Véget ért a 13 éve tartó vesszőfutása Borgulya Istvánnak, a Honvéd 53 esztendős korábbi csatárának, akit még 2011-ben tartóztattak le a nemzetközi fogadási csalás egyik vádlottjaként. Az egyszer bíró-, kétszer ülnökcsere miatt is hihetetlenül hosszan elhúzódó ügyben első fokon négyéves börtönbüntetést kapott, amit aztán a Kúria tavaly novemberben e
Klujber Katrint, az Európa-bajnoki bronzérmes női válogatott jobbátlövőjét, valamint Imre Bencét, a párizsi olimpián járt férfi csapat jobbszélsőjét választotta meg a 2024-es esztendő legjobb játékosának a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ).
Egy ártatlannak tűnő vállfájdalommal kezdődött még márciusban a volt veszprémi kézilabdázó, Gyáfrás Dávid kálváriája. A 41 éves sportember ekkor tudta meg, hogy szervezetét megtámadta a rák. Szeptemberben az állapota rosszabbodott, melyen egy 32 millió forint értékű terápia segíthet. A barátok, sporttársak összefogtak a gyógyulásáért. Volt klubja,
Igaznak bizonyultak az m4sport.hu értesülései, a Merkantil Bank Liga utolsó, 16. helyén telelő Budapest Honvéd a hivatalos oldalán jelentette be, hogy Feczkó Tamás veszi át a csapat irányítását.
A női kosárlabda Európa Kupa rájátszásának első fordulójában a Győr és a DVTK is megnyerte a hazai visszavágót a Szekszárd, illetve az izraeli Ramla ellen, a Sopron a hazai visszavágón is legyőzte az olasz GEAS együttesét, míg a Pécs ugyan kikapott a görög Olimpiakosz elleni idegenbeli visszavágón, de jobb kosáraránnyal így is továbbjutott a nyolca
A Chelsea nem kegyelmezett, Marc Guiu triplájának is köszönhetően 5–1-re kiütötte a nagyot küzdő Shamrock Roverst. Míg a Bolla Bendegúzzal felálló Rapid Wien 3–0-ra múlta felül az FC Köbenhavnt, így közvetlenül a nyolcaddöntőbe jutott a labdarúgó Konferencia-liga alapszakaszának csütörtöki utolsó fordulójában.
Veterán, volt NB I-es játékossal töltötte fel keretét a Hertha, a sajtóban arról írnak, ezzel a magyar válogatott játékos távozását is előkészítheti a berlini csapat.
Hajóján tönkrement egy kulcsfontosságú kábel, így hétfőn visszalépett a Vendée Globe földkerülő vitorlásversenytől Weöres Szabolcs, aki a közmédiának számolt be döntésének körülményeiről.
Az Európai Súlyemelő-szövetség (EWF) arról értesítette a magyar sportági szövetséget (MSSZ), hogy a 2012-es Európa-bajnokságon két magyar versenyző súlycsoportjában diszkvalifikáltak versenyzőket, így Baranyai János és Nagy Péter is előrébb lépett.
A hét évvel ezelőtt NB I-es bajnok – és a 2020-ban kupagyőztes – Budapest Honvéd vesszőfutása tovább tart, sőt, a 2022-es élvonalból kiesés után újabb mélyponthoz érkezett: a csapat az NB II utolsó, 16. helyén telel. Bár a kispestiek a leállás előtti utolsó két bajnokijukon négy pontot szereztek, a vezetőség menesztette Laczkó Zsolt vezetőedzőt, s