A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) megkapta az európai szövetség (UEFA) feltételeit és előírásait a 2026-os és 2027-es Bajnokok Ligája-döntő megrendezésére való pályázás kapcsán.
A Hoffenheim magyar válogatott labdarúgója jól beilleszkedett új csapatába, és azt reméli, tovább tudja vinni a Szalai név pozitív megítélését a klubnál.
Az új szezonban Martin Albertsen vezetőedző dirigálja a Ferencváros női kézilabdacsapatát. A dán szakember több futást vár majd el játékosaitól, és a skandináv stílust szeretné meghonosítani.
Az elmúlt két hét során az Alpine F1-es csapatánál végbement szinte példátlan tisztogatás kapcsán megszólalt a korábbi csapatfőnök is, aki szerint a francia gyártó vezetőségében csak az elvárások nőnek évről évre, a rá fordítandó pénzkeret azonban nem.
Az FTC ügyvezető elnöke rendkívül büszke arra, hogy a fukuokai világbajnokságon győztes férfi vízilabda-válogatottba a szakvezetést, valamint kilenc játékost is a zöld-fehérek adják, ugyanakkor kijelentette, "most kell csak igazán odatennünk magunkat".
Csütörtökön reggel nyolc órától rendezik a Finn Rally hivatalos tesztjét. A versenyzők a 4.48 km-es Rannankyla szakaszon végezhetik az utolsó gyakorlást.
A közösségi médiás felületeken a felhasználók kitalálták miért lépheti át a 2023-as költségvetési korlátot a Red Bull. A múlt évi beadványokat még javában vizsgálja az FIA, ám a médiában már jelentek meg olyan pletykák, amik túlköltekezésről szólnak. A legtöbb lap három csapatot emleget, ám az egyik „túlköltekező” személye országonként változik. Az
A Finn Rally a következő három évben biztosan a WRC naptárban lehet, miután a WRC Promóter 2025-ig tartó szerződés hosszabbítást írt alá a versenyszervezővel.
A McLaren kétszeres világbajnoka szerint a történelem ismétli önmagát, így minden domináns periódus után egy újabb következik. Mika Häkkinen 1998-ban 8 versenyt nyert meg, és 100 ponttal lett világbajnok. A második helyen Michael Schumacher 14 pontos lemaradással követte a tabellán. A különbség a régi pontszámítás mentén rengetegnek számított. A fi
Sébastien Ogier-nak még nincs szerződése a következő WRC szezonra, éppen emiatt egy olyan pletyka jelent meg, mely szerint jövőre a Hyundai Motorsport versenyzője lesz.
Lando Norris elismerte, volt egy gondolat, ami az elmúlt időszakban folyamatosan ott motoszkált a fejében. A brit versenyző 2019-ben csatlakozott a Forma-1-be a McLarennel. Először 2020-ban álhatott dobogóra Ausztriában, majd egy évvel később megszerezte a pole pozíciót Oroszországban. A versenyt is sokáig vezette, ám egy rossz döntés miatt elbukta
Jari-Matti Latvala visszatér a versenyzők közé a Finn Rally idejére, a Toyota Gazoo Racing csapatfőnöke pedig több okból is a 97-es rajtszámot választotta.
A Fradi Dublinban, a Kecskeméti TE pedig Rigában játszik csütörtökön mérkőzést az Európa Konferencia-liga második selejtezőkörében; mindkét helyszínen konzulok segítik a szurkolókat - tudatta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebookon.
Sajtóinformációk szerint az Aston Martint támogató cég pár garázzsal odébb költözik, és névadó szponzorként tűnik fel. Hetekkel ezelőtt jelentette be az olasz kiscsapat, hogy jövőre ismét új néven versenyeznek. A Red Bull égisze alá tartozó AlphaTauri márkát maguk mögött hagyják, és új arculattal vágnak neki a 2024-es szezonnak Ugyanakkora a csapa