Az Újpest FC az összes közösségi felületén amnesztiát hirdet minden olyan szurkoló számára, aki az elmúlt években bármelyik platformon tiltásra került.
Száz esztendeje, 1923. február 6-án Kőszegen született Lóránt Gyula, az Aranycsapat legendás középhátvédje. A centenáriumot emlékév szervezésével kívánja megünnepelni az Aranycsapat Testület, szülővárosa és a róla elnevezett helyi futballklub is.
Emanuele Pirro szerint Frédéric Vasseurnek nem szabad kísértésbe esni és forradalmat csinálnia Maranellóban. Tavaly a Ferrari nagyon jól kezdte az évet. Az első futamok után úgy tűnt, hogy Charles Leclerc lesz a bajnoki cím várományosa, ám ahogy teltek a versenyek úgy csökkent a Scuderia esélye. A technikai és a stratégiai hibák mellett a fejleszté
Ott Tanak számára bár nem úgy alakult a Monte-Carlo Rally, ahogy eltervezte, azonban így is jóval többet ért el az M-Sporttal, mint azt tette három év alatt a Hyundaijal.
Bizony, igen, főként, ha a sport tisztaságáról vagy gyűjtőnevén az integritásáról van szó. Az integritás szó egyik jelentése a teljesség, én legalábbis ebben az értelmében használom. Fontos a pontos megfogalmazás és értés, mert ahogy az alábbiakból is kiderül, néhány éve még európai szinten is mást-mást értettek alatta a szakemberek.
A újpesti labdarúgó klub közösségi oldalán jelentette be „megbocsájtási szándékát”, amit azzal indokolt, hogy minden családban előfordulnak nézeteltérések, de ennek ellenére egy család marad, így jár a tiszta lap minden olyan szurkolónak, akiket az elmúlt években az együttes valamely platformján tiltott.
Az SD Worx holland versenyzője, Demi Vollering remek évet zárt 2022-ben, de idén szeretne még tovább lépni, és többek között legyőzni a női mezőny legjobbját, Annemiek van Vleutent. Az óra viszont ketyeg, mert lehet, hogy egyetlen esélye maradt erre, méghozzá a Tour de France Femmes, ami 2023-ban is a női versenynaptár csúcspontja lehet.
Jim Gottfridsson, az elődöntős svéd válogatott egyik legjobb játékosa számára sérülés miatt véget ért az olimpiai kvalifikációs férfi kézilabda-világbajnokság.
A Red Bull tanácsadója, Dr. Helmut Marko is hitetlenkedve áll a Forma-1 németországi hanyatlása előtt. Míg egykor német pilóták, csapatok, két német versenyhelyszín és hatalmas német nézőtömeg töltötte meg az F1-et, ma már egészen más a helyzet. Nico Hülkenberg idén az egyetlen német versenyző a mezőnyben, Hockenheim és a Nürburgring hiányzik a ver
Újabb tárgyalást tartottak a tavalyi Brit Nagydíjon történt tüntetés ügyében, és az ügyészség szerint az aktivisták a pilótákra is veszélyt jelentettek.
Nagy Zsolt, a Puskás Akadémia válogatott labdarúgója úgy készül, hogy felcsúti csapata a bajnokság tavaszi idényében még a tabellát fölényesen vezető Ferencvárossal is felveszi a versenyt.
Láng Júlia a 23. helyen végzett a csütörtöki rövidprogramban a finnországi Espooban zajló műkorcsolya Európa-bajnokságon, így a szombati kűrben is jégre léphet.
Láng Júlia a 23. helyen végzett a csütörtöki rövidprogramban a finnországi Espooban zajló műkorcsolya Európa-bajnokságon, így a szombati kűrben is jégre léphet.
Külföldi sajtóinformációk szerint 23 játékos ellen vizsgálódnak, akik bűnrészesként érdekeltek lehetnek a Juventus – közelebbről Andrea Agnelli és Fabio Paratici, egykori klubelnök és sportigazgató – botrányában.
Láng Júlia a 23. helyen végzett a csütörtöki rövidprogramban a finnországi Espooban zajló műkorcsolya Európa-bajnokságon, így a szombati kűrben is jégre léphet.
Szabadkártyásként rajthoz áll a KTM gyári csapat egyik versenygépével a 37 éves, 2018-ban visszavonult Dani Pedrosa a gyorsaságimotoros-világbajnokság áprilisi Spanyol Nagydíján.
Waltner Róbert és Hahn János is pozitívan nyilatkozott a Paks bajnoki visszatérése előtt az M1-nek. A vezetőedző mindenképp a védelmet erősítené, hogy ne kapjanak több elkerülhető gólt, Hahn János pedig visszatérne abba a formájába, mellyel a 2020/21-es kiírásban 22 találatot jegyezve gólkirályi címet ünnepelhetett.
Toto Wolff eloszlattak azokat a feltételezéseket, mik szerint Lewis Hamilton szinte könyörög az új szerződéséért. A hétszeres világbajnok kontraktusa 2023 végén jár le, ám a felek korábban már elmondták, hogy együtt szeretnék folytatni az útjukat. Nemrég olyan hírek is napvilágot láttak, mik szerint Hamilton horror fizetést kaphat az új kontraktus
A magyar női kézilabda-bajnokság előző fordulójában a Ferencváros ellen bravúros, 30-30-as döntetlent elérő DVSC-SCHAEFFLER az NB I 12. fordulójában a Békéscsaba csapatát látja vendégül. A hajdúságiak a harmadik helyen állnak a Fradi és a Győr mögött, míg a békési csapat csupán két győzelmet szerzett eddigi 11 meccsén. A Debrecen 2013 óta minden ha
Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke a Nemzeti Sportnak adott interjújában reagált a Nagy-Magyarország jelkép korlátozása miatti negatív véleményekre.
Szerződést hosszabbított a DVSC női kézilabdacsapata válogatott jobbátlövőjével, Planéta Szimonettával. A játékos az M1-nek beszélt a hosszabbítás hátteréről és további céljairól is.
Szabadkártyásként rajthoz áll a KTM gyári csapat egyik versenygépével a 37 éves, 2018-ban visszavonult Dani Pedrosa a gyorsaságimotoros-világbajnokság áprilisi Spanyol Nagydíján.
Ahogy az ilyenkor lenni szokott, a téli transzferidőszakban ismét bővíthették földrajzi ismereteiket a magyar futballszurkolók az NB I-es klubok átigazolásainak köszönhetően.
A magyar férfi kézilabda-válogatott története legsúlyosabb vb-vereségét szenvedte el Dánia ellen a kézilabda-világbajnokság negyeddöntőjében. A lesújtó vereség a játékosokat, a szövetségi kapitány és a stábot is mélyen érintette, ám mindenki már inkább előre tekint, és ha szeretnénk is elfelejteni ezt a kudarcot, tapasztalatnak – még ha negatívnak