2023. január 27. péntek

jan. 27
0:12
Nagy-magyarországos szurkolói tilalom – megszólalt Csányi Sándor (Infostart)
Az MLSZ elnöke szerint közös ügy, hogy ne kockáztassák a zárt kapus büntetést. Emellett egyértelmű állásfoglalást kért az UEFA-tól a jelkép használatáról.
jan. 27
0:16
Virth Balázs: azért nagyon jó érzés, ha az ember ott van a top 10-ben (Infostart)
Eddig optimálisan alakult az új év munkája a legsikeresebb magyar úszóműhely életében – tudta meg az InfoRádió Virth Balázstól, aki többek között Kapás Boglárka és Milák Kristóf mestere is. Az edző nem titkolta: nagy lendületet adott olimpiai bajnok tanítványának az is, hogy az év férfi sportolójának választották itthon.
jan. 27
0:20
Újabb ellenfelet kapott a Rossi-csapat (Infostart)
Szeptember 10-én vasárnap este 18 órától Csehország ellen játssza idei második felkészülési mérkőzését a labdarúgó-válogatott a Puskás Arénában.
jan. 27
0:21
Itt az első fotó Shakira volt férjéről 12 évvel fiatalabb barátnőjével (BorsOnline)
Egymáshoz bújnak a szerelmesek.
jan. 27
2:09
Schladming: sikeres volt a dupla villanyfényes verseny (Síelők)
A héten a hagyományos esti szlalom versenyt kiegészítették még egy szintén esti óriás-műlesikló versennyel is. A kettős verseny nagy sikert aratott a versenyzők, a rendezők, a közönség és a helyi turisztikai vállalkozások körében. Kérdés: hogyan lehetne ebből rendszert csinálni a jövőben?
jan. 27
4:42
Se bugyi, se más, pucérra vetkőzve napozik az almamellű kebelcsoda (Metropol)
Penny csak egy vékony láncot hagyott magán a csípőjén.
jan. 27
4:48
Súlyosan megsérült Lucas Auer a Daytona 24 edzésén (Racing)
Néhány nap leforgása alatt megjárta a mennyet és a poklot a Winward Racing 57-es Mercedesének...
jan. 27
4:51
Súlyosan megsérült Lucas Auer a Daytona 24 edzésén (USAracing)
Néhány nap leforgása alatt megjárta a mennyet és a poklot a Winward Racing 57-es Mercedesének...
jan. 27
5:12
Tost elárulta, hogy ki nem lesz még biztosan a Red Bull motorbeszállítója (Racing)
Franz Tost elutasítja azon találgatásokat, melyek szerint a Red Bull a Forddal való együttműködés bejelentésére készül. Egyesek azt találgatják, hogy az a tény, hogy mind a Red Bull, mind a testvércsapat, az AlphaTauri, amelyet az osztrák Tost vezet, a jövő hónap elején New Yorkban kíván indulni, annak a jele, hogy az amerikai autógyártóval való me
jan. 27
5:21
Lekapta a bikinit, buján homokozik a nádszáltestű modell (BorsOnline)
Turista-csalogató látványosság Mexikóból.
jan. 27
5:36
A brutális kihívást híres autóversenyzők is teljesítették (Racing)
Közel két maratonnak a távját kell lefutni két napon belül az egyre népszerűbb kihívásban, amit NASCAR-pilóták is teljesítettek január első hetében.  A 4*4*48 nevű kihívás egy korábbi SEAL-kommandóstól és ultramaraton-futótól, David Gogginstól származik, aminek lényege, hogy a résztvevők 48 órán belül 4 óránként lefutnak 4 mérföldet (6,4 kilométert
jan. 27
5:48
Elképesztő: Robert Wickens újra versenyezhet az Indy 500-on! (Racing)
A tavalyi év egyik legemlékezetesebb, motorsport-vonatkozású sztoriját Robert Wickens szolgáltatta. A kanadai versenyző három és...
jan. 27
5:51
Elképesztő: Robert Wickens újra versenyezhet az Indy 500-on! (USAracing)
A tavalyi év egyik legemlékezetesebb, motorsport-vonatkozású sztoriját Robert Wickens szolgáltatta. A kanadai versenyző három és...
jan. 27
6:18
Most megveheted David Beckham régi Ferrari 360 Spiderjét (Racing)
David Beckham ízlése olykor hagy némi kívánnivalót maga után, de ami most jön, azt meg kell adni neki. Kevés olyan sportoló van a Földön, aki túllép a sportágán, és világszintű ikonná válik. Az olyan sportolók, mint Lionel Messi, Lewis Hamilton, LeBron James és Serena Williams megasztárok, akik vitathatatlanul meghaladják – vagy éppen túlnőnek – sp
jan. 27
6:30
A versenyzők több havat szeretnének a Montén (Racing)
A hó és jég az évtizedek alatt megszokottá vált a Montén, ahogy a száraz, nedves út felület is. Idén azonban sokkal inkább hasonlított a hercegség versenye egy aszfaltos futamhoz.
jan. 27
6:30
Schäfer üzent Laidouninak; CR-ék kiestek; városi derbit nyert a Real – reggeli hírösszefoglaló (Sportal)
Egy csokorba gyűjtöttük a csütörtök esti órák legfontosabb sporthíreit. Íme!
jan. 27
6:54
Újabb meccset játszanak a mieink a férfi kézi-vb-n; Man. City–Arsenal – pénteki sportműsor (Sportal)
A magyar férfi kézilabda-válogatott Norvégia ellen lép pályára a vb-n az 5–8. helyért rendezendő mérkőzésen. Az angol labdarúgó FA-kupában Manchester City–Arsenal rangadóra kerül sor. A német Bundesligában pályára lép az RB Leipzig. Íme, a mai sportműsor!
jan. 27
7:12
Alonso leigazolása ellenére nincsenek nagy céljai az Aston Martinnak (Racing)
A futamgyőzelmek és a világbajnoki cím nem szerepelnek az Aston Martin 2023-as céljai között. Erről a csapatfőnök Mike Krack beszélt, aki üdvözölhette az idénre csapathoz igazoló Fernando Alonsót is, akit még hosszú évekig alkalmaznának, és a végső győzelemig is elmennének vele. „Lehet, hogy valaki azt mondja, hogy már nem sok éve van hátra az F1-b
jan. 27
7:48
Kitört a háború a Forma–1-ben, az ok 20 milliárd dollár (Infostart)
A szaúdi királyság mesés összeget ajánlott az autós világbajnoki sorozatért, és ez megosztja a nemzetközi szövetséget és a jogtulajdonos Liberty Mediát.
jan. 27
7:48
Megújul a családi egyterű, amit a Renault 29 éve F1-es szörnnyé változtatott (Racing)
Az idén mutatkozik be a Renault Espace hatodik generációja, ebből az alkalomból pedig felidéztük, milyen volt az Alain Prost által is vezetett F1-es változat.
jan. 27
7:51
Sorozatban harmadik meccsén kapott ki a ligaelső Celtics az NBA-ben (m4sport.hu)
A Boston Celtics vereséget szenvedett otthon a New York Knickstől az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) legutóbbi játéknapján.
jan. 27
7:51
Lékai-Kiss Ramóna nem titkolja, ilyen az élet a férje nélkül (BorsOnline)
Hamarosan hazajön a családapa.
jan. 27
8:18
Sorozatban harmadszor kapott ki a Boston az NBA-ben (Sportal)
A Boston Celtics vereséget szenvedett otthon a New York Knickstől az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) legutóbbi játéknapján – számolt be róla az MTI.
jan. 27
8:20
Negyedszerre már sikerült, Cicipasz döntős az Australian Openen (Sportal)
A görög teniszező négy játszmában nyert az orosz Karen Hacsanov ellen a melbourne-i Grand Slam-torna férfi egyesének első elődöntőjében.
jan. 27
8:24
Abiteboul: Hibáztunk az autó beállítása során (Racing)
Cyril Abiteboul, a Hyundai Motorsport csapatvezetője elárulta, hogy hibáztak az autók beállítása során a Monte-Carlo Rallyn, mivel csak a versenyen próbáltak meg agresszívabb beállításokkal menni.
jan. 27
8:30
Hajrájában a kézilabda-vb, City-Arsenal csúcsrangadó Angliából - sport a tévében (Infostart)
6-kor norvég-magyar vb-negyeddöntő, aztán jönnek Szoboszlaiék.
jan. 27
8:30
A történelmi mélypont után menesztették a holland sztárklub edzőjét (Sportal)
Már nem Alfred Schreuder a holland labdarúgó-bajnokságban szereplő Ajax vezetőedzője.
jan. 27
8:36
„A bajnokságon pontosan kiderül majd, mennyit ért Katinka munkája” (Sportal)
A magyar úszósportban szerencsére sok a felkiáltó jel, egy nagy kérdőjel viszont itt ágaskodik hónapok óta: mi lesz Hosszú Katinkával? Három hónap múlva választ kapunk.
jan. 27
8:48
„Nehezebb volt szűznek maradni, mint az olimpiára készülni” – megbánta vallomását a világbajnok (Sportal)
Minden idők egyik legjobb amerikai gátfutója, Lolo Jones szüzességi fogadalma miatt került címlapokra, írja a Sport365.
jan. 27
8:51
Legendás kézilabdázónk lemondatná a kapitányt a kudarc után (Ripost)
A 17 gólos különbség megdöbbentő, reagált Kovács Péter.
jan. 27
8:54
Huszti: „Jó barátok vagyunk Juhász Rolanddal, de lehet, hogy három hónap múlva kirúg” (Sportal)
Huszti Szabolcs, a MOL Fehérvár labdarúgócsapatának vezetőedzője az M1-nek adott interjújában fejtette ki a tavaszi idény előtti várakozásait.
jan. 27
8:57
Putyint támogató szurkolókkal fotózkodott, nem lesz ott Novak Djokovic édesapja fia elődöntőjén (m4sport.hu)
„Kizárólag azért vagyok itt, hogy a fiamat támogassam. Nem állt szándékomban, hogy főcímekbe kerüljek, sem az, hogy zavart keltsek.”
jan. 27
8:59
Változatlan világelit és hódító fiatalok a férfi kézilabda-világbajnokság elődöntőjében (m4sport.hu)
Négy ország, amely jelenleg szinte verhetetlen kézilabdában. Akiknek a szintjére egyelőre sokak számára vágyálom eljutni, és annak ellenére, hogy akadnak olyan válogatottak is, amelyek gyakran megráncigálják az oroszlánok bajszát, már sorozatban a harmadik nagy tornán kerül ugyanaz a négy csapat az elődöntőkbe, ráadásul változatlan párosítással.
jan. 27
9:00
Djokovics édesapja nem lesz jelen fia Australian Open-elődöntőjén (Sportal)
Szrdjan Djokovics nem a helyszínen tekinti meg fia elődöntőjét az ausztrál nyílt teniszbajnokságon (Australian Open) – írja az MTI.
jan. 27
9:06
A Tampa Bay véget vetett a Boston győzelmi sorozatának az NHL-ben (Sportal)
A Tampa Bay Lightning hazai pályán 3–2-re legyőzte a ligaelső Boston Bruinst az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) csütörtöki rangadóján – számolt be róla az MTI.
jan. 27
9:12
Sainz megtudta az új Ferrari-főnöktől, hogy mi lesz idén a státusza (Racing)
A Ferrari új csapatfőnöke, Fred Vasseur eloszlatta azokat a találgatásokat, melyek szerint Charles Leclerc-et részesítené előnyben, Sainz ellenében. A tavalyi friss győztest fontos csapattagként üdvözölte, és azt is elárulta, hogy kétszer is megpróbálta szerződtetni a spanyolt a korábbi Forma-1-es csapataihoz. A 28 éves Sainz 2021-ben csatlakozott
jan. 27
9:12
„Minden meseszerűen alakult” – visszatéréséről beszélt Schäfer András (Sportal)
A magyar válogatott középpályása, Schäfer András novemberi sérülése óta szerda este lépett újra pályára.
jan. 27
9:15
Djokovic az apja nélkül kénytelen elődöntőzni az Australian Openen (444.hu)
Srdjan Djokovic a negyeddöntőn oroszpárti társaságba keveredett.
jan. 27
9:18
Szorul a hurok Dani Alves nyaka körül (Metropol)
Árulkodnak az ondónyomok.
jan. 27
9:18
Elveszítette karrierje utolsó GS-döntőjét a teniszlegenda (Sportal)
A Rafael Matos, Luisa Stefani brazil duó nyerte a vegyes párosok versenyét az ausztrál nyílt teniszbajnokságon (Australian Open) – adta hírül az MTI.
jan. 27
9:24
"Putyinista" drukkerek miatt került bajba Ausztráliában Novak Djokovic apja (Infostart)
Emiatt nem is láthatja élőben fia Australia Open-elődöntőjét.
jan. 27
9:24
Kirúgja a hibázó stratégákat?, Leclerc lesz az első számú? – ezekre is válaszolt a Ferrari új csapatfőnöke (Racing)
Új korszak kezdődik a Ferrarinál, Frédéric Vasseur, az új csapatfőnök pedig több fontos témában is megszólalt.
jan. 27
9:30
Simeone a játékvezetőt okolja, Ancelotti a brazil csatárt méltatja (Sportal)
A Real Madrid jutott be utolsóként a Király Kupa elődöntőjébe, miután hosszabbítás után 3–1-re verte az Atlético Madridot.
jan. 27
9:32
LeBron James beállítja a legendás Abdul-Jabbar rekordját (Sportal)
LeBron James, a legendás Karim Abdul-Jabbar rekordját beállítva, 19. alkalommal szerepelhet majd az NBA All Star-mérkőzésén, miután a szurkolók, játékosok és szakírók szavazatai alapján ő lett az egyik együttes csapatkapitánya – írja az MTI.
jan. 27
9:33
Kilenc meccsig tartott az afrikai focilegenda vezetőedzői megbízatása a Championshipben (m4sport.hu)
Kolo Tourét három és fél évre nevezték ki a Wigannél, de kilenc meccsből egyet sem tudott nyerni, megköszönték a munkáját.
jan. 27
9:34
A kirúgott Lampard Instagramon üzent, Ancelotti fia válthatja (Sportal)
Frank Lampardot hétvégén menesztette az Everton, miután a West Ham ellen is vereséget szenvedett a csapat. A kirúgott menedzser csütörtök este az Instagramon üzent.
jan. 27
9:42
Máris megvan C. Ronaldo első veresége hivatalos szaúdi meccsen (Infostart)
Az al-Nasszr az al-Ittihadtól kapott ki. CR7 csapatkapitány volt, gólt nem szerzett a 3-1-es meccsen.
jan. 27
9:42
Az Alfa Romeo elvesztette névadó szponzorát (Racing)
Miután Frederic Vasseur csapatfőnök távozott a Ferrarihoz, a Sauber által üzemeltetett Alfa Romeo most úgy néz ki, hogy elveszíti a névadó támogatóját. A hírek szerint mind az ORLEN, egy lengyel olajvállalat, mind a vele kapcsolatban álló lengyel pilótájuk, Robert Kubica távozik a svájci székhelyű istállótól. És míg az ORLEN idén egy kevésbé kiemel
jan. 27
9:45
Új főszponzor és új név az Alfa Romeo F1-es csapatánál (m4sport.hu)
Új főszponzora lett, így a neve is módosult az Alfa Romeo F1-es csapatának. A Robert Kubicát támogató eddigi névadójuk kiszállt a csapatból.
jan. 27
9:51
Hivatalos: Németh András a Bundesliga II-ben folytatja (m4sport.hu)
A 20 éves magyar csatár feljutásért harcolhat, ősztől pedig jó eséllyel a német élvonalban játszhat.

Keresés