Ken Block a hét elején hunyt el váratlanul egy motorosszán balesetben, és azóta gyászol a motorsport világa, de nyugodtan mondhatjuk, hogy a gamerek is. Block több játékfejlesztőnek is segített, hogy minél realisztikusabbak legyenek a szimulációk, legismertebb talán a Dirt-sorozat, amelyben részt vett. Ugyanakkor a Forza Horizon és a Need for Speed
A 2023-as Forma-1-es sportszabályzat fontos változásokat tartalmazhat abban a tekintetben, hogy a versenyzőket hogyan büntetik, ha a szezon során felhasználható erőforrás alkatrészekből többet használnak fel, mint a megengedett. Különösen az olyan pályákon, ahol viszonylag könnyű az előzés, előnyösnek bizonyult a rajtbüntetés bevállalása, mivel a
Max Verstappen nemrég elmondta, örül annak, hogy Kelly Piquet már nem a közösségi médiás felületek rabja. A holland versenyző sokakat meglepett azzal, mikor összejött Daniil Kvyat ex-kedvesével. Azóta a páros boldogan él Monacóban, ám a különböző platformokon azért kapják az ívet. Kelly legfőképp modellkedéssel és az Instagrammal foglalatoskodik, l
Sacha Fenestraz nemrég elmondta milyen volt az élet Lando Norris lakótársaként. A két fiatal barátsága még a junior kategóriás időkbe nyúlik vissza. Norris F1-es karrierje kezdetén még együtt is laktak a versenyzők, majd Fenestraz Japánba ment versenyezni. A két pilóta tavaly találkozott a szigetországban, ahol is meglátogattak pár nevezetességet a