2024. december 12. csütörtök

dec. 12
0:15
Pascal Jansen: a PAOK egy különleges csapat, de dominálni és győzni akarunk (Infostart)
Pascal Jansen, a Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzője és a játékosok részéről Gruber Zsombor is azt mondta a PAOK elleni, csütörtöki Európa-liga mérkőzés előtt, hogy győzni jöttek Görögországba.
dec. 12
0:15
Berki Mazsi és Brasch Bence is kemény meccsre számíthat vasárnap az egymillió dolláros bokszverseny elődöntőjében (Blikk)
Hét magyarnak drukkolhatunk öt meccsen a HELL Boxing Kings nemzetközi bokszversenyen. A döntőbe jutásért küzd Brasch Bence és Berki Mazsi most vasárnap, a tét pedig nem kicsi: 100 ezer dollár, ami átszámítva közel 40 millió forint.
dec. 12
0:15
Szalai Ádám meccsen tűnt fel (Metropol)
A születésnapját hétfőn ünneplő focilegenda a BL egyik rangadóját nézte meg a helyszínen.
dec. 12
0:15
Eldőlt: Szaúd-Arábia rendezi a 2034-es foci-világbajnokságot (444.hu)
Hiába merültek fel emberi jogi aggályok.
dec. 12
0:15
Otthon kapott ki lengyel riválisától, de így is továbbjutott a Falco a férfi kosárlabda BL-ben (m4sport.hu)
A Wroclaw hét ponttal verte a magyar együttest.
dec. 12
0:18
2030-ban hat ország, 2034-ben Szaúd-Arábia rendezi a futball-világbajnokságot (Telex)
A 2030-as vb rendhagyó lesz, mert három kontinensen játszanak majd meccseket.
dec. 12
0:19
Szemerey Zsófia: nem akarunk itt megállni, érmet szeretnénk nyerni (Infostart)
Még sok, a franciák elleni mérkőzéshez hasonló csatát kell megvívnunk ahhoz, hogy később két félidőn át versenyben tudjunk lenni a világ legjobbjaival – mondta Golovin Vlagyimir, a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya az Eb-középdöntő utolsó fordulója után. Klujber Katrin és Szemerey Zsófia is kiemelte, hogy a csapat a rossz kezdés
dec. 12
0:19
Papot vár a stadionba a Fradi ellenfele (Metropol)
Csak az ultrák között tomboló PAOK-atya segíthet a görög csapaton?
dec. 12
0:19
Kós Hubert ezüstérmes lett a budapesti rövidpályás világbajnokságon 100 méteres hátúszásban (444.hu)
Országos csúccsal lett második egy 18 éves orosz mögött.
dec. 12
0:19
A Győr nyerte a magyar csapatok csatáját a női kosárlabda EK-ban (m4sport.hu)
A győriek 15 ponttal verték a Szekszárdot, így jó helyzetből várhatja az egy hét múlva esedékes visszavágót.
dec. 12
0:22
Kós Hubert ezüstérmes a rövidpályás úszó-vb-n (Telex)
Egy fiatal orosz, Miron Lifincev 100 háton három századdal jött be az olimpiai bajnok magyar elé.
dec. 12
0:23
Kés alá feküdt a belga sportlegenda (Infostart)
Sikeres műtéten esett át minden idők egyik legjobb kerékpárosa, a 79 éves belga Eddy Merckx, aki hétfőn szenvedett kerékpáros balesetet.
dec. 12
0:23
Magyarokra cserélte Messit a csatár (Metropol)
Lionel Messi csapatából igazolt az NB I-be az argentin labdarúgó.
dec. 12
0:23
Az első elődöntőt játssza pénteken a magyar válogatott a női kézilabda Eb-n (m4sport.hu)
Klujberék 17.45-kor lépnek pályára a címvédő és olimpiai bajnok norvégok ellen.
dec. 12
0:27
Negyven gólt dobtak a norvégok, várják a magyarok elleni meccset (Infostart)
A magyar válogatott pénteki elődöntős ellenfele, az olimpiai bajnok, címvédő norvég csapat gond nélkül, 40-24-re győzte le utolsó középdöntős ellenfelét, a svájci együttest a női kézilabda Európa-bajnokság bécsi csoportjában.
dec. 12
0:27
Kiütéses idegenbeli győzelmek a férfi kézilabda NB I-ben (m4sport.hu)
Tatabányán nyert simán a címvédő Veszprém.
dec. 12
0:31
Továbbra is hibátlan a Ferencváros a férfi vízilabda ob I-ben (m4sport.hu)
A 13. fordulóban a Vasast verték hat góllal.
dec. 12
0:35
A norvégok Svájc kiütésével zárták a középdöntőt a női kézilabda Eb-n (m4sport.hu)
Az olimpiai bajnok eddig hibátlan teljesítményt nyújtva várja a magyar együttest a pénteki elődöntőben.
dec. 12
0:39
Tovább tart a lejtmenet: Torinóban is kikapott a Manchester City (m4sport.hu)
A Juventus hazai környezetben 2–0-ra legyőzte a Manchester Cityt, a Barcelona pedig 3–2-re nyert a Borussia Dortmund vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának szerdai játéknapján.
dec. 12
5:30
65 éve, hősies módon nyerte első címét az ausztrálok első F1-es világbajnoka (Racing)
Jack Brabham az autóját az utolsó közel 400 méteren kénytelen volt tolni, miután kifogyott belőle az üzemanyag.
dec. 12
5:51
Túl későn jött, nem focizhat ma a Fradi sztárja (Ripost)
Ma újabb meccset játszik a Ferencváros az Európa-ligában.
dec. 12
6:18
Sainz a Ferrariban ülve is már a Williams pecsenyéjét sütögette (Racing)
A Ferrarit elhagyó Sainz elismerte, az utolsó versenyén már arra is odafigyelt, hogy a következő csapatát, a Williamst segítse.
dec. 12
7:39
A Fradi nagy napja – sport a tévében (Infostart)
A Ferencváros már nemcsak a továbbjutásért lép pályára a PAOK ellen, hanem a nyolcaddöntőbe kerülésért. Az esti El-meccs mellett többek között úszás, kézilabda, téli sportok és sznúker is szerepel az élő kínálatban.
dec. 12
8:00
Angol focilegenda: Ilyen rossz Guardiola-csapatot még sose láttam (Telex)
Az edző nem ért egyet a játékosával, aki szerint nincs önbizalmuk, és lelki válságban vannak.
dec. 12
8:21
"Marco Rossiék sikerére az egész magyar sport vár" - Csank szerint ez okozhat gondot a magyar válogatottban (Ripost)
Marco Rossi 40 év után vinné ki vb-re a gárdát.
dec. 12
8:30
Craig Breen volt navigátora összeáll a Toyota feltörekvő pilótájával (Racing)
Yuki Yamamotónak új társ után kellett néznie, miután Sami Pajari lenyúlta az övét, a választás Craig Breen volt navigátorára, James Fultonra esett. Sami Pajari feldöntötte az első dominót a WRC-ben, az pedig viszi magával a többit. Miután a finn pilóta úgy döntött, hogy elválnak az útjaik Enni Mälkönennel, és újra Marko Salminennel versenyez az els
dec. 12
8:57
Egy polccal mindenki felett – legendái hiányában is roppant erős Norvégia vár a magyarokra az Európa-bajnokság elődöntőjében (m4sport.hu)
Fel lesz adva a lecke a magyar női kézilabda-válogatottnak a magyar-osztrák-svájci közös rendezésű női Európa-bajnokság pénteki elődöntőjében, amelyben a két klasszisa, Stine Oftedal és Nora Mörk távollétében is bombaerős Norvégia vár Golovin Vlagyimir csapatára.
dec. 12
9:27
Meglepően értékelt a Juve elleni vereség után Guardiola (Infostart)
A szerdai vereség után a kiesés fenyegeti a Manchester Cityt a labdarúgó Bajnokok Ligájában. Pep Guardiola tavaly BL–győztes együttese 2–0-ra kapott ki a Juventus otthonában és csak a 22. helyen áll a tabellán.
dec. 12
9:33
Stefan Gartenmann a PAOK elleni meccsről: Extra motivációt ad, ha az ellenfél szurkolói sértegetnek (m4sport.hu)
A Fradi-játékos, aki akkor is küzd és csúszik-mászik a pályán, ha 3–0-ra vezetnek.
dec. 12
9:39
Két másodperccel gyorsult a 2026-os F1-es autókoncepció – az FIA jóváhagyta a változásokat (m4sport.hu)
Elfogadta az FIA Motorsport Világtanácsa a 2026-os F1-es autótervek átdolgozott szabályzatát. Ennek köszönhetően az új autók 2 másodperccel gyorsabbak lesznek az eredeti terveknél. A csapatok pedig örülnek, hogy nagyobb szabadságot kapnak.
dec. 12
10:03
BL-győztes sztár vár a Fradira (Metropol)
A Ferencváros sorozatban a negyedik győzelméért lép pályára az Európa-liga főtábláján.
dec. 12
10:09
Szavazás: hányadik helyen végez a magyar válogatott a női kézi Eb-n? (m4sport.hu)
Elérkezett a bécsi döntő hétvége, a magyar női kézilabda-válogatott a címvédő Norvégiával mérkőzik meg a női kézilabda Európa-bajnokság pénteki elődöntőben. Ön szerint hányadik helyen végez a nemzeti csapat a kontinenstornán?
dec. 12
10:18
Lezárták a nyomozást Mbappé nemierőszak-ügyében, nincs elegendő bizonyíték (Telex)
A francia világbajnok csatár ellen Stockholmban indult eljárás, ami véget is ért.
dec. 12
10:27
Bizonyíték hiányában lezárták Kylian Mbappé nemierőszak-ügyét (444.hu)
A francia focista és társasága októberben egy stockholmi kiruccanás alatt keveredett gyanúba.
dec. 12
10:30
Változik a pontozás a tereprally versenyeken, a Hungarian Baját is érinti (Racing)
A prológért és a szakaszeredményekért is jár pont, sőt a kiesők sem maradnak pont nélkül.
dec. 12
10:39
Leclerc: Sainz hihetetlenül tehetséges, nélküle nem tartanék itt. Vissza fog térni az élmezőnybe! (m4sport.hu)
Legutóbbi két csapattársa, Lando Norris és Charles Leclerc egyetért abban, hogy Carlos Sainznak az F1 élmezőnyében lenne a helye. Mindketten hiszik, hogy még viszontláthatják ott.
dec. 12
10:45
Kós Hubert átadta a múltnak Milák Kristóf rekordját (Infostart)
Kós Hubert országos csúccsal jutott tovább 50 méter háton a budapesti rövidpályás úszó-világbajnokság csütörtöki előfutamából.
dec. 12
10:51
Brutálisan nehéz feladat vár Sallaira, mi lesz így Marco Rossi egyik legjobbjával? (Ripost)
Nem győzik dicsérni a magyar válogatott légióst, de...
dec. 12
11:30
Kell-e Hamilton a Ferrariba? – a csapatfőnök visszaszólt a döntést vitató Binottónak (Racing)
Frédéric Vasseur nem hagyta szó nélkül Mattia Binotto azon megjegyzését, miszerint ő maga nyomós okkal nem próbálta leigazolni Lewis Hamiltont, amikor még a Ferrari csapatfőnökeként dolgozott.
dec. 12
11:45
Újabb országos csúcs Kós Huberttől, Kapás Boglárka leúszta pályafutása utolsó 200 pillangóját (m4sport.hu)
Négy úszás, négy országos csúcs – így fest a 200 méteres hátúszás olimpiai bajnoka, Kós Hubert eddigi mérlege a Budapesten zajló rövidpályás úszó-világbajnokságon, amelynek csütörtök délelőtti programjában Kapás Boglárka leúszta pályafutása utolsó 200 méteres pillangóját.
dec. 12
11:47
Dárdai Bence az átigazolásáról: A családom hagyja, hogy egyedül hozzam meg a döntéseimet (m4sport.hu)
Dárdai Bence a német sajtóban adott interjújában beszélt nyári átigazolásának körülményeiről, volt csapatáról, a Hertháról és arról, hogyan emlékszik édesapja visszavonulása előtti utolsó mérkőzésére.
dec. 12
11:51
Dárdai mindenkit meglep, riválishoz kerülhet (Ripost)
Bajnokságon belül válthat.
dec. 12
11:51
Dárdai Bence az átigazolásáról: A saját utamat akarom járni (m4sport.hu)
Dárdai Bence a német sajtóban adott interjújában beszélt nyári átigazolásának körülményeiről, volt csapatáról, a Hertháról és arról, hogyan emlékszik édesapja visszavonulása előtti utolsó mérkőzésére.
dec. 12
11:54
Visszatér minden idők egyik legsikeresebb NFL-edzője (Telex)
Az egyetemi bajnokságban szereplő North Carolina edzője lesz Bill Belichick.
dec. 12
11:57
Vasseur: Hamilton segít megtalálni a Ferrarinak a győzelemhez szükséges századokat (m4sport.hu)
A legkevésbé sem aggódik Lewis Hamilton idei formája miatt a Ferrari csapatfőnöke. Frédéric Vasseur a szerződéskötésük kapcsán megjegyzést tevő elődjének is odaszúrt, és elmondta, miben várnak pluszt a hétszeres világbajnoktól.
dec. 12
12:09
Történelmi közvetítéssel készül a női kézilabda-Eb hajrájára az M4 Sport (m4sport.hu)
Az Európa-bajnoki és olimpiai címvédő Norvégia lesz Magyarország ellenfele a női kézilabda-Európa-bajnokság bécsi, pénteki elődöntőjében, amelyre az M4 Sport most először külföldi helyszíni stúdióval készül. A magyar csapat éremért zajló harcának minden pillanatát élőben követhetik a közmédia sportos csatornáin.
dec. 12
12:30
Nikolay Gryazin kapós lett, válogathat az ajánlatok közül (Racing)
Nikolay Gryazin áll az átigazolási hírek középpontjában a WRC-ben, a bolgár színekben szereplő pilóta négy ajánlat közül választhatja ki a legelőnyösebbet. Kapós lett Nikolay Gryazin, aki több ajánlatot kapott a WRC-ből és a WRC2-ből is, összesen négy opciója is van a következő szezonra. Amellett, hogy a bolgár színekben versenyző orosz pilóta megl
dec. 12
12:39
A szövetségi kapitány szerint stressz nélkül játszhatnak az Eb-elődöntőben a norvégokkal (m4sport.hu)
Golovin Vlagyimir szerint a magyar válogatott mindent megtesz, hogy megnehezítse a címvédő és olimpiai bajnok norvég együttes dolgát a magyar-osztrák-svájci közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság pénteki elődöntőjén.
dec. 12
12:45
Rövidpályás úszó-vb - Márton, Sárkány és a 4x200 méteres női gyorsváltó is döntőzik csütörtökön (HírTV)
Márton Richárd, Sárkány Zalán és a női 4x200 méteres gyorsváltó is ott lesz a csütörtöki finálékban a budapesti rövidpályás úszó-világbajnokságon.
dec. 12
12:51
Súlyos betegségéről vallott a Forma–1 korábbi csapattulajdonosa, Eddie Jordan (m4sport.hu)
Súlyos betegséggel diagnosztizálták év elején a Forma–1 korábbi csapattulajdonosát, Eddie Jordant.

Keresés