Az olasz labdarúgással foglalkozó angol nyelvű portál, a Football Italia úgy tudja, a Juventust az a veszély fenyegeti, hogy az UEFA egy évre kitiltja az európai kupaporondról.
A címvédő Dánia lesz a magyar férfi kézilabda-válogatott ellenfele a szerdai stockholmi negyeddöntőben az olimpiai kvalifikációs világbajnokságon. A mérkőzést 18 órakor játsszák (M4 Sport). Azzal, hogy a csapat a legjobb nyolc közé jutással, azaz az olimpiai selejtezős hely megszerzésével teljesítette az előzetes célkitűzést, teher nélkül játszhat
Carlos Sainz megmutatta hogyan választotta ki a legújabb autóját a munkaadóinál. A spanyol versenyző eddig egy Volkswagen Golf boldog tulajdonosa volt, amit még a szülei vettek neki a 18. születésnapjára. Ám nemrég lecserélte egykori járművét egy egyedi Ferrari 812 Competizione-ra. A 28 éves pilóta elmondta, hogy nem ajándékként kapta a járművet, h
Lewis Hamilton gyerekkoráról, a motorsportok iránti szeretetéről és a “szupererejéről” is beszélt. Jay Shetty podcast műsorában a hétszeres világbajnok már mesélt arról, hogy miképp bántak vele az iskolában. Ezen felül a világot érintő problémákra, a vagyonkezelésre és az elfogadásra is kitért. Hamilton: Milliárdok vannak emberek számláin, míg máso
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság mostani álláspontja szerint egyetlen sportolót sem lehet megfosztani a versenyzés lehetőségétől csak az útlevele miatt.
A magyar férfi kézilabda-válogatott 40-23-ra kikapott a címvédő Dániától az olimpiai kvalifikációs világbajnokság negyeddöntőjében, szerdán Stockholmban. A csapat az 5-8. helyért folytatja szereplését.
Günther Steiner annak esélyeiről beszélt, hogy az amerikai Haas istálló leigazolhat-e egy amerikai pilótát. Ilyen nemzetiségű versenyzőből jelenleg egy van a mezőnyben, de ő is csak most debütál, ezzel pedig hosszú évek után képviseli valaki újra hazáját a Forma-1-ben. Sargeant egyetlen, szuperlicenszet eredményező F2-es szezonja után ugyanis fellé
Max Verstappen szimulátorversenyzés iránti szenvedélye nem “árt” a Red Bullnak. Ehhez ragaszkodik Dr. Helmut Marko, az energiaital-gyártó cég Forma-1-es pilótaprogramjának legfőbb felelőse. Ennek a programnak az élén a kétszeres regnáló világbajnok Verstappen áll, aki nemrég vesztette el a fejét, amikor csatlakozási problémák miatt véget ért a csap
A McLaren megmutatta hosszabban is, hogyan szól a Mercedes motor az új autójukban. A wokingi MTC-ben összegyűlt a csapat aprja-nagyja, hogy először hallgathassák meg az új versenyégpüket. Az eseményen ott volt az istálló legújabb pilótája, Oscar Piastri is, valamint Andrea Stella és Zak Brown is tiszteletét tette. A McLaren munkatársai már nagyon v
Daniel Ricciardo 2018 után idén visszatér a Red Bullhoz, ám már csak tartalékpilótaként. A feladatai között ott lesz a szimulátorozás is, hiszen manapság már igencsak kevés lehetőség adódik a valódi tesztelésre. Erre valamiféle megoldást jelentenek a csapatok gyárában lévő szimulátorok, melyeket a teljes állású pilóták is van, hogy használnak. Max
Meglepő helyen, egy mai szemmel igazán egzotikus mezőnyben vett részt első formaautós bajnokságában, ami ezen a napon kezdődött 2014-ben. A ma már kétszeres Forma-1-es világbajnok Max Verstappen 2014-ben sokkolta a világot azzal, hogy 18 éves kora előtt vezethetett az egyik nagydíj szabadedzésén és le is igazolták állandó pilótának. Pontosabban a R
Paul Parsons újságíró a Midjourney nevű, mesterséges intelligenciát használó szoftver segítségével „megjósolta”, hogyan fog kinézni néhány évtized múlva a világ mostani húsz legjobb futballistája.
A korábbi Forma-1-es pilóta, nyolcszoros futamgyőztes Mark Webber nagyon nem ért azzal egyet, hogy a Forma-1-es pilóták az életük egy részét feláldozzák a sportban való szereplésért. A királykategóriába vezető út viszont kétség kívül drága, illetve az Európán kívülieknek például érdemes az öreg kontinensre költözniük már igen fiatalon, hogy kövessé
Nyck de Vries élete első Forma-1-es szezonjára készül. Mivel mindössze másfél tesztnap jut neki hivatalosan, csapata nyilvánvalóan szervez még külön tesztelési alkalmat a holland számára, hogy könnyebben felvegye a ritmust. A hivatalos előszezoni tesztet február 23. és 25. között rendezik Bahreinben, ezenkívül nincs más lehetőség próbálgatni az ide
Az IndyCar-ban 2021 óta induló korábbi F1-es pilóta őszintén beszélt arról, hogyan érzi magát az Egyesült Államokban a versenyzők közegében. Grosjean eddigi legjobb eredménye három 2. hely a legrangosabb amerikai formaautós szériában, amelyben 2022-ben már teljes szezont futott, miután eleinte vonakodott a veszélyesebb oválpályákon versenyezni – a
Hová lett a harci szellem? Mi történt a védekezéssel? Volt-e vita a kispadon? Merre tovább Norvégia ellen? A közmédia vb-stábja kitárgyalta a dánoktól elszenvedett súlyos vereséget.
Kalle Rovanpera ugyan a győzelemért nem tudott a Monte-Carlo Rallyn érdemben harcolni Sébastien Ogier-vel, ugyanakkor így is erős teljesítményét látva ki lehet jelenteni, hogy idén is a 22 éves versenyző a bajnokság legnagyobb esélyese.
A már visszavonult Forma-1-es világbajnok Kimi Räikkönen fia, Robin olyan versenyző, mint az apja, állítja a Ferrari egyik embere. Az olasz Gino Rosato a Ferrari F1-es csapatánál dolgozik, a Räikkönen család barátja, és egyben Robin keresztapja is. Minttu és Kimi Räikkönen rajonganak Olaszországért, ott is házasodtak össze, és gyakran utaznak az or
Egyelőre a Red Bull sem tudja, az elmúlt két év küszködése után mire képes még Daniel Ricciardo, ám az ausztrálra váró idei teszteken ki fogja deríteni.
Akik a külföldi csatornákon is figyelemmel szokták követni a Forma-1-es versenyhétvégéket, már jól ismerhetik a Sky Sports szakértőit. A 2023-as szezon előtt némileg megváltozik a felállás a brit csatornánál, ugyanis az eddig szakértőként dolgozó Johnny Herbert és Paul di Resta is távozik az F1-es különítményből. Herbert – aki három futamot nyert F
Elfyn Evans nagyszerű tempót mutatott a Monte-Carlo Rallyn, ahol még Sébastien Ogier-val is tudott harcolni, végül azonban egy defekt miatt a dobogóról is leszorult.
Az AlphaTauri csapatfőnöke, Franz Tost a The Race hasábjain beszélt távozó pilótájáról, Pierre Gaslyról. A francia hosszú éveken át volt a Red Bull pilótája valamelyik csapatuknál, de azért többnyire a Tost vezette fiókcsapatnál. Egyedül 2019 első felében vezethetett a nagycsapatnál, de az a kaland nagyon félresikerült, és a szezon felénél visszafo