausztrál Supercarsban – a pilóták betiltanák, amit az F1-ben már elkaszáltak (Racing)
A kanyarokban elhelyezett gumibálák nélkül vélhetően nem történt volna meg az a tömegbaleset, amely az ausztrál Supercars utolsó előtti versenyhétvégéjén borzolta a kedélyeket. A Jaguar korábbi tesztpilótája elmondta, pont ezért sürgetnek változásokat a versenyzők. Jókora tömegbalesettel indult az ausztrál Supercars idei utolsó előtti fordulójának,
okt. 30
9:42
Youtuber celebbokszolóként kezdte, most a UFC-bajnokot is elintézte Jake Paul (m4sport.hu)
Azt a sportolót, aki már 6-0-val áll a profik között, érdemes komolyan venni. Még akkor is, ha a youtuberből lett bokszoló, Jake Paulról van szó, hiszen a fiatal amerikai ezúttal azt az Anderson Silvát győzte le, aki 11 éven keresztül volt a világ legnagyobb kevert harcművészeti szervezetének, a UFC-nek a bajnoka.
okt. 30
10:18
Kis híján két világrekordot döntött egyszerre az amerikai csillag (Infostart)
1500 méteren közel 10 másodpercet javított a csúcson, útközben 800-on is közel volt a rekordhoz Katie Ledecky.
okt. 30
10:24
Nascar: Ty Gibbs Jézushoz hasonlította magát – Az internet népe le is szedte róla a keresztvizet (USAracing)
A Nascar Xfintiy Series szombati, martinsville-ei versenyének utolsó körében Ty Gibbs úgy szerezte meg a...
okt. 30
10:24
Nagyszerű magyar eredmények a Mitropa szezonzárón (Racing)
Nagyszerű magyar eredmények születtek a Mitropa szezonzáró olasz versenyén, a Bassano Rallyn, ahol Juhász Csaba az ötödik, László Zoltán pedig a hatodik lett a modern autók között, míg a historic mezőnyben dobogón zárt Mésziati.  A Bassano Rallyval zárult az idei Mitropa bajnokság, Olaszországban a modern autóval indulóknak hét, míg a historic mező
okt. 30
10:26
Nascar: Ty Gibbs Jézushoz hasonlította magát – Az internet népe le is szedte róla a keresztvizet (Racing)
A Nascar Xfintiy Series szombati, martinsville-ei versenyének utolsó körében Ty Gibbs úgy szerezte meg a...
okt. 30
10:30
Két éremmel zártak a magyarok a korosztályos karate-világbajnokságon (m4sport.hu)
Egy ezüst- és egy bronzérem jutott a magyaroknak a törökországi Konyában megrendezett kadet, junior és U21-es karate-világbajnokságon.
okt. 30
10:36
A németek gáz vennének Katartól, de a foci-vb-t nem adnák oda (Infostart)
Aggasztó a helyzet a november 20-án kezdődő világbajnokság előtt. A Német Labdarúgó-szövetség aggódik a játékosok hangulata miatt, a sportminiszter pedig katasztrófának tartja, hogy a vb-t Katarnak ítélték.
okt. 30
10:36
Győzelemmel zárt, de nem jutott tovább az Eurokupa-selejtezőjéből a BVSC-Zugló (m4sport.hu)
Győzelemmel fejezte be szereplését a BVSC a férfi vízilabda Eurokupa selejtezőjének második körében.
okt. 30
10:42
Ez ám az elismerés: világválogatottban a magyar sztársportoló (BorsOnline)
Egyre ölesebb léptekkel fejlődik Lévai Zoltán birkózó.
okt. 30
10:42
Larson a pole-ban, Byron 25. a Cup Series időmérőjén (Racing)
Kyle Larson ott folytatta, ahol Miamiban abbahagyta, és fantasztikus idővel szerezte meg a pole pozíciót csapattársa, Chase Elliott előtt. Larson vezeti majd a mezőnyt a zöld zászlóhoz vasárnap Martinsville-ben. Bár a 2021-es bajnok már nincs versenyben a bajnoki címért, idei negyedik győzelméért szállhat harcba vasárnap. “Csak próbáltam nagyon pon
okt. 30
11:24
Verstappen megsértődött, bojkottálja az összes nagy-britanniai F1-rajongót (Racing)
Sajtóhír szerint Max Verstappen nem hajlandó nyilatkozni a Sky Sportsnak. A RacingNews365.com értesülései szerint Max Verstappen nem hajlandó nyilatkozni a Sky Sports-nak, illetve annak olasz és német testvércsatornájának a Mexikói Nagydíj hétvégéje alatt. Mindezt állítólag azért, mert Ted Kravitz, a brit Sky ismert riportere a múlt hétvégi USA Nag
okt. 30
11:30
Bottas a kiugró időmérő után megszakítaná rossz sorozatát (m4sport.hu)
Egyértelmű a célja: pontot kell szerezni, mert nagy a harc a hatodik pozícióért.
okt. 30
11:54
Mitől ilyen jó a Mercedes Mexikóban? (m4sport.hu)
Mexikó a Mercedes legjobb pályája, és a vasárnap kínálja a legjobb esélyt a győzelmükre. De mitől táltosodtak meg ennyire?
okt. 30
12:06
Csodás hírt kapott a Schumacher család, közel a megnyugvás (Ripost)
Hónapok óta nagy a bizonytalanság, de körvonalazódik a jövő.
okt. 30
12:06
Sonny Colbrelli befejezi kerékpáros versenyzői pályafutás (m4sport.hu)
Orvosi tanácsra befejezi versenyzői pályafutását Sonny Colbrelli, aki az országúti kerékpáros katalán körverseny március 21-i nyitószakaszának végén, a célba érkezés után - szívritmuszavar miatt - összeesett.
okt. 30
12:18
Nascar: Nem elég a Gibbs-balhé, még verekedés is volt Martinsville-en (USAracing)
Miközben mindenki Ty Gibbs legújabb balhéjával volt elfoglalva, a háttérben is zajlottak az események a...
okt. 30
12:18
Nascar: Nem elég a Gibbs-balhé, még verekedés is volt Martinsville-en (Racing)
Miközben mindenki Ty Gibbs legújabb balhéjával volt elfoglalva, a háttérben is zajlottak az események a...
okt. 30
12:24
Ty Gibbs Jézushoz hasonlította saját magát (Racing)
Ty Gibbs egyre mélyebbre ássa magát a NASCAR közösség szemében, hiszen egy verseny utáni interjúban Jézushoz hasonlította magát. Korábban megírtuk, hogy Ty Gibbs saját csapattársát kilökve nyerte meg a NASCAR Xfinity Series Martinsville-i versenyét. Utána azonban nem kért elnézést, bár azt mondta, hogy kilökni nem akarta Brandon Jones-t, csak “arré
okt. 30
12:26
Miért nincs még 2023-as WRC naptár? (Racing)
Már régóta mindenki a 2023-as WRC naptárt várja, azonban az még októberben sem jelent meg. Robert Reid, az FIA alelnöke szerint nem a szövetség az oka.  Először augusztusban jelenhetett volna meg, aztán az október 19-i Motorsport Világtanács (WMSC) ülésén várta mindenki a WRC 2023-as naptárának jóváhagyását. Ez azonban október végéig sem történt me
okt. 30
12:36
Rióba került a Libertadores Kupa (Infostart)
A Flamengo nyerte a legrangosabb dél-amerikai labdarúgó kupasorozatot, a Libertadores Kupát: a Rio de Janeiró-i együttes a guayaquili döntőben 1–0-ra verte az Athlético Paranaensét.
okt. 30
12:42
Csoportgyőztesként jutottak Eurokupa-nyolcaddöntőbe a szolnoki pólósok (m4sport.hu)
A Szolnok a Crvena zvezdát is legyőzte.
okt. 30
13:06
„Baráti” vállon veregetéssel szúrt oda Hamilton Alonsónak (m4sport.hu)
Egy fotó, ami mást mutat, mint amit üzen. Lewis Hamilton így üzent a bajnoki sikereit lekicsinylő Fernando Alonsónak
okt. 30
13:24
Gragson “hátravitte volna” Gibbset, ha vele csinálja azt, amit saját csapattársával (USAracing)
Nem növelte esélyeit a Nascar legnépszerűbb versenyzőjének díjára Ty Gibbs Martinsville-en. A Joe Gibbs Racing...
okt. 30
13:24
Hamilton ki sem ejti a nevét: így reagált Verstappen (m4sport.hu)
Már Max Verstappennek is feltűnt, hogy Lewis Hamilton interjúi során sosem ejti ki az ő vagy csapata nevét. A tisztelet fontosságáról és a kapott ellenszenvről is beszélt.
okt. 30
13:24
Gragson “hátravitte volna” Gibbset, ha vele csinálja azt, amit saját csapattársával (Racing)
Nem növelte esélyeit a Nascar legnépszerűbb versenyzőjének díjára Ty Gibbs Martinsville-en. A Joe Gibbs Racing...
okt. 30
13:26
Csukott szemmel bemutatott köre után Pérez élesben is kipróbálta, milyen “vakon” vezetni (Racing)
Sergio Pérezt szokatlan probléma hátráltatta a Mexikói Nagydíj időmérő edzésén, ami miatt a Red Bull pilótája mondhatni félig vakon vezetett. Miközben Max Verstappen idei hatodik rajtelsőségét ünnepelte a Mexikói Nagydíj időmérő edzésén, a több tízezer mexikói drukker némiképp csalódottan vehette tudomásul, hogy Sergio Pérez három és fél tizedmásod
okt. 30
14:00
Cristiano Ronaldo megvette Portugália legdrágább ingatlanát (m4sport.hu)
Közel a hazatérés?
okt. 30
14:24
Paddock-káosz Mexikóban: a nyomulós szurkolókra panaszkodnak a versenyzők (m4sport.hu)
Kezdik nyomasztónak érezni az F1-es versenyzők a mexikói közönség közelségét és nyomulását. Több versenyző is panaszkodott az őket üldöző, a garázsokba is betolakodó rajongókra.
okt. 30
15:06
Sajtó: Verstappen megorrolt a brit tévére, nem nyilatkozik nekik (m4sport.hu)
Holland lapértesülések szerint nem hajlandó a brit Sky Sports csatornának nyilatkozni Max Verstappen, miután egyik riporterük megjegyzést tett a 2021-es bajnoki győzelmére.
okt. 30
15:24
Hat gólt szerezve zárta le hatmeccses nyeretlenségét az MTK (m4sport.hu)
A Soroksár hiába került hamar előnybe, nem úszta meg a nagy verést.
okt. 30
15:30
Vas Kata Blanka újabb ötödik helye a terepkerékpár-világkupában (m4sport.hu)
A magyar bringás Csehország után Belgiumban is ötödik lett.
okt. 30
15:42
Ricciardo mégis jönne a Nascar-ba, de oválon nem indulna (Racing)
Az utóbbi hetekben több hír is megjelent Daniel Ricciardo amerikai karrierjével kapcsolatban, most azonban tiszta vizet öntött a pohárba. Ricciardo nem zárja be teljesen az ajtót az IndyCar vagy a NASCAR előtt, de megismételte, hogy jövőre nem érdeklik ezek a kategóriák, és különösebben az Indy 500 vagy egyáltalán az ovál versenyzés. “Az igazság az
okt. 30
15:48
A Nascar semmi kivetnivalót nem lát Gibbs martinsville-i akciójában (USAracing)
Szombaton, Martinsville-en véglegessé vált a Nascar Xfintiy Series playoff-fináléjának mezőnye. Ennek értelmében a Jr Motorsports...
okt. 30
15:48
A Nascar semmi kivetnivalót nem lát Gibbs martinsville-i akciójában (Racing)
Szombaton, Martinsville-en véglegessé vált a Nascar Xfintiy Series playoff-fináléjának mezőnye. Ennek értelmében a Jr Motorsports...
okt. 30
15:54
Egy bója miatt elégedetlenkedik a remek körét elvesztő Schumacher (m4sport.hu)
Újragondoltatná a bóják elhelyezését Mick Schumacher az FIA-val azok után, hogy pályalevágás miatt esett ki a szombati időmérő első körében.

Keresés