Ma délben vette kezdetét az idei Race of Champions csapatversenye, a ROC Nations Cup. A kilenc versenyzőpároshoz egy eROC csapat csatlakozott: Lucas Blakeley (a McLaren F1 Esports versenyzője) és Jarno Opmeer (a Mercedes F1 Esports versenyzője) voltak a pénteki eROC szimulátoros verseny két legjobbja, így ők alkothattak egy extra csapatot a valós v
Megnyerte a férfi szuper-óriásműlesiklást Bányai Attila az olasz Alpokban rendezett XVI. Téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál záró napján. Alpesi sízőnk ezzel a szenzációs eredménnyel újabb rangos nemzetközi versenyen bizonyított az elmúlt héten elért dobogós helyezései után, melyeket a junior világbajnokság U18-as kategóriájában szerzett.
Aryna Sabalenka végre eljutott egy Grand Slam torna-döntőjébe és, ha már ott volt, akkor nem is hagyta, hogy kicsússzon a lehetőség az ujjai közül. A Rybakina elleni meccsen az sem ingatta meg, hogy az elején szetthátrányba került, a végső győzelemmel pedig folytatni tudta idei veretlenségi sorozatát. A végén azzal is meg tudott birkózni, hogy óriá
David Gaudu érthetetlen módon beszólt a csapattársának, majd gyorsan bocsánatot kért. Közben Nairo Quintana mégsem vonul vissza, európai topcsapatba vágyik. Peter Sagan viszont alaposan meglepett mindenkit a bejelentésével, hisz az utolsó szezonját kezdte el a World Tourban.
A tavalyi évhez hasonlóan idén is egy szabadkártyás ausztrál duó - Jason Kubler és Rinky Hijikata - nyerte a férfi párosok küzdelmét az ausztrál nyílt teniszbajnokságon.
A Bayern Münchennél várnak Sadio Manéra (hogy felgyógyuljon végre a sérüléséből), és a korábbi klubjánál, a Liverpoolnál is gyakran vártak rá – egészen más okokból.
A tavalyi fiaskó után az elődöntőig menetelt Sebastian Vettel és Mick Schumacher a Nemzetek Kupája küzdelmeiben. És a döntős esélyük is csak egy rossz rajton múlt.
Zinédine Zidane 2021 májusa óta „munkanélküli”, s úgy hírlik, elege van a semmittevésből. Francia források szerint csak négy olyan klub van, ahol el tudja magát képzelni, ebből háromnál nem túl valószínű, hogy most tárt karokkal várnák.
Az olasz Benetton Treviso rögbicsapatának játékosa, Ivan Nemer júniusig tartó eltiltást kapott, miután egy igazán ostoba „viccet” sikerült elsütnie a csapat karácsonyi ajándékozásán. Cherif Traoré – aki Guineában született – nem találta poénosnak, hogy egy szemeteszsákba rakott rohadt banánt kapott ajándékba csapattársától.
A Paks jutott vezetéshez, de fordítani tudott a hazai pályán játszó Kisvárda. A hosszabbításban azonban jött a csattanó, Alen Skribek beadása után egyenlített a vendégcsapat, a végeredmény 2–2.
Mészáros Eszter aranyérmes lett a nők 10 méter légpuskaszámában a jakartai (Indonézia) sportlövő világkupaversenyen, míg a férfiaknál Péni István az ötödik, Pekler Zalán a hetedik helyen végzett – számolt be róla a magyar szövetség.
A hazai szövetség tájékoztatása szerint két magyar a férfiaknál is az élmezőnyben zárt, ugyanis Péni István az ötödik, Pekler Zalán a hetedik helyen végzett a 10 méteres számban.
Jack Aitken megerősítette, hogy a 2023-as szezon kezdete előtt elválnak útjaik a Williams Forma-1-es csapatával, és már teljes mértékben a sportautó-karrierjére fog koncentrálni. A brit három évig volt a Williams tartalékpilótája, sőt az emlékezetes 2020-as Szahíri Nagydíjon rajthoz is állt, hiszen a Mercedeshez beugró George Russellt helyettesítet
Az agysérülések kialakulásának megakadályozásáért kampányolók legnagyobb csalódására a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség szabályalkotó testülete (IFAB) nem támogatott egy sokak számára fontos tervet.
Egész biztosan nem ilyen időjárásra számítottak a Challenge Mallorca negyedik versenyére nevező kerékpárosok. A turistaparadicsomba szombat éjjel megérkezett a tél, a havazás miatt, jó 30 kilométert és két hegyet is ki kellett venni az útvonalból. A hideg és az eső igy is pokollá tette a versenyzők életét, Kobe Goossens viszont kőből volt, és pénte
Mészáros Eszter aranyérmet nyert légpuskában a jakartai sportlövő világkupaversenyen. A hazai szövetség tájékoztatása szerint két magyar a férfiaknál is az élmezőnyben zárt, ugyanis Péni István az ötödik, Pekler Zalán a hetedik helyen végzett a 10 méteres számban.
Mészáros Eszter aranyérmet nyert légpuskában a jakartai sportlövő világkupaversenyen. A hazai szövetség tájékoztatása szerint két magyar a férfiaknál is az élmezőnyben zárt, ugyanis Péni István az ötödik, Pekler Zalán a hetedik helyen végzett a 10 méteres számban.
Anastasia Gubanova nyerte a nők versenyét a finnországi Espooban zajló műkorcsolya Európa-bajnokságon, míg Láng Júlia a szombati kűrben megőrizte a 23. helyét.
Mészáros Eszter aranyérmes lett a nők 10 méter légpuskaszámában a jakartai (Indonézia) sportlövő világkupaversenyen, míg a férfiaknál Péni István az ötödik, Pekler Zalán a hetedik helyen végzett – számolt be róla a magyar szövetség.
Az FTC-Telekom női vízilabdacsapata a Terrassa ellen csobban vízbe az Euro Kupában, a barcelonai landolást követően a csapat kulcsjátékosa, Gurisatti Gréta a pilótafülkéből küldött képet.
Nico Hülkenberg elmondása szerint az, hogy egy ideig nem versenyzett a Forma-1-ben, valahol "pozitív" volt, és értékes lehetőséget biztosított számára a gondolkodásra. Viszont hiába tette helyre magát fejben, alapított családot, egyszer csak rájött, hogy mire van szüksége igazán.
Kevin Magnussen ugyan kénytelen volt visszalépni a Daytona 24 órástól, de az IMSA szezonnyitóján még mindig bőven van érdeklődés korábbi Forma-1-es pilótáktól. A Haas versenyzője kénytelen lesz kihagyni a versenyt, miután kézműtéten esett át. Azonban várhatóan a királykategória előszezoni tesztjeire már alkalmas lesz a vezetésre. A prémium GTP kate