Három nap, három verseny és három győzelem. Ez Mikaela Shiffrin mérlege az évvégi semmeringi versenyeken. Ezzel együtt a 80. világkupa győzelmét ünnepelhette és nagyon közel került ahhoz, hogy a még előtte álló két klasszist az idei szezonban utolérje vagy megelőzze.
A 2022-es Forma-1-es szezon végeztével szavazást indítottunk az évad legjeiről. Ennek keretében többek között arról is megkérdeztünk titeket, Racingline.hu olvasókat, hogy meglátásotok szerint ki volt az év F1-es versenyzője. Hogy ne vigye el a végeredményt nagyon az, hogy kinek ki a kedvence, mindenki három versenyzőt jelölhetett meg a legjobbak k
Kilenc évvel azután, hogy visszavonult a versenyzéstől, és egy évvel azután, hogy saját, nevét viselő csapata megszűnt, 2002-ben ezen a napon Alain Prost kritikával illette a modern F1-es versenyzőket. A francia nem válogatta meg a szavait, idomított majmoknak nevezte a mezőny tagjait. A The Sun akkor így idézte őt: “A versenyzők manapság idomított
A csütörtökön 82 éves korában elhunyt Pelétől a labdarúgóvilág újabb korszakos egyéniségei búcsúztak, megható szavakkal. Robert Lewandowski, a lengyel válogatott és a Barcelona csatára azt mondta: mostantól egy újabb csillag van a mennyországban.
Ott Tanak különösen idén tudott kevésbé kijönni Thierry Neuville-el, és Esapekka Lappi is sok dolgot hallott a belga versenyzőről, de mielőtt véleményt alkotna új csapattársáról, először inkább megismerné.
René Arnoux szerint Max Verstappen érinthetetlen volt a 2022-es Forma-1-es szezon során a versenytársai számára. A francia azt is megjegyezte, hogy a kétszeres holland világbajnok egyáltalán nem volt kegyes a riválisaival szemben. Verstappen egy döcögős szezonkezdet után – ahol kétszer is kiesett technikai hiba miatt esett ki – a Red Bull folyamato
Korábbi klubja, az FC Santos azt közölte, hogy a végső búcsúztatón csak a közeli hozzátartozók vesznek részt. Brazíliában háromnapos nemzeti gyászt rendeltek el.
A Dallara új alkatrészeket készít a 2023-as szezonra az első futóművekhez, amivel az autók és a versenyzők épségét segíti. A kocsik jobban bírják majd az ütközéseket, a kézsérülések kockázata pedig csökken. A RACER beszámolója szerint az első felfüggesztésnél a kormánykar kialakítása változik meg a kerékösszekötőhöz kapcsolódó résznél, vékonyabb le
Mario Andretti bízik benne, hogy a Ferrari jól fog teljesíteni a Mattia Binotto utáni korszakban, amikor Frederic Vasseur váltja őt a csapat élén. A távozó Ferrari csapatfőnök Binotto benyújtotta lemondását egy olyan idény után, amelynek végén a Scuderia mindkét világbajnoki címért harcba szállhatott volna. Talán kellett is, mert a nyomás egyre csa
December 29 idén is szomorú nap volt. 9 éve ezen a napon szenvedett síbalesetet Michael Schumacher, és a dátum idén hozott két szomorú hírt. Ahogy arról tegnap beszámoltunk, elhunyt a labdarúgó-legenda Pelé, azonban nem ő volt sajnos az egyetlen nagy név, aki távozott. Életét vesztette az angol divattervező Vivienne Westwood is, akit a punk anyjaké
A csütörtökön elhunyt Pelé többször is találkozott Michael Schumacherrel, aki első visszavonulása előtt egy érdekes mondatot is elejtett a brazil legendának.
Bár Toto Wolff általában nem szokott a Red Bull pilótafelállásával foglalkozni, a Mercedes csapatfőnök bevallotta, hogy reméli, egy bizonyos versenyző egy napon lehetőséget kaphat a Milton Keynes-i bázisú alakulatnál. Toto Wolff reméli, hogy Nyck de Vries elég sikeres lesz az AlphaTauriban ahhoz, hogy a jövőben elnyerje az előléptetést a Red Bull a
Oliver Solberg korábban név nélkül adott hangot annak, hogy a Hyundai csapatában nem kapott megfelelő bánásmódot egyik csapattársától, most kiderült, hogy ez a csapattárs Thierry Neuville volt.
Nico Rosberg nemrégiben egy Rimac Nevera volánja mögött szelte Monte Carlo utcáit. 2016 világbajnoka a sétakocsikázásáról és a hiperautó tesztjéről egy videót is készített a YouTube csatornájára. A Rimac Nevera jelen pillanatban világ leggyorsabb elektromos autójának számít a mag 1914 lóerőjével és 2300 Nm-es nyomatékával. A karbonszálból készült k
Egy Mercedesre évi közel 1,9 millió forint CASCO-díjat fizet a tulajdonosa, a legidősebb kötelezővel rendelkező autó pedig 1923-ban készült – derül ki a Netrisk.hu összeállításából, amely a jelenleg is élő szerződések alapján mutatja be az idei biztosítási legeket. A lakásbiztosítások porondján egy 2,2 milliárd forint értékű ingatlan áll a toplista