Még többet vár az olimpiai bajnok úszó Kós Huberttől edzője, Bob Bowman. A 21 éves versenyző a múlt héten a budapesti rövidpályás világbajnokságon egy arany- és egy ezüstérmet nyert, 200 méter háton mindössze 2 századmásodperccel maradt el a világrekordtól. Kós Hubert adott az InfoRádiónak rövid értékelőt.
Legnépszerűbb híreink a héten: Szoboszlai kihagyásáról beszélt az edzője; megvizsgáltuk a bírált Fradi-edző mérlegét; távozhat Adama Traoré a zöld-fehérektől
A kétszeres magyar bajnok futballista, Lencse László famíliájában már hagyomány, hogy a karácsonyi főfogást a családfő prezentálja. De nem úgy, hogy elmegy a legközelebbi piacra és bevásárol, hanem a közeli erdőben saját maga ejti el az asztalra kerülő finomságokat.
A csapatfőnökök után a versenyzőtársak is Max Verstappent választották meg a 2024-es szezon emberének. A 10-es listájuk több ponton eltér a feletteseikétől.
Szoboszlai Dominik az eddigi legjobb mérkőzését játszotta a Liverpoolban, csapata hat góljából négyben is szerepet vállalt a Tottenham ellen. A Vörösök 6-3-ra nyertek Londonban, a magyar középpályás egy gólt szerzett, adott egy gólpasszt, s további két találat előkészítésében is aktív szereplő volt. A Liverpool a vesztett pontokat tekintve hét pont
Miért nem Cunoda Juki? És miért Liam Lawson, ha nem is tűnt kiemelkedőnek? A Red Bull főnökei mindkét kérdésre választ adtak a múlt heti döntésük kapcsán.
Christian Horner csapatfőnök megerősítette, nem vágták el teljesen a köteléket Sergio Pérezzel. A hírek szerint a szakítás költséges mulatság a Red Bull számára.
Kunli Tivadar 60 évesen, 14 esztendőt követően tért vissza a ringbe, és bár láthatóan mindent megtett a győzelemért, a harmadik menetben padlóra került, s már nem tudott visszajönni a meccsbe. Boráros Gábor újabb győzelemmel távozott a Hell Boxing Kings szorítójából.
Jari-Matti Latvala, a Toyota Gazoo Racing csapatfőnöke elárulta, 2025-ben a japán gyártóval és versenyzőivel szeretnének az egyéni és gyártók vb címéért is harcolni.
Különleges karácsonyi ajándékkal kedveskedett a Diósgyőr a szurkolói számára. Mindenki visszatérhet a klub közösségimédia-felületeire, ugyanis a karácsonyi ünnepek alkalmából amnesztiát hirdettek azok számára, akik az elmúlt másfél esztendőben letiltásra kerültek a szakosztályok hivatalos közösségi felületein, így mindenki visszatérhet a DVTK közös
A Citroen WRC2-es csapatában jövőre a már igen tapasztalt Yohan Rossel, az idei francia bajnok testvérével, Léoval fog versenyezni. Léo első WRC-futama a Monte lesz januárban.
Elsöprően izgalmas szuperdöntőkkel búcsúzott a HELL Boxing Kings 2024-től: a négy profi és a három celeb kategóriában is két-két magyar győzelem született, emellett elképesztő harcot hozott az est gálameccse, ahol Boráros Gábor technikai KO-val győzte le Kunkli Tivadart. S hogy miért kell hangsúlyozni, hogy 2024-től búcsúzott? Mert máris bejelentet
Megerősítette Petter Solberg és fia, Oliver, hogy az Ausztráliában rendezendő Race of Champions versenyen egy csapatban indulnak a csapatverseny során, és szeretnének harmadik alkalommal is nyerni.
2024-ben is megtartottuk szerkesztőségi szavazásunkat, amelyben értékeltük az idei Forma-1-es szezon legjobb teljesítményeit, legemlékezetesebb pillanatait és legnagyobb sztorijait.
Liam Lawson elkotyogta, hogyan vonult félre sértődötten George Russell az F1-es versenyzők évzáró vacsoráján, hogy ne kelljen szóba állnia Max Verstappennel.
Mathieu van der Poel hatalmas előnnyel nyerte a zonhoveni cyclocross világkupa-futamot. A magabiztos, másfél perces győzelem okairól és a holland versenyző formájáról szokásos módon Várhegyi Benjámin és Székely Dávid beszélgetett. Szóba került két csapat is, az Alpecin és az Astana, mindkét csapatnak az átigazolásai kerültek terítékre. Előbbi csapa
A WRC elkészítette az idei szezon 10 legnagyobb balesetének összeállítását, melyben Andreas Mikkelsen, Grégoire Munster, Takamoto Katsuta balesete ishelyet kapott, de a legnagyobb esésnek Ott Tanak balesetét gondolták.