A magyar versenyzők három érmet, egy-egy aranyat, ezüstöt és bronzot, valamint a férfi kajaknégyes révén további négy párizsi kvótát gyűjtöttek a pénteki döntőkben a duisburgi, olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon.
Teemu Suninen azt követően, hogy az Észt Rallyn és Fiunn Rallyn már vezette a Hyundai Rally1-es autóját, készülhet idei harmadik versenyére is a hibrid autóval.
A magyarok közül Gulyás Michelle és Bauer Blanka jutott be a 18 fős női döntőbe a délnyugat-angliai Bath-ban zajló olimpiai kvalifikációs öttusa-világbajnokságon.
Míg Daniel Ricciardo csuklóját elővigyázatosságból megröntgenezik, addig a paddockban már Liam Lawson és Nyck de Vries készülődik. Oscar Piastri a döntött 3-as kanyarnál hibázott a mai második szabadedzésen, így közelebbről megnézhette magának a TecPro falat. Példáját pár perccel később honfitársa is követte, így nem zártak valami jó délutánt az au
Nem tűnik nyugtalannak a Red Bull a Holland Nagydíj pénteki edzésnapja után, noha a McLaren gyorsabbnak bizonyult náluk, az autójuk pedig még nem úgy viselkedik, mint szeretnék.
Rossz hírek érkeztek a Zandvoortban balesetet szenvedett Daniel Ricciardóról. Eltört a csuklója, így nem versenyezhet a Holland Nagydíjon. A helyére az újonc Liam Lawson ül.
Az AlphaTauri megerősítette, Daniel Ricciardo nem tudja folytatni a Holland Nagydíj további szakaszait, így a Red Bull tartalékversenyzője ugrik be a helyére. A második szabadedzésen keveredett furcsa helyzetbe az ausztrál. Honfitársa kezdte a sort a döntött 3-as kanyarban, majd pár perccel később a 34 éves pilóta érkezett a TecPro falba a McLaren
Nem ülhet vissza az autóba Daniel Ricciardo a Holland Nagydíj pénteki második szabadedzésén történt sérülése után. Csapata közleményben ismertette a részleteket.
Az AlphaTauri megerősítette, Daniel Ricciardo nem tudja folytatni a Holland Nagydíj további szakaszait, így a Red Bull tartalékversenyzője ugrik be a helyére. A második szabadedzésen keveredett furcsa helyzetbe az ausztrál. Honfitársa kezdte a sort a döntött 3-as kanyarban, majd pár perccel később a 34 éves pilóta érkezett a TecPro falba a McLaren
Az MTVA közvetíti 2029-ig az atlétikai Gyémánt Liga-sorozatot, az összes sportági világbajnokságot és a Kontinentális Sorozat arany fokozatú versenyeit – jelentette be Papp Dániel, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója pénteken a Nemzeti Atlétikai Központban, az M4 Sport csatorna helyszíni stúdiójában.
Carlos Sainz attól tart, hogy akár a Q3-ról is lemaradhat a Ferrari Zandvoortban, ha nem talál sürgősen valamit. Charles Leclerc bizakodóbb, és lehetségesnek tartja a nagy javulást.
Hüttner Csaba szövetségi kapitány a duisburgi kajak-kenu világbajnokság pénteki versenynapja után azt mondta: leginkább a nyolc megszerzett párizsi olimpiai kvótának örül.
A női és férfi 200 méteren is a címvédő, Shericka Jackson és Noah Lyles diadalmaskodott, méghozzá parádés teljesítménnyel a budapesti atlétikai világbajnokság pénteki versenynapján, melyen Jackson minden idők második legjobb 200-as futását produkálta.
Ha nem bírja már a nagy meleget, maradjon otthon a hűvös szobában, reggeltől késő estig számtalan sportközvetítéssel várjuk. Az egy hete zajló budapesti atlétikai világbajnokság mellett a kajak-kenusok és a ritmikus sportgimnasztikázók is vb-n mérik össze erejüket és tudásukat, Hollandiában versenyeznek a Forma-1-es pilóták, és a labdarúgó OTP Bank
Továbbra is kiegyensúlyozott és megtörhetetlen a két legjobb magyar férfi nyílt vízi úszó, Rasovszky Kristóf és Betlehem Dávid együttműködése – mondta az InfoRádió Vegyesúszás című magazinműsorában edzőjük, Szokolai László. Arról is beszélt, hogy tanítványai erősítik egymást és mindig jó hangulatban zajlanak az edzések.
A világbajnok csapatnak elege van abból, hogy a magát fogdosó, a válogatott egyik tagját pedig kéretlenül lesmároló Luis Rubiales nem hajlandó lemondani.
Óriási címvédések a világbajnokságon. Minden idők második legjobb eredményével nyerte a női 200 métert Shericka Jackson, harmadszor nyert a férfiaknál ezen a távon Noah Lyles, és egy utolsó nagy ugrással négyszeres világbajnok lett Yulimar Rojas is.
Nincs napirenden Mohamed Szalah-nak a szaúdi futball-ligába szerződése Jürgen Klopp, a Szoboszlai Dominikot is foglalkoztató Liverpool vezetőedzője szerint.