A MOB Prima Primissima-díjjal jutalmazott elnöke szerint büszkék lehetünk a magyar sportolók olimpiai sikereire. Gyulay Zsolt az InfoRádióban elmondta: minden támogatást meg kell becsülni, de sokszor bebizonyosodott már, hogy a pénz sem garancia a sikerekre, és éppen emiatt érdekes és gyakran kiszámíthatatlan a sport.
Havasi Gergő és Szabó Norbert Ádám január 5-én egy több mint hét méter hosszú és két méter széles hajóval vág neki az óriási megterheléssel járó expedíciónak. Előbbi, a Magyar Honvédség 2. sportszázadának katonasportolója az InfoRádióban elmondta: egymást háromóránként váltva naponta 130 kilométert szeretnének evezni, közben semmilyen külső segítsé
Az F1-es csapatok közül eddig a Williams volt az egyik legkreatívabb a karácsonyi üdvözlettel, hiszen animációs videót gyártott a pilóták és a csapatfőnök részvételével.
Azt sokan tudják, hogy a leggyorsabb WRC futam a 2016-os Finn Rally volt, azt azonban talán kevesebben, hogy 50 éve tartották a leglassabb versenyt, az 1973-as Sanremo Rallyt.
A magyar sportolók idén is megmutatták közösségi oldalaikon, hogyan töltötték december 24-ét: karácsonyfa, család, meghitt, békés és szeretettel teli pillanatok következnek.
Carlos Corberán távozott a magyar válogatott Callum Stylest is foglalkoztató West Bromwich Albion labdarúgócsapatának vezetőedzői posztjáról és átvette a spanyol élvonalban kiesőhelyen álló Valencia CF irányítását.
A Magyar Labdarúgó Szövetség nevében két válogatott labdarúgó Nikitscher Tamás (Kecskeméti TE) és Nagy Zsolt (Puskás Akadémia) adott át karácsonyi ajándékokat a Heim Pál Gyermekkórház kis betegeinek. A látogatás megható pillanatairól videó is készült.
A WRC valaha volt legnagyobb átlagsebességű versenye a 2016-os Finn Rally, melyen bár sokan tudtak szakaszt nyerni, igazából Kris Meeke szárnyalásáról szólt.
Szoboszlai Dominik csapata, a listavezető Liverpool FC a 17. helyezett Leicester Cityt, a szintén magyar válogatott Kerkez Milost foglalkoztató Bournemouth pedig a 16. helyen álló Crystal Palace-t fogadja a Boxing Day-en, az angol labdarúgó-bajnokság hagyományos, december 26-i játéknapján, amellyel kezdetét veszi a 18. forduló.
Petter Solberg egyik legfontosabb győzelmét aratta a 21 évvel ezelőtti Korzika Rallyn, ahol előbb ripityára törte Subaru Imprezáját és igen komoly feladatot adott a japán gyártónak, melynek újjá kellett építenie az autót.
Évzáró sorozatunkban a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpiai játékok magyar hősei az M4 Sport műsorvezetőivel, kommentátoraival és riportereivel beszélgetve elevenítik fel az idei sportév nyári csúcspontjának számukra legszebb pillanatait, felejthetetlen momentumait, és mindazt, ami pályafutásuk során elvezette őket eddig a mérföldkőig.
Évzáró sorozatunkban a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpiai játékok magyar hősei az M4 Sport műsorvezetőivel, kommentátoraival és riportereivel beszélgetve elevenítik fel az idei sportév nyári csúcspontjának számukra legszebb pillanatait, felejthetetlen momentumait, és mindazt, ami pályafutásuk során elvezette őket eddig a mérföldkőig.
Évzáró sorozatunkban a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpiai játékok magyar hősei az M4 Sport műsorvezetőivel, kommentátoraival és riportereivel beszélgetve elevenítik fel az idei sportév nyári csúcspontjának számukra legszebb pillanatait, felejthetetlen momentumait, és mindazt, ami pályafutásuk során elvezette őket eddig a mérföldkőig.
Carlos Corberán távozott a magyar válogatott Callum Stylest is foglalkoztató West Bromwich Albion labdarúgócsapatának vezetőedzői posztjáról és átvette a spanyol élvonalban kiesőhelyen álló Valencia CF irányítását.
A magyar férfi párbajtőrcsapat ősszel a berni és a vancouveri világkupán is aranyérmet nyert, igaz, az olimpiai bajnokok közül Siklósi Gergely és Nagy Dávid is kihagyta a novemberi versenyeket. Andrásfi Tibor az InfoRádióban elmondta: a beugró fiatalok frissességet hoztak a csapatba, de figyelmeztetett, hogy nem szabad messzemenő következtetéseket
Évzáró sorozatunkban a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpiai játékok magyar hősei az M4 Sport műsorvezetőivel, kommentátoraival és riportereivel beszélgetve elevenítik fel az idei sportév nyári csúcspontjának számukra legszebb pillanatait, felejthetetlen momentumait, és mindazt, ami pályafutásuk során elvezette őket eddig a mérföldkőig.
A Bolgár Rally bár már több mint 50 éves múlttal rendelkezik, a WRC naptárba azonban csak 2010-ben tudott bekerülni, talán sokan már nem is emlékeznek az akkori versenyre, nem úgy a magyar szurkolók. No meg, Turán Frigyes és Zsiros Gábor.
Évzáró sorozatunkban a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpiai játékok magyar hősei az M4 Sport műsorvezetőivel, kommentátoraival és riportereivel beszélgetve elevenítik fel az idei sportév nyári csúcspontjának számukra legszebb pillanatait, felejthetetlen momentumait, és mindazt, ami pályafutásuk során elvezette őket eddig a mérföldkőig.
Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár szerint hatalmas felelősséget, de egyben nagy lehetőséget is jelent a kormány bizalma, amiért a jövőben is stratégiai ágazatként tekint a sportra.